A munkáltató kártérítési felelőssége
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A munkáltató kártérítési felelőssége akkor áll fenn, ha a munkavállaló bizonyítja a munkaviszony fennállását, a kárát, továbbá a kárnak a munkaviszonnyal való okozati összefüggését – a Kúria eseti döntése.
Ami a tényállást illeti, a felperes gondnok, karbantartó munkakörben állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel. A gondnoki munkaköri feladatok keretei között a felperes az építési területen dolgozó munkavállalókat is felügyelte, a munkáltató elvárása alapján akár munkaszüneti napokon is. 2015. június 7-én vasárnap az alperes telephelyén a külsős vállalkozó építési munkáját felügyelte, majd a késő esti órákban a felbontott útburkolat törmelékében megbotlott, a bal karját megütötte, bal könyöke és csuklója több helyen szilánkosra tört. A balesetnek szemtanúja nem volt. A balesetet követően a felperes a vagyonőrhöz ment, a telephelyen található őrbódéban ült le. A vagyonőr mentőt hívott, akik a felperest kórházba szállították. A felperes 2015. július 15-től 2016. szeptember 8-ig táppénzes állományban volt. A balesetről az alperes külső munkavédelmi szaktanácsadója a baleset után két héttel vett fel jegyzőkönyvet, azonban azt a munkabaleseti naplóban nem rögzítette. Az alperesi ügyvezető a történtek munkabaleseti jellegét nem ismerte el.
A felperes elmaradt jövedelem címén járó kártérítés, vagyoni kára, nem vagyoni kára, továbbá élelemfeljavítási és gyógyszerköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy az ingatlan bejárása során történt a balesete, amikor ellenőrizte, hogy az megfelelő állapotban van-e a hétfői munkavégzéshez. A balesete után nem hívta közvetlenül a mentőszolgálatot, a duzzadás és az erős fájdalom csak később jelentkezett. A munkaviszonnyal összefüggésben egészségsérelme keletkezett, a balesetben szerzett sérülésből eredően 5%-os munkaképesség csökkenést szenvedett. Kifogásolta, hogy a balesetet a munkáltató nem vizsgálta ki. Az alperes szerint a baleset vasárnap történt, amely napra a munkáltató nem rendelt el rendkívüli munkavégzést, az nem minősül munkahelyi balesetnek. A telephelyre való általános belépési engedély önmagában nem jelenti, hogy a felperesnek munkavégzési kötelezettsége állt fenn.
Az első- és másodfokú eljárás
A törvényszék elutasította a keresetet. Rögzítette, hogy mivel a felperes gondnoki munkaköri feladatai közé tartozott az építési területen dolgozó munkavállalók felügyelete, az alperes pedig elvárta a hétvégén történő ellenőrzést is, és a baleset idején egy külső vállalkozó munkavállalói munkát végezett az alperes telephelyén, ezért a felperes telephelyen történő tartózkodása a pihenőnap ellenére nem volt indokolatlan. Az eljárásban a felperesnek azt kellett bizonyítania, hogy a sérülése az általa állított időpontban, azaz röviddel az építési munkálatokat végző személyek távozását követően, az ellenőrzési tevékenységének teljesítés során következett be. A bíróság a bizonyítási eljárás során megállapította, hogy a baleset nem a felperes által megjelölt időpontban (15 óra 40 perc), hanem kb. 22 óra 40 perc körül történt. Mivel nem merült fel adat arra nézve és a felperes sem állította, hogy ebben az időpontban munkát végzett, így a baleset nem állt összefüggésben a felperes munkaviszonyával, ezért a keresetet elutasította.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes teljes kártérítési felelősséggel tartozik a felperes munkahelyi balesetéért. A felperes munkaköri feladatai közé tartozott az építési munkálatok és az építést végző munkavállalók ellenőrzése, valamint a biztonsági őr és a telephely felügyelete, aminek érdekében külön munkáltatói utasítás nélkül is szabad bejárása volt az ingatlanba. A tanúk vallomása azt is alátámasztotta, hogy a felperes rendszeresen hétvégén, így vasárnap is munkát végzett, távozása pedig az esti órákban történt. A vállalkozó munkavállalói csak a felperes kíséretében tartózkodhattak a telephelyen, figyelemmel arra, hogy más, a rendelkező nyilatkozat szerinti ellenőrzésre jogosult vezető nem volt jelen, ezért az alperes alappal a perben nem hivatkozhatott arra, hogy vasárnapra a felperesnek nem volt konkrét utasítása a munkavégzésre.
Az ítélőtábla szerint a felperesnek nem a sérülés bekövetkezésének általa állított időpontját, hanem azt kellett bizonyítania, hogy a sérülése az orvosi dokumentációkban szereplő adatokkal szemben munkavégzés közben, az ellenőrzési kötelezettség teljesítése közben érte. A felperes ezen állítását a vagyonőr tanúvallomása kellően alátámasztotta, mert mindkét meghallgatása alkalmával megerősítette, hogy a felperes késő délután, illetve 3 és 5 óra között, még világosban, a karját és könyökét fájlalva jelent meg az őrbódéban. Az ítélőtábla ezért a pontos időpontnak nem, hanem a tanúvallomásának és az eset összes körülményeinek tulajdonított jelentőséget, amelyek alátámasztották a munkaviszonnyal összefüggést, azt, hogy a felperest munkavégzése ideje alatt még a nappali órákban akkor érte baleset, amikor ellenőrzési kötelezettségét teljesítette és ezt jelezte is a biztonsági őrnek.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
Az alperes szerint az első- és másodfokú bíróság a balesetet nem minősítette üzemi balesetnek, mert nem látták bizonyítottnak, hogy a felperes a munkáltató érdekében, annak utasítása vagy elvárása alapján végzett volna tevékenységet. Semmilyen okirat nem igazolja a jogerős ítélet azon következtetését, hogy külső vállalkozók munkavállalói csak felperes kíséretében tartózkodhattak volna a telephelyen, az alperes ügyvezetőjének pedig elvárása és tudomása sem volt arról, hogy a felperes pihenőnapokon a telephelyen dolgozik. Az alperes hangsúlyozta, a létesítményfelelős és a cég vezetői számára belépést és munkavégzést lehetővé tevő irat nem azt jelentette, hogy a nevesített személyeknek térbeli és időbeli korlátozás nélkül a telephelyen kell tartózkodniuk, hanem azt, hogy indokolt munkavégzés esetén az őrszemély nem akadályozhatja a belépésüket, amely a felperes munkakörére figyelemmel teljesen életszerű. Az okiratból ezért hiba levonni azt a következtetést, hogy a felperes a baleset napján az alperes munkahelyén az alperes érdekében és utasítása, elvárása alapján végzett munkát.
Ha a baleset valóban 15 óra 40 perc körül vagy ahhoz közeli időpontban történt, a felperesnek igazolnia kellett volna, hogy mi történt a mentők kihívása és a baleset bekövetkezése között eltelt 7-8 órában, bizonyítási indítványt azonban nem terjesztett elő. Amennyiben ellenőrzést végzett és a baleset az általa állított időben történt, meg kellett volna indokolnia, hogy miért várt 8 órát a mentők kihívásával, miért nem ment haza ez idő alatt, és amennyiben nagyon rossz volt az állapota, miért nem hívta vagy hívatta ki a mentőket.
A felperes hangsúlyozta, hogy az alperes a perben semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatott arra, hogy a felperes magáncélú munkát végzett volna a területen, ezért e körben tett hivatkozásai alaptalanok és nem felelnek meg a valóságnak.
A Kúria megállapításai
Az Mt. 166. § (1) bekezdése szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárt. A munkavállaló bizonyítja a munkaviszony fennállását, a kárát, továbbá a kárnak a munkaviszonnyal való okozati összefüggését. A felperesnek a perben azt kellett igazolnia, hogy a balesetet a munkaköri feladataihoz tartozó indokolt munkavégzés közben, munkaidőben szenvedte el, így az alperes kártérítési felelőssége fennáll.
Az a Kúria szerint is igazolást nyert, hogy 2015. június 7-én 7 óra és 15 óra 20 perc között egy gazdasági társaság munkavállalói az alperes telephelyén munkát végeztek, így a felperes – a pihenőnap ellenére – a munkáltatótól elvárt módon, a munkakörébe tartozó ellenőrzési kötelezettségét teljesítette. Így a Kúria meglátása szerint súlytalan a felülvizsgálati kérelem azon érvelése, amely szerint az alperes ügyvezetője nem várta el a felperes hétvégi munkavégzését, tehát a felperes ezen a vasárnapi napon munkaköri feladatának teljesítése érdekében volt jelen az alperes telephelyén.
A perben azonban a munkaviszonnyal való okozati összefüggés megállapíthatósága érdekében a felperesnek azt is bizonyítania kellett, hogy sérülését a munkaköri feladatai teljesítése során, vagyis olyan időpontban szenvedte el, amikor a telephelyre vonatkozó ellenőrzési kötelezettsége fennállt, vagyis a kivitelezést végző cég munkavállalóinak távozását követő rövid időn belül. A Kúria az elsőfokú bíróság jogkövetkeztetését találta helytállónak. A munkaviszonnyal összefüggés alátámasztásaként a baleset időpontjának bizonyítása a perben a felperest terhelte. Azt kellett igazolnia, hogy sérülése az általa állított délután 15 és 17 óra közötti időtartam alatt történt, vagyis amikor a kivitelező munkavállalóinak távozását követően a munkaköréből eredő és a munkáltató által elvárt ellenőrzési feladatát teljesítette, tehát akkor, amikor még a munkáltató érdekében tartózkodott a telephelyen.
A perben rendelkezésre álló OMSZ mentési dokumentációja és a felperes kezelését követően kiadott zárójelentés alapján, az elesés okirati bizonyítékokkal kalkulált időpontja 22 óra 30 perc és 23 óra közé eshetett, amely időpontban a felperesnek munkavégzési kötelezettsége sem a munkaszerződése, sem a meghallgatott tanúk vallomásával igazolt gyakorlat szerint sem volt. A rugalmas munkarendben dolgozó felperes munkaidejének befejezése ugyanis a munkaidő nyilvántartó lap szerint általában 15 és 18 óra közé esett és tényleges távozásának ideje a tanúk vallomásai szerint is általában 18 és 19 körül volt. A felperes a perben az adott napra vonatkozó rendkívüli eseményre nem hivatkozott, így figyelemmel a vasárnapi pihenőnapra is ítéleti bizonyossággal nem igazolható, hogy a sérülése keletkezésének időpontjában munkaköri feladatát végezte.
A Kúria szerint a mindennapi élettapasztalat szerint sem igazolható az az állítás, mely szerint egy hámsérüléssel és vérzéssel járó többszörös, darabos törés, 7-9 órás időtartamban nem okozott olyan panaszokat, fájdalmakat a felperes számára, amely indokolta volna hozzátartozói vagy az orvos korábbi értesítését. A felperes az eljárás során azt sem indokolta, hogy milyen okból tartózkodott az alperes telephelyén lévő őrbódéban a mentők 23 óra 32 perckor történő értesítésekor, amikor munkavégzési kötelezettsége, de lehetősége sem volt. A bizonyítékok okszerű láncolata tehát az orvosi iratokban megjelölt baleseti időponthoz képest nem támasztják alá ítéleti bizonyossággal, hogy a felperes balesete és arra tekintettel érvényesített vagyoni és nem vagyoni kára a munkaviszonyával összefüggésben következett be. Mivel a munkaviszonnyal való összefüggés bizonyítása a felperes érdekében állt, ennek bizonyítottságának hiánya a terhére esik. Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságnak a felperes keresetét elutasító ítéletét helybenhagyta.
Az ismertetett döntés (Kúria Mfv.IV.10.120/2021/6.) a Kúriai Döntések 2022/6. számában 160. szám alatt jelent meg.
Releváns jogszabályhely: 2012. évi I. törvény 166. § (1) bekezdés.
