Januárban 8 milliárd illetéket fizettünk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januárban 8,404 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ennek kétharmada (5,538 milliárd forint) a háztartások, egyharmada (2,865 milliárd forint) a vállalkozások befizetéseiből származik – derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal honlapján közzétett adatsorokból. A pénzforgalmi bevétel – ami figyelembe veszi a túlfizetéseket, visszatérítéseket, függő és átfutó tételeket is – 1.025,8 milliárd forint volt januárban.

Az illetékhivatalok 2007. január 1-vel az APEH szervezetébe integrálódtak, az adóhatóság az illetékbevételekről és felosztásukról minden hónap 15-éig tájékoztatást tesz közzé honlapján a Szervezet/Üvegzseb menüpont alatt. A most publikált adatok szerint januárban a legnagyobb illetékbevétel a visszterhes ingatlan-átruházások (6,17 milliárd forint) és a visszterhes gépjármű-átruházások (1,27 milliárd forint) kapcsán keletkezett. A háztartások a fenti címeken 3,55 milliárd, illetve 1,12 milliárd forint illetéket róttak le, míg az öröklési illeték közel 626 millió, az ajándékozási illeték 143 millió forintot vett ki a kasszájukból. A bírósági eljárási illetékekre januárban 61 millió, az államigazgatási eljárási illetékekre mintegy 38 millió forintot költöttek a háztartások.

A vállalkozások befizetései között a legnagyobb tétel szintén az ingatlan-átruházási illeték (2,616 milliárd forint). A januárban képződött 8,404 milliárd forint illetékbevételből 4,196 milliárd forintra a központi költségvetés jogosult, míg az önkormányzatokat – a beszedéssel kapcsolatos költségek levonása után – 3,682 milliárd forint illeti meg.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.

2024. május 24.

A közvetett adózás rendszere Egyiptomban (1. rész)

Egyiptom modern áfa-szabályozása 2016-ra datálható, ekkor lépett életbe az új áfa-törvény, amely felváltotta a korábbi termék-szolgáltatás jellegű adót. A törvény két jelentős módosításon esett át, először 2020-ban, majd 2022-ben.