A Telenor áthárítja az adót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Telenor az új perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban mindaddig, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik – közölte a Telenor Magyarország. Az új adót még pénteken elfogadhatja az Országgyűlés.


Kutas István, a Telenor Magyarország kommunikációs igazgatója közölte: ha az adót a jelenlegi tervezet formájában vezetik be, akkor 2012 második felében Magyarországon egyszerre két távközlési különadó lesz érvényben, amely a Telenor Magyarországnak mintegy havi 1 milliárd forint plusz adóterhet jelentene. „Ez már az a nagyságrend, amit nem tudunk lenyelni, így az új különadó hatálybalépésétől a perc alapú adót érvényesítenünk kell az árainkban. Amint a két különadó közül az egyiket kivezetik, és más gazdasági tényezők változatlanok maradnak, az árainkat visszaállítjuk a régi szintre”.

A Telenor szerint a cég sokkal nagyobb kárt okozna a gazdaságnak, ha leépítéssel vagy a fejlesztések leállításával reagálna az új adóra.

Mást javasolnak

A három mobilszolgáltató a hét elején közös javaslatot nyújtott be a távközlési adó kapcsán. A javaslat lényege, hogy amennyiben a kormányzat ragaszkodik az ágazatra kivetett újabb különadóhoz – a versenysemlegesség és az egyenlő elbánás elvének megfelelően a szolgáltatók indokoltnak tartanák, hogy a műsorterjesztők is vállaljanak részt a teherviselésben. Emlékeztettek, hogy a 2010-ben bevezetett válságadók a távközlési szektor valamennyi szolgáltatóját terhelik.

A három társaság közölte: ha javaslatukat a jogalkotó elfogadná, akkor a magánszemélyek előfizetését a kormány által javasolt 700 forint helyett havonta legfeljebb 400 forint terhelné, a vállalati előfizetők előfizetését pedig a kormány által javasolt 2500 forint helyett havonta legfeljebb 1400 forint. A szolgáltatók számításai szerint a tervezett adóbevétel így is biztosítható volna. A szolgáltatók egyebek mellett azt is javasolták, hogy a külföldi roaming (barangolás) szolgáltatásra az új adó ne terjedjen ki.

Még pénteken elfogadhatják

A kormány egy hete nyújtotta be az Országgyűlésnek a Széll Kálmán Terv 2.0-ban lévő intézkedésekhez tartozó javaslatokat, közöttük a távközlési adóról szólót. A várhatóan 2012. július 1-jén hatályba lépő elképzelések szerint az indított hívások havonta 10 perc adómentességet élveznek. Az ezen felüli időtartamra hívásonként és megkezdett percenként 2 forintot, illetve minden küldött üzenet után is 2 forintot kell fizetnie a szolgáltatónak.

Ha módosító indítvány nem érkezik a javaslathoz, elképzelhető, hogy a Ház még pénteken megszavazza azt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.