A home office éve – infografika Koronavírus

Szerző: Zsubori Ervin
Dátum: 2021. április 30.
Címkék: , ,
Rovat:
A járvány berobbanásával, a tavalyi második negyedévben, nyolcszorosára nőtt a távmunkában dolgozók részaránya. A leginkább érintett az információ, kommunikáció ágazat, ahol tízből négyen voltak home office-ban. Az InfoTandem infografikája.

A koronavírus mellett, de azzal nagyon is szoros összefüggésben, 2020 a home office éve is volt. A pandémia kapcsán bevezetett korlátozó intézkedésekre válaszul, nagyon sok olyan cégeknél, ahol ezt megtehették, részben vagy egészben átálltak távmunkára. A Központi Statisztikai Hivatal összesítései szerint az otthonról dolgozó részaránya – amely „békeidőben” az összes foglalkoztatott 2 százaléka körül ingadozik – tavaly márciusban indult meredek emelkedésnek, s 17,2 százalékig kapaszkodva májusban ért a csúcsra. Ez azt jelenti, hogy míg februárban nagyságrendileg még csupán 100 ezren dolgoztak távmunkában, addig májusban a számuk megközelítette a 760 ezer főt.

Negyedéves összesítésben ez annyit tesz, hogy az elmúlt év második negyedévében több mint nyolcszoros növekedés volt e téren 2019 hasonló időszakához képest. S bár a harmadik negyedévben – a korlátozások enyhítésével – sokan visszatérhettek a munkahelyeikre, az aránya még akkor is háromszor múlta felül a megszokottat. Ősszel, a második hullám felpörgésével, ismét romlott a helyzet, ezért a távmunkások száma újra tartós emelkedésnek indult, s e folyamat még 2021 elején is kitartott. Az elmúlt év egészében a home office-ban dolgozók átlagos aránya 8,6 százalékot tett ki, szemben a megelőző tíz év 2,9 százalékos átlagával.

A távmunkában vagy home office keretében dolgozók közel kétharmada a központi régiókban (a fővárosban vagy Pest megyében) él. E munkavállalói körön belül felülreprezentáltak a nők, a 25–44 évesek és a városban élők. Döntő többségük, 77 százalékuk diplomás, az érettségizettek aránya pedig 21 százalék, vagyis az ennél alacsonyabban iskolázottak (szakmunkások, szakiskolai bizonyítvánnyal rendelkezők és legfeljebb alapfokú végzettségűek) súlya elenyésző közöttük. A fenti arányok is visszaigazolják, hogy elsősorban a szellemi foglalkozásúak munkája végezhető távmunka keretében, körükben 2019-hez képest az arány tavaly 4,2 százalékról 18 százalékra ugrott.

Az otthonról dolgozók 83 százaléka alkalmazott. Természetesen nemzetgazdasági áganként is igen eltérő azok köre, akiknél ez megvalósulhat. Tavaly az információ, kommunikáció ágazat vezette a sort, ahol a foglalkoztatottak 39,1 százaléka végzett távmunkát; egy évvel korábban is itt volt a legmagasabb a ráta, de akkor még csak 17,1 százalékot tett ki. A második legérintettebbnek számító, tudományos és műszaki tevékenység szektornál jóval markánsabb volt az ugrás: ott egy év alatt 8,3 százalékról szökött fel 33,5 százalékig az arány. Az ellenkező végletbe a mezőgazdaságban és az egészségügy tartozik, ahol továbbra sem tud szinte senki otthonról dolgozni.


Kapcsolódó cikkek:


Infografika: A járványkamrák feltöltése
2020. március 20.

Infografika: A járványkamrák feltöltése

A fogyasztók világszerte aktívan töltik fel a szükségkészleteiket a koronavírus-járvány hatására, ami a kereskedelmet is felforgatja. Az InfoTandem infografikája.

Infografika: Lakásfelújítási láz van kibontakozóban
2020. augusztus 29.

Félmillió lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat a következő tizenkét hónap során. A legerőteljesebb felújítási szándék a családi házak lakóinál mutatkozik. Az InfoTandem infografikája.

Eltűnt a vendégéjszakák fele – infografika
2020. december 11.

Eltűnt a vendégéjszakák fele – infografika

A kereskedelmi szálláshelyek bevétele az idei első tíz hónapban megfeleződött a tavalyihoz képest. Különösen a külföldi vendégéjszakák száma csökkent, októberben a szállásokon töltött idő kilenctizedét jegyezték belföldiek. Az InfoTandem infografikája.

Erősen elbizonytalanodott a lakásbérleti piac – infografika
2020. október 9.

Erősen elbizonytalanodott a lakásbérleti piac – infografika

Az áprilisi zuhanás után egyelőre fel-le ingadoznak a lakásbérleti díjak, vagyis a hosszú éve masszívan felfelé tartó trendet a piaci bizonytalanság váltotta fel. Az árak most valahol a 2018 közepét jellemző szint körül mozognak. Az InfoTandem infografikája.