Kétéves minimálbér-megállapodás jöhet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két évre állapodnának meg a minimálbérről és a garantált bérminimumról a szociális partnerek. A fizetésemelések mértékéről nagyon mást gondolnak – derül ki a Magyar Idők cikkéből.

Egyetért a munkaadói és munkavállalói képviseletek többsége abban, hogy az őszi bértárgyalásokon hosszú távú, legalább kétéves megállapodást kössenek – írja a Magyar Idők. A minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről viszont eltérnek a vélemények: míg a szakszervezetek kétszámjegyű felzárkózást szeretnének jövőre, addig a munkaadók ezt nem tartják indokoltnak, a mértéket pedig a járulékcsökkentés időzítéséhez kötnék.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a lapnak azt mondta, hogy a jövő évi költségvetésben tervezett fogyasztásnövekedés teljesülése az inflációs várakozások mellett a minimálbér 13, és a garantált bérminimum 15 százalékos emelését indokolja.

A munkaadói érdekképviseletek a lapnak nyilatkozó vezetői ezt a mértéket nem tartják indokoltnak, viszont egyikőjük azt mondta: a munkaerőhiány miatt a cégek rá vannak kényszerítve a bérek folyamatos rendezésére, függetlenül a kötelezően előírt minimálbértől és garantált bérminimumtól.

Részleteket itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 24.

Inkubációs támogatást kapnak a Szakma Sztár Fesztivál budapesti dobogósai

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti szakmát tanuló fiatalok az országos szakmai versenyek döntőjén, a Szakma Sztár Fesztiválon. A budapesti szakképző iskolák végzősei 35 érmet szereztek 27 szakmában. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tegnap nagyszabású ünnepségen vállalkozásindítási inkubációs támogatással és nagyértékű vásárlási utalvánnyal jutalmazta a budapesti dobogósokat, illetve felkészítő tanáraikat.