Nem változtatott az alapkamaton a Bank of England


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit központi bank, a Bank of England a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 5,25 százalékon hagyta irányadó kamatát, a kéthetes repót. A döntés megfelelt a többségi piaci várakozásnak, de terjed a meggyőződés, hogy májusban már emelés következik.

A brit központi bank január 11-én váratlanul, negyed százalékponttal 5,25 százalékra, hatéves csúcsra emelte alapkamatát. A piac akkor is változatlan kamatra számított.

Az elemzők azt várták, hogy a bank – ha egyáltalán – csak februárban folytatja a szigorítást. Az emelés a várakozásokhoz képest előbbre tolódott: a szolgáltatások bővülése miatt gyorsan nőtt a kereslet a munkapiacon, és ezért erősödött a béremelési irányzat és a lakossági fogyasztás. A brit szolgáltatások teljesítménye, főleg a pénzügyi szolgáltatások hozzájárulásával, decemberben a leggyorsabban nőtt majdnem tíz éven belül, egyszersmind a foglalkoztatás is a leggyorsabban bővült több mint kilenc éven belül. Januárban a teljesítmény növekedése már kissé lassult, de az ágazati árinfláció tovább gyorsult. Márciusban viszont, a szerdán megjelent adatok szerint, már ismét gyorsult a teljesítmény, és tavaly augusztus óta a leggyorsabb volt a kiszabott árak inflációja a brit GDP többségét adó szolgáltatásokban.

Változatlanul erős a lakóingatlanok árinflációja is. Decemberben az éves árnövekedési ütem már kissé lassult ezen a piacon a korábbi, több mint 10 százalékos rekord ütemekhez képest, de márciusban ismét 11,1 százalékra, kétéves csúcsütemre gyorsult, miután már februárban a vártnál jobban fellendült a jelzálog-hitelezés. A banknak figyelnie kell a folyómérlegre is: március végén megjelent adat szerint a tavalyi utolsó negyedévben a hiány 16 éves rekordra nőtt.

A bank türelmét az magyarázza, hogy még vár az eddigi kamatemelések eredményeire. Januárban a tizenkét havi infláció 2,7 százalékra csökkent, februárban 2,8 százalékra nőtt, habár ebből a bank még nem vont le messzemenő következtetést: kétéves távlatban továbbra is reálisnak tartja a 2 százalékos cél elérését, habár jelenleg kissé növekedni látja a kockázatokat. Decemberben a tizenkét havi infláció tízéves csúcsra, 3,0 százalékra gyorsult a novemberi 2,7 százalékról. A központi banknak 2 százalékot kell megcéloznia. 2005. decemberben 1,9 százalékos volt a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?