918 találat erre a kulcsszóra: katás egyéni vállalkozó

2014. július 14.

Evás egyéni vállalkozás szüneteltetése

A tevékenység szüneteltetésének lehetőségét biztosító, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény alapján a szüneteltetés ideje alatt az egyéni vállalkozó nem végezhet egyéni vállalkozói tevékenységet….

2014. július 11.

Így kell a nyaraló kiadása után adózni

…a kifizetőnek levonnia akkor, ha a magánszemély igazolja, hogy tevékenységét egyéni vállalkozóként folytatja, amennyiben az egyéni vállalkozó az e bevételéről kiállított bizonylatán feltünteti az egyéni vállalkozói jogállását bizonyító közokirat számát.)…

2014. július 11.

Kevesebb evás, több katás

Mintegy 60 milliárd forintról mondanak le idén a kis és közepes vállalkozások azzal, hogy nem élnek az új vállalkozói adók valamelyikével – mondta a lapnak Pankucsi Zoltán. A kata iránt…

2014. június 25.

Örökölhető a szochó-kedvezmény is

…vállalkozó örököse által folytatott tevékenység esetén a tevékenységet folyamatosnak kell tekinteni. Ebből következően az említett kedvezményt az egyéni vállalkozói tevékenységet folytató örökös változatlan feltételek mellett érvényesítheti, mint az elhunyt egyéni…

2014. június 16.

Tippek startup cégek könyvelőinek

…évi továbbképzés nemzetgazdasági miniszter által meghatározott tematikája alapján készült. Bővebb információk és megrendelés Néhány gyakorlati tipp Az Szt. 160. §-ának (4) bekezdése szerint a vállalkozó döntésének megfelelően használható a 6-7….

2014. május 26.

Sokaknak kell élelmiszerlánc-felügyeleti díjat fizetni

…(egyéni vállalkozó, kistermelő, őstermelő) esetén a díjköteles tevékenység(ek)ből származó előző évi jövedelem (adóköteles jövedelem+ vállalkozói kivét) 0,1 százaléka. A díj alapja csökkenthető a már befizetett jövedéki adó és népegészségügyi termékadó…

2014. május 20.

Így változott az ekho 2014-től

…meg a közterheket (az EGT-államban biztosított személy a magyar személyi jövedelemadót). Ilyen jövedelem lehet: munkaviszonyból származó, egyéni vállalkozóként vállalkozói kivét, társas vállalkozás tagjaként személyes közreműködés ellenértéke, a személyi jövedelemadóról szóló…

2014. április 30.

A hét jogesete: oboázásért is büntet az adóhatóság

…egyéni vállalkozó esetében az Eva-törvényben meghatározott adóalap 4 százaléka, átalányadózó egyéni vállalkozó esetében az átalányadó alapját képező jövedelem, ha a) az – átalányadózónak nem minősülő – egyéni vállalkozó, a társas…

2014. április 28.

Csak egy helyen kell aláírni az adóbevallást

…választhatja-e a csökkentett adattartalmú 1353-as bevallást? Elég lesz-e az? – teszik fel a kérdést sokan. A 2-es pont választását szinte senki nem érti, mert ha evás vagy katás egyéni vállalkozó,…

2014. április 24.

Járulékfizetés több egyidejű jogviszonynál

…a magánszemély jövedelmet kap. Itt nem érvényesül a minimum járulékfizetési kötelezettség, hiába van szó társas vállalkozóról. Ez a szociális hozzájárulási adóra is vonatkozik. 4.példa Csaba főállású KATÁS egyéni vállalkozó, melynek…

2014. április 23.

Az ekho változása 2014-től

…meg a közterheket (az EGT-államban biztosított személy a magyar személyi jövedelemadót). Ilyen jövedelem lehet: munkaviszonyból származó, egyéni vállalkozóként vállalkozói kivét, társas vállalkozás tagjaként személyes közreműködés ellenértéke, a személyi jövedelemadóról szóló…

2014. április 22.

Mikor jár a táppénz?

…jövedelmet nem realizáló időtartam naptári napjainak számával. Néhány fontos tényező melyre figyelni kell az egyéni és társas vállalkozók táppénzének megállapításánál az osztószám megállapításán kívül. Ha az egyéni vagy társas vállalkozó…

2014. április 16.

Kisokos az iparűzési adó bevallásáról

…az egyéni vállalkozó esetében az egyéni vállalkozók – Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (a továbbiakban: KEK KH) által vezetett – nyilvántartásában ekként feltüntetett hely, magánszemély esetében a lakóhely. A…

2014. április 2.

Kisokos a bérbeadásból származó jövedelem adózásáról

…ha az egyéni vállalkozónak más tevékenységből is vannak bevételei, azokat továbbra is egyéni vállalkozói bevételként kell kezelnie. Amennyiben a magánszemély az egyéni vállalkozás keretén belül csak bérbeadással, vagy egyéb szálláshely-szolgáltatással…

2014. április 1.

Mikor vagyunk jogosultak táppénzre?

…a biztosításban töltött idő akkor folyamatos ha a a Tbj. 5. §-ában ( pld: munkaviszony, egyéni vállalkozói jogviszony, társas vállalkozói jogviszony) meghatározott időket figyelembe véve, abban harminc napnál hosszabb megszakítás…

2014. március 28.

Kisadózás és bérbeadás

…ne kerüljön kia akata hatálya alól: Bejegyzett egyéni vállalkozók Akik az egyéni vállalkozói tevékenységüket az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény alapján bejegyzett egyéni vállalkozóként…

2014. március 26.

Kamarai hozzájárulás: közeleg a határidő

…hogy a cég, vagy egyéni vállalkozó valamilyen okból nem szerepel abban, akkor felszólítjá a szervezetet, hogy öt munkanapon belül tegyen eleget a kötelezettségének. Ha ezután sem történik meg a regisztráció,…

2014. március 25.

A hét kérdése: szünetelő egyéni vállalkozás is fizet a kamarának?

…e kötelezettség teljesítésére. 2014. január 1-től változott a gazdasági kamarákról szóló törvény, amely érintette az egyéni vállalkozókat is. Bevezettek egy olyan rendelkezést, amely könnyítést jelent a tevékenységüket szüneteltető egyéni vállalkozóknak….

2014. március 25.

Adótartozás: mikor kegyelmez a NAV?

…következő adózók esetében: munkáltató kifizető (ideértve az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély munkáltatót is) állami foglalkoztatási szerv kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó Magyarországon bejegyzett egyház szakképző iskolai tanulót…

2014. március 20.

Milyen adórendszert ígérnek a pártok? – I. rész

…társasági adójukból a bérekre rakódó közterheket; jelentősen csökkentik az alapvető élelmiszerek árát, ami vélhetően áfacsökkentést jelent. A pontok talán több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak: például az evás, katás…