Gyermek és szülő fogalma és gyakorlati jelentősége a szabadság tekintetében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az év elején hatályba lépett a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) módosítása, amely számos változást hozott a munkajogban, így a gyermek és szülő fogalmának pontosítására is sor került. Az alábbiakban áttekintjük, hogy ezen meghatározások alakulása mennyiben érinti a tételes szabályokat és azok alkalmazását.

szülői szabadságA korábbi Mt. szövege alapján gyermeknek a családok támogatására vonatkozó szabályok szerinti saját háztartásban nevelt vagy gondozott gyermek minősült. A módosítás nyomán ez a definíció némiképp módosult. A hatályos Mt. 294. § (1) bekezdés c) pontja úgy fogalmaz, hogy gyermeknek a családok támogatásáról szóló törvény szerinti saját háztartásban nevelt vagy gondozott gyermeket kell tekinteni, ideértve, ha a különélő szülők a közös szülői felügyelet gyakorlásakor a gyermeket saját háztartásukban egymást felváltva, azonos időtartamban nevelik, gondozzák.

Az Mt. módosításához fűzött javaslat indokolása rögzíti, hogy a meghatározás pontosításának célja a fogalom egyértelművé tétele volt, nevezetesen, hogy az ún. váltott gondoskodás keretében nevelt és gondozott gyermek is az Mt. alkalmazásában a gyermek fogalma alá tartozzon. Váltott gondoskodásról akkor beszélhetünk, ha a különélő szülők akként állapodnak meg a szülői felügyelet gyakorlásáról, hogy a közös gyermek nem kizárólag egyikükkel él tovább, hanem mindkettőjük háztartásában ugyanannyi időt tölt [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:164.§ (1) bekezdés].

A gyermek Mt. szerinti fogalma az ún. családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvényre (a továbbiakban: Cst.) hivatkozik, amely meghatározza, hogy a „saját háztartásban nevelés” körében mely személyeket kell „szülőként” figyelembe venni. Ennek ismerete az érintett személynek járó szabadság megállapítása szempontjából kiemelt jelentőséggel bír. A Cst. 7. § (1) bekezdés a) pontja szerint ilyen személyek:

  • a vér szerinti vagy örökbe fogadó szülő;
  • a szülővel együtt élő házastárs;
  • az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni és az erre irányuló eljárás már folyamatban van;
  • a szülővel együtt élő élettárs, ha az ellátással érintett gyermekkel életvitelszerűen együtt él és a szülővel élettársként legalább egy éve szerepel az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában, vagy a szülővel fennálló élettársi kapcsolatát az ellátás megállapítására irányuló kérelmet legalább egy évvel megelőzően kiállított közokirattal igazolja (a továbbiakban együtt: szülő);
  • a nevelőszülő;
  • a gyám;
  • továbbá az a személy, akihez a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 72. § (1) bekezdése alapján a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték, a saját háztartásában nevelt.

A nevesített személyi kör a gyermek után családtámogatási ellátásokra, valamint különböző jogcímeken szabadságra, illetve pótszabadságra lehet jogosult.

A szabadságok tekintetében elsőként a gyermek után járó pótszabadság intézményét érdemes figyelembe venni, ugyanis ez a legtágabb kör. Az Mt. értelmében a munkavállalónak 16 évesnél fiatalabb gyermeke után pótszabadság jár. A pótszabadság mértéke a gyermekek számához igazodik, így egy gyermek után 2, két gyermek után 4, kettőnél több gyermek után összesen 7 munkanap pótszabadságra lesz jogosult a dolgozó [Mt. 118. § (1) bekezdés].

Egy háztartásban élő szülők esetén értelemszerűen mindkettőjüket megilleti a pótszabadság teljes tartama. Elvált szülőknél a helyzet már másképp alakul. Ha a váltott gondoskodás intézményét nézzük, ott mindkét szülő lényegében ugyanannyi időt tölt a gyermekkel, mindkét szülő saját háztartásában neveli a gyermeket. Ennek okán a váltott gondoskodásban megállapodott szülőket is teljes tartamában megilleti a pótszabadság, azt arányosítani nem kell, tehát két közös gyermek esetén az anyának és az apának is 4-4 nap pótszabadság jár. Abban az esetben, ha különélő szülők között nincs megállapodás vagy a gyermektől különélő szülő a gyermek gondozását lényegesen kisebb mértékben látja el (pl. kéthetente hétvégén találkozik a gyermekkel), akkor a gyermek után járó pótszabadság már nem illeti meg.

Érdemes megjegyezni, hogy a munkáltató számára nem teszi lehetővé jogszabály, hogy a szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozó információkat kérjen be a dolgozótól, ez munkajogi és adatkezelési szempontból sem lenne elfogadható gyakorlat. A munkavállaló tipikusan a gyermekek számáról és születési dátumáról nyilatkozik, a munkáltató pedig ez alapján biztosítja a pótszabadságot a munkavállaló részére. Ha adott esetben a munkavállaló hamisan nyilatkozott és utóbb kiderül, hogy nem lett volna jogosult a pótszabadságra, akkor a munkáltató a szabadság idejére kifizetett munkabért visszakövetelheti.

Természetesen a gyermek után járó pótszabadság ugyanúgy megilleti az örökbefogadó szülőt, de a szülővel együtt élő házastársat és élettársat is, ez utóbbit viszont csak akkor, ha már egy éve élettársakként szerepelnek a nyilvántartásban. Ha a bejegyzésre nem került sor, akkor az élettársat – még, ha ténylegesen együtt is él a gyermekkel és gondozásában, nevelésében részt vesz – nem illeti meg a pótszabadság (és más ellátások sem).

A szülői szabadság az Mt. módosítása nyomán bevezetett új jogintézmény, amely alapján a munkavállalót gyermeke hároméves koráig negyvennégy munkanap szabadság illeti meg [Mt. 118/A. § (1) bekezdés]. A gyermek után járó pótszabadsághoz hasonlóan a szülői szabadság is a Cst. 7. § (1) bekezdés a) pontjában megnevezett személyeket illeti meg, gyakorlatilag ugyanazon logika mentén.

Végül meg kell említeni az apasági szabadságot is. Az Mt. 294. § (1) bekezdés m) pontja az apaként a Ptk. szerinti szülői felügyeleti joggal rendelkező apai jogállású férfit, valamint az örökbefogadó férfit határozza meg. Az apasági szabadság ebbe a személyi körbe tartozó munkavállalókat illeti meg. Apasági jogállást a Ptk. értelmében a házassági kötelék, élettársak esetén emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárás, az apai elismerő nyilatkozat, vagy bírósági határozat keletkeztet [Ptk. 4:98. §]. Ezen feltételek valamelyikének fennállása esetén a munkavállaló jogosult lesz az apasági szabadságra.




Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.