Az otthoni munka feltételeit szabályozó törvény tárgyalását sürgeti a szakszervezet Koronavírus

Az otthoni munka feltételeit szabályozó törvény megtárgyalását sürgeti a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), mivel a hétfőn bejelentett újabb munkavégzési korlátozások miatt munkavállalók tízezrei fognak ismét otthonról dolgozni, de még mindig nincs egyértelmű szabályozás, amelyhez a munkáltatók és a munkavállalók igazodhatnának.

Kordás László, a MASZSZ elnöke közleményében felidézte, hogy a törvénytervezet részleteiről hónapokkal ezelőtt megegyeztek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) résztvevői, a kormány, a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői, és abban állapodtak meg, hogy szeptember közepén a parlament elé kerül a tervezet.

A MASZSZ álláspontja szerint a kormánynak el kell rendelnie azt is, hogy táppénzre mehessen az a szülő, akinek a járvány idején az iskolák, óvodák, bölcsődék bezárása miatt otthon kell tartania a kiskorú gyerekét. Kordás László szerint ez szintén olyan kérdés, amelyben a kormányzati oldal a VKF tárgyalásokon úgy nyilatkozott, hogy megnézik, mit tehetnek az ügyben.

Hozzátették, hogy a MASZSZ a munkanélküliek támogatására is nagy hangsúlyt helyez, ezért már többször kezdeményezték, hogy az álláskeresési időt hosszabbítsák meg 3-ról 6 hónapra, valamint javasolták az ez időre szóló járadék mértékének emelését is. “A változtatással százezrek életét lehetne legalább átmenetileg megkönnyíteni” – hangsúlyozzák a közleményében.

A szakszervezetek azonnali intézkedést várnak a kormánytól – jelezte az elnök. “Ha már pénzt nem adnak a rászorulóknak, legalább törvényileg rendezzék az egyre zűrösebb foglalkoztatási állapotokat” – jelentette ki Kordás László a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Rezsiutalvány járhat a távmunkához
2020. szeptember 7.

Az ősszel a parlament elé kerülő, otthoni munkavégzést támogató jogszabály-módosításban, a munkabiztonsági előírások, munkahelyi balesetek definiálása kapcsán még vannak nyitott kérdések.

A munkajogi szabályokat nem a jelenlegi helyzetre alkották
2020. március 17.

A COVID-19 humánvírus járvány megjelenése óta a munkáltatók jelentős része már bevezette a legfontosabb intézkedéseit: nincs utazás, nincs ügyféltalálkozó, ellenben van otthoni munkavégzés és irodai rotáció. Ezekből az aktuális témákból, illetve az elmúlt napok tapasztalataiból állítottak össze egy csokrot a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői.

Home office az adószakértő szemével
2020. május 22.

A koronavírus-járvány miatt azok a vállalkozások is igyekeznek távmunkában foglalkoztatni a munkavállalóikat, amelyek ezt korábban elképzelhetetlennek tartották. Számukra a home office jogi kereteinek kidolgozása is kihívást jelent. Az alábbiakban a kérdés számviteli, adózási kérdéseit vesszük górcső alá.

Home office: nemcsak az új jogszabályhoz kell alkalmazkodni
2020. szeptember 7.

Home office: nemcsak az új jogszabályhoz kell alkalmazkodni

Nemcsak az otthoni munkavégzésre vonatkozó jogszabályi változás miatt kell újragondolniuk a működésüket a vállalatoknak. A koronavírus-járványhoz való alkalmazkodás a szervezeti működés nagymértékű átalakítását kívánja meg.