500 találat erre a kulcsszóra: adat

2009. március 10.

Egységes elektronikus nyilvántartás a végrendeletekről

…szolgáló, folyamatosan a felhasználók rendelkezésére álló informatikai alkalmazást a Magyar Országos Közjegyzői Kamara működteti. A nyilvántartásba adat bejegyzése az erre szolgáló elektronikus adatlap kitöltésével történik. Bíróság vagy ügyvéd által készített…

2009. február 6.

Félig összedőlt az ipar

Tavaly decemberben az ipari termelés 19,6, kiigazított adatok szerint pedig 23,3 százalékkal zuhant 2007 decemberéhez képest – közölte honlapján előzetes adatként a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adat drámainak mondható,…

2008. december 9.

Milyen állásokra ront rá a válság?

…tavalyi hasonló időszakhoz képest mindössze 1,0 százalékkal emelkedett. Ha megnézzük az előző negyedéveket, akkor azt látjuk, hogy egyre kisebb a GDP növekedési üteme. A harmadik negyedéves adat elmarad a várakozásoktól,…

2008. október 27.

A becslés alkalmazása az adóigazgatási eljárásban

…adózó nyilatkozata, a tanúvallomás, a helyszíni szemle, a próbavásárlás, a próbagyártás, a helyszíni leltározás, más adózók adatai, az elrendelt kapcsolódó vizsgálatok megállapításai, az adatszolgáltatás tartalma, más hatóság nyilvántartásából származó adat….

2008. április 16.

Lakásbérbeadással kapcsolatos bejelentés megváltoztatása

…a nyilatkozat is a módosító törvény kihirdetését követő naptól, 2008. március 18-ától kezdődően alkalmazandó. Ezen változtatások bejelentésére az adóhatóság által rendszeresített, és erre vonatkozóan aktualizált adat- és változásbejelentő lapok szolgálnak,…

2008. január 16.

Dől a pénz a különadóból

…eltérést magyarázhatja, hogy a költségvetés tervezésekor még nem állt rendelkezésre a decemberi bevételi adat. Valamelyest változtak persze a jogszabályok is. Az átmenetinek szánt különadó alapja valamelyest közeledett a társasági adóéhoz,…

2007. szeptember 27.

Szigorít az APEH – még 2000 milliárd hiányzik

A Pénzügyminisztérium adatai szerint az éves adóbevételek 186 milliárd forinttal haladják meg összesen a tervezett mértéket, ebből 25 milliárd forintot tulajdonítanak inflációs bevételnek. Az összehasonlíthatóság kedvéért megjegyezzük, hogy a feketegazdaság…

2007. szeptember 27.

Jóváhagyták az adójavaslatokat

…– szögezte le a pénzügyminiszter. A költségvetés a már korábban napvilágot látott makropályára épül: 2,8 százalékos GDP-növekedés, 4,5 százalékos pénzromlási ütem, és 0,4 százalékban növekvő fogyasztási adat szerepel benne. A…

2007. augusztus 28.

Utazási költségtérítés adómentesen

…jogszabályi feltételeknek, így nincs akadálya a költségtérítés kifizetésének akkor, ha a dolgozó a közlekedési vállalattal olyan szerződést köt, amelyben szerepel minden olyan adat (név, lakcím, útvonal, ahol a kártya használható),…

2007. június 26.

Adóslista: a döntés az ügyfelek kezébe kerülhet

…új központi adatbázisba a magánszemélyek valamennyi élő hitelszerződésének törvényben meghatározott adatait, ám ahhoz az ügyfél jóváhagyására volna szükség, hogy adatait a hitelkérelmét elbíráló pénzintézet megismerhesse. (A feketelistán szereplő adatokhoz való…

2007. május 7.

Eddig ötezer APEH-ellenőrzés

…igazolások adatait automatikusan át lehet másolni, azonban kivételek itt is vannak. Például gyakran előfordul, hogy bár a munkáltató az adóelőleg levonásakor figyelembe vette az adójóváírást, azonban mivel a magánszemélynek egyéb…

2007. április 19.

Az adó és az infláció felfalja a kamatokat

…számolhatott, mindezt majdnem 9 százalékos infláció mellett – írja a lap. Mindehhez persze hozzá kell tenni, hogy az infláció csökkenésével javulhat a helyzet, hiszen a fogyasztói árindex visszatekintő adat, a…

2007. április 5.

Nem változtatott az alapkamaton a Bank of England

…mint kilenc éven belül. Januárban a teljesítmény növekedése már kissé lassult, de az ágazati árinfláció tovább gyorsult. Márciusban viszont, a szerdán megjelent adatok szerint, már ismét gyorsult a teljesítmény, és…

2007. március 12.

Mi lesz a befizetett elvárt adóval?

…sincs erre vonatkozó pontos adat, ám az biztos, hogy ezen időszak alatt mintegy 500 vállalkozás szüntette be tevékenységét, de hogy ebből hányan fizettek előleget, arról nincs adat. Forrás: Napi Gazdaság…

2007. március 12.

APEH: nem mindenki kapja vissza a pénzét

…osztályvezető szerint január 1-jétől február 27-ig elsősorban azok a cégek fizettek elvárt adó előleget, amelyek megszűntek, illetve átalakultak. Az APEH-nél sincs erre vonatkozó pontos adat, ám az biztos, hogy ezen…

2007. március 10.

Eladósodott év elébe néznek a települések

A települések pénzügyi helyzetét vizsgálva beszédes adat, hogy tavaly az önkormányzatok negyven százaléka vált önhibáján kívül működésképtelenné, ennyi településnek járt az ÖNHIKI (önhibájukon kívül működésképtelenné vált önkormányzatok) támogatás, összesen 29…

2007. február 15.

A vártnál több adót fizettünk – kisebb hiányt vár a PM

…elmondta: a tegnap megjelent inflációs és GDP-adat nem befolyásolják érdemben az idei eltervezett államháztartási folyamatokat. Hozzátette: a maginfláció és az egyszeri adóhatásoktól megtisztított árindex alakulása számít, márpedig ezek jó képet…

2007. február 8.

A kicsiké volt az év? – Mennyit kaszáltak a cégek?

…hogy nem csökkent a profitra adott előrejelzések szórása, az utolsó negyedéves nettó profitvárakozásokban 35 milliárd forint van a legkisebb és a legnagyobb elemzők által becsült adat között. Az MTelekom újra…