Az unió bírósága a fellebbezésre sem kaszálta el a reklámadót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar reklámadó és a kiskereskedelmi ágazatban kivetett lengyel adó nem sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogot – közölte döntését az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága kedden.

Magyarország 2014-ben fogadta el a reklámadótörvényt, amelynek értelmében a vállalatokat reklámbevételüktől függő mértékű adó megfizetésére kötelezték. A magas reklámbevétellel rendelkező vállalatok lényegesen magasabb, 0-tól 50 százalékig terjedő progresszív adókulcsok alá tartoztak.

Az Európai Bizottság fellebbezett

A nemzetközi tendenciát követve Lengyelország a magyar reklámadóhoz hasonló, a vállalkozásokra vonatkozóan olyan közvetlen adót vetett ki, amelyet nem a nyereség, hanem az árbevétel után számítanak ki, és amely progresszív szerkezetű.

Az Európai Bizottság mindkét adót a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította, azt állítva, hogy azok az „alacsonyan adóztatott” kisebb vállalkozások számára megengedhetetlen előnyt biztosítsanak, és ezáltal állami támogatásnak minősülnek.

unió

Lengyelország és Magyarország a bizottsági határozatokat megtámadta az Európai Unió Törvényszéke előtt, mely helyt adott kereseteiknek, és semmisnek nyilvánította az uniós bizottság határozatait. A bizottság fellebbezést nyújtott be az uniós bírósághoz.

Semmisnek nyilvánították az uniós bizottság határozatait

Kedden ismertetett ítéletében az uniós bíróság mindenekelőtt arra emlékeztetett, hogy a belső piac területén a tagállamok szabadon határozhatják meg az általuk legmegfelelőbbnek ítélt adóztatási rendszert, ami azt jelenti, hogy az árbevételen alapuló progresszív adóztatás alkalmazása az egyes tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik. Arra is emlékeztettek, hogy nem ellentétes az állami támogatásra vonatkozó uniós joggal, ha a tagállamok olyan progresszív adómértékek alkalmazása mellett döntenek, melyek figyelembe veszik az adóalanyok teherviselési képességét. E jog nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a progresszív adómértékek alkalmazását kizárólag a nyereségekre kivetett adókra korlátozzák, kizárva ezzel az árbevételen alapuló adókat.

E tekintetben az uniós bíróság döntött arról is, hogy a törvényszék helyesen állapította-e meg, hogy az uniós bizottság nem bizonyította a bevezetett adóintézkedések progresszív jellegének hátrányos következményeit, vagyis azt, hogy a nemzeti jogszabályok szelektív előnyt biztosítottak volna bizonyos vállalkozások vagy bizonyos áruk termelése számára. Ezek ismeretében – megerősítve a törvényszék korábbi döntését – az uniós bíróság semmisnek nyilvánította az uniós bizottság határozatait, és teljes egészében elutasította a brüsszeli testület által megtámadott ítéletekkel szemben benyújtott fellebbezéseket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]