499 találat erre a kulcsszóra: új lakás

2012. október 4.

Egyre szegényedünk

…2 millió 860 ezer fő, a lakás megfelelő fűtését pedig 1 millió 154 ezer fő anyagi okból nélkülözni kényszerült – olvasható a KSH kiadványában. Elmerült az új Mt. részleteiben? Itt…

2012. szeptember 27.

Illeték: miért tart helyszíni szemlét a NAV?

…lehetnek. Ennek keretében házas ingatlanoknál felmérik a nem lakás céljára szolgáló épületeket, épület részéket is, mivel ezekre más illetékmérték érvényes. A lakás céljára szolgáló épületek 4 millió forintig 2 %-os,…

2012. szeptember 19.

Miként adóznak a távmunkában dolgozók?

…mód a munkáltató részére is tartogat előnyöket. A távmunka speciális munkavégzés, amelyre vonatkozó speciális munkajogi szabályokat a Munka törvénykönyve határozza meg, a 2012. július 1-jétől hatályba lépő új Munka törvénykönyve…

2012. szeptember 7.

Mély gödörben a lakásépítések

…új lakásépítési engedélyt adtak ki, 17 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanilyenkor. Egyébiránt az építkezések visszaesése a nyugat-dunántúli, a dél-dunántúli és az észak-magyarországi régiót, valamint Budapestet érintette leginkább. Módosul az építtetői…

2012. augusztus 10.

Élénkül a pesti albérletpiac

…épület szerkezetétől és állapotától függően. Az adásvételi piaccal szemben a bérlemények jellemzően felújítottak vagy új építésűek, többnyire összkomfortosak, de jelentős százalékban található közöttük dupla-, vagy luxus komfortfokozatú lakás is. A…

2012. augusztus 7.

Nem népszerű az árfolyamrögzítés

…elejétől pedig a szabad felhasználású devizakölcsönnel rendelkezőkét is. Több bank már májusban megnyitotta a lehetőséget a nem közszférában dolgozó lakáshitelesek előtt. Az árfolyamrögzítés új rendszerébe azok léphetnek be, akik legfeljebb…

2012. július 30.

Alig épülnek lakások

…lakások aránya 58-ról 65 százalékra emelkedett, míg a vállalkozások által épített lakások aránya 40-ről 32 százalékra csökkent. Az első félévében mindössze 43 lakás épült önkormányzati megbízásból. További részleteket itt talál….

2012. július 2.

Nehézkesen élénkül az ingatlanpiac

…a különbség felével számolunk, akkor is 100-150 ezer a meg nem valósult adásvételek száma – magyarázta az elemző. Az elmaradt vásárlások oka leginkább a bizonytalanság: az új lakásra szorulók nem…

2012. június 21.

Illetékkalkulátor: nem csak lakásvásárláshoz

…nem lakáscélú ingatlanok ingyenes szerzésekor különböző mentességeket vehetünk figyelembe. Fontos azonban, hogy ez a kalkulátor nem vesz figyelembe minden mentességi szabályt, ezért előfordulhat, hogy a kalkulátorban meghatározott illetékfizetési köztelezettség a…

2012. június 19.

Ingatlanilleték kalkulátor indult

…lakástulajdon szerzője a vásárláshoz lakásépítési kedvezményben részesül, ennek összegét általános esetben a forgalmi értékből le kell vonni. Lakástulajdon vásárlása esetén, ha a magánszemély vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző…

2012. május 24.

Járulékcsökkentést ígér Matolcsy

…az új családi kedvezményekre alapozva, bankhitel nélkül is elégséges forrást biztosít új lakás megvételéhez vagy építéséhez.” Át kell alakítani és nagyságrendileg is fel kell emelni a családok otthonteremtési támogatását –…

2012. május 22.

Csak az EU lendíthet az építőiparon

…lánctartozás. Az ágazat visszaesését a lakásépítő cégek érezték meg leginkább. Amíg 2009-ben 32 ezer, 2010-ben pedig közel 21 ezer lakás épült, addig tavaly alig több mint 12 ezer készült el….

2012. május 3.

Alig épül lakás Magyarországon

…lakás építését fejezték be, mint tavaly ugyanekkor. Folytatódott az építtetői kör összetételének kedvezőtlen változása: az új lakások 41 százalékát építették vállalkozások, míg egy évvel korábban 49 százalék volt az arány….

2012. május 2.

Ingatlanadót vet ki Szlovákia

…százalékkal visszaestek az árak, Pozsonyban a lakás célú ingatlanok átlagos árai még mindig magasabbnak számítanak a környező országok fővárosainak áraihoz képest.”Pozsonyban új építésű 2 szobás lakást gyakorlatilag nem találni 100…

2012. április 13.

Szocpol és kamattámogatás nem jár adótartozás esetén

…annak abban a lakásban kell laknia, amelyre a hitelt kapta, tehát befektetési célú vásárlásra nem jár a kedvezményes hitel. Nem kaphat ilyen hitelt, akinek lakástulajdona, lakáshasználati joga, szolgálati illetve lízingelt…

2012. március 22.

Áfacsökkentés élénkíthetné az újlakáspiacot

…újlakáspiacon tavaly 445 ezer forint volt a négyzetméterenkénti lakásár, de az újonnan elkészült 1370 lakás átlagára négyzetméterenként 465 ezer forint volt. A Cordia a lakásépítés, illetve a lakásfelújítás növelésének szükségességét…

2012. március 12.

Kommunális adó: akár 25 ezer forint is lehet

…át a meglévő adókivetési lehetőségek mértékének növeléséig több lehetőség is felmerült. A magánszemélyek kommunális adója gyakorlatilag a lakások megadóztatásával egyenértékű, és 2011 elején 2248 településen kellett fizetniük a lakástulajdonosoknak. Az…

2012. március 8.

Már élnek a kamattámogatott lakáshitel-konstrukciók

A kormány a 26/2012. (III. 6.) Kormányrendelettel hatályba léptette az otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendeletnek az új lakás vásárlására, építésére, és a használt lakás vásárlására, korszerűsítésre vonatkozó részét. Három további hitelkonstrukció…