239 találat erre a kulcsszóra: Lengyelország

2021. július 9.

Társasági adókulcsok: globálisan nagy a szórás

…28–30 százalékos tartományba esik a kulcs. A volt szocialista országok közül Szlovákia 21 százalékot, Csehország és Lengyelország 19 százalékot alkalmaz. A megcélzott 15 százalékos minimumon áll most Litvánia (a letteknél…

2021. június 25.

Túl a 300. adótörténeti íráson (1. rész)

…mint kozmológiai kutatásait. Itáliában a legnagyobbak közé emelkedhetett volna, de az is lehet, hogy máglyán égették volna meg. Neki maradt szeretett hazája, Lengyelország, ahol gyakorlati közgazdaságtant is művelt, sőt még…

2021. június 11.

Németország helyrerázódása húzhatja a magyar gazdaságot

…országcsoporton belül. Elmaradás a szolgáltatásexportban A Capital Economics kiemeli csütörtöki tanulmányában, hogy ez az alulteljesítés főleg a magyar szolgáltatásexportban mutatkozik, Lengyelországban ez a szektor ellenállóbbnak tűnik. Ennek jórészt az az…

2021. április 1.

Mazars: lendületben maradt a régiós M and A piac

…szempontjából az első négy ország ugyanaz maradt, mint 2019-ben: Oroszország, Lengyelország, Csehország és Ausztria. Az év tíz legjelentősebb tranzakciója közül négy is a régió legnagyobb piacán, Oroszországban jött létre. Mindeközben…

Perel a magyar kormány a jogállamisági mechanizmus miatt
2021. március 11.

Perel a magyar kormány a jogállamisági mechanizmus miatt

Magyarország és Lengyelország keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános, a jogállamisági feltételrendszerről szóló, az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott rendelettel összefüggésben….

2021. február 1.

A fiatalok adómentessége segíthet a kilábalásban

…is: „mozgalmas” éve volt a Diákhitel Központnak, 2020-ban több mint 30 ezer igénylés érkezett hozzájuk. Pásztor Szabolcs azt is elmondta, hogy a visegrádi országokat – Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország –…

Versenyképességi kihívások – infografika
2021. január 8. Koronavírus

Versenyképességi kihívások – infografika

…tizenegy mutatóból a nemzetközi átlagot mindössze egyetlen indikátor, a digitális infrastruktúra fejlettsége szempontjából múlja felül, s a visegrádi négyek három további tagja – Lengyelország, Csehország és Szlovákia – átlagát is…

Kiküldött munkavállalók ügye: vesztett a magyar állam
2020. december 8.

Kiküldött munkavállalók ügye: vesztett a magyar állam

…e feltételeknek megfelelő díjazásban kell részesíteni. Magyarország és Lengyelország az irányelv módosításának megsemmisítését kérte egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a szabályok nem megfelelő jogalapon lettek elfogadva, mivel azok a szociálpolitika,…

Zöld utat adna az uniós főtanácsnok a magyar reklámadónak
2020. október 15.

Zöld utat adna az uniós főtanácsnok a magyar reklámadónak

…0-tól 50 százalékig terjedő progresszív adókulcsok alá tartoztak. Nemzetközi tendenciát követve Lengyelország a magyar reklámadóhoz hasonló, a vállalkozásokra vonatkozóan olyan közvetlen adót vetett ki, amelyet nem a nyereség, hanem az…

2020. szeptember 24.

Mazars: még egy hétig lehet visszaigényelni a külföldi áfát

…következő 32 országból igényelhető áfavisszatérítés: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália,…