496 találat erre a kulcsszóra: kutatás

2013. április 17.

Sok cég hajlamos a korrupcióra

Biró Ferenc partner, az E&Y visszaélés-kockázatkezelési üzletágának vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a kutatás célja az volt, hogy felmérjék a korrupciós kockázatokat a magyarországi vállalati szektorban. A most kapott kép…

2013. április 10.

Miként kell meghatározni az áfa alapját?

…részére kutatási célra. Abban az esetben, ha az alapítvány úgy folyósít az egyetem részére, hogy az alapítvány – azon túl, hogy az általa juttatott pénzösszeget adott kutatási tevékenység során használják…

2013. március 20.

Útmutatás társaságiadó-bevalláshoz

…tevékenység, az adózó saját eszközeivel és alkalmazottaival más személy megrendelésére teljesített K+F tevékenység, a kutatás-fejlesztési megállapodás alapján, közös K+F tevékenység keretében egymás között megosztva végzett K+F tevékenység (kedvezményre jogosít annak…

2013. március 6.

Hanyagolják a kkv-k a cafeteriát

Az 500 hazai mikro-, kis-, és középvállalkozás megkérdezésével végzett negyedéves K&H kkv kutatás azt mutatja, hogy még a vállalkozások fele sem, mindössze 47 százalékuk kalkulál a jelenleg alkalmazható béren kívüli…

2013. február 5.

Az adóminimalizálókra száll rá a NAV

…első igénybevételt követő harmadik adóév végéig legalább egyszer az azt igénybe vevő vállalkozások; a kutatás fejlesztés alapján történő adóalap csökkentés lehetőségével élő cégek; a veszteségelhatárolás 2012. január 1-jétől hatályos szabályait…

2013. január 31.

Jól megy a családi vállalkozásoknak

…fejtörést okoznak a családi vállalkozások számára. Problémaforrás továbbá a nem családi alkalmazottak vonzásának és motiválásának nehézsége. Példaképpen, a kutatás felfedte, hogy a családi vállalkozások csupán felénél van a tulajdonosok között…

2013. január 29.

Nem várnak sokat az adórendszertől a cégvezetők

…helyzetére. „A kutatás adatai azt mutatják, hogy a kkv-k többsége már decemberben tájékozódott az idei adócsomag-változásokról. Viszonylag nagy eltérés tapasztalható azonban az egyes elemek ismertségét illetően. A 2013-tól életbe lépő…

2013. január 14.

Liga: az Mt. csökkentette a béreket

A Liga Szakszervezetek felkérésére végzet kutatás során 16 vállalat munkavállalóit és munkaadóit keresték fel, és felmérték, hogyan változtak a kollektív szerződések, sikerült-e átmenteni a bérpótlékokat, valamint azt is, hogy valóban…

2012. december 20.

Rugalmas munkaidőt szeretnének a szülők

A reprezentatív felmérésben ötszáz közép-magyarországi régióban élő szülő, illetve száz vállalat vett részt, a kutatást az Iparfejlesztési Közalapítvány megbízásából a Monitor Közvéleménykutató Kft. végezte 2012 nyarán-őszén. Magyarországon számos kezdeményezés indult…

2012. december 19.

Feldübörgött az e-kereskedelem

…hagyományos vásárlásoké: interneten egy vevő egy alkalommal átlagosan hétezer forintot költ, míg a hagyományos kereskedelemben csak háromezret. Az idei év slágertermékei a kutatás szerint az okostelefon, a tablet és a…

2012. december 18.

Miként változik a szakképzési hozzájárulás?

…vonatkozóan a kedvezmény nem jár. Kutatóhelynek az a vállalkozás (ideértve az egyéni vállalkozót is) minősül, amely alap-, illetve főtevékenységként vagy ahhoz kapcsolódóan kutatás-fejlesztési tevékenységet folytat. Kutató, fejlesztő munkakörben foglalkoztatottnak az…

2012. december 15.

Alig valakinek van megtakarítása

…hagyományos bankbetétben vagy takarékbetétkönyvben van. A kutatás szerint az emberek 45 százalékával már előfordult, hogy nem tudta időben törleszteni hitelét. A fogyasztási hitellel rendelkezők 58 százaléka, a jelzáloghitelesek kétharmada szerint…

2012. december 13.

December 20: tao-feltöltés – mire figyeljünk idén?

…során a kötelezettség értékét csökkenti a befektetett pénzügyi eszközök között, a követelések között, vagy az értékpapírok között kimutatott pénzkövetelések összege. Nem minősül elismert költségnek, ráfordításnak a kutatás-fejlesztési tevékenység közvetlen költsége,…

2012. november 23.

Karácsonykor kaszálhatnak a webáruházak

…pénzvisszatérítős vásárlásra specializálódott Ebates felmérésével. Ez a kutatás leginkább az amerikai gyerekek és fiatalok internetes vásárlási szokásaira fókuszált, és jól látható, hogy odakint már az itthon is tapasztalható folyamatok tovább…

2012. november 22.

Kutatói járulékkedvezménnyel ösztönöz a kormány

…portálon a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kedvezmény költségvetési hatása mintegy 2 milliárd forint. Az elfogadott adótörvények egy másik, kutatás-fejlesztés szempontjából kedvező változást tartalmaznak: január elsejétől az a vállalkozás is igénybe veheti…

2012. november 22.

Lassan hódít az online adózás

…adminisztráció költségeit” – idézi a közlemény Augusto Lopez Clarost, a Világbank-csoport globális indikátorok és elemzések részlegének elnökét. „A kutatás szerint az elmúlt évek során a közepes méretű vállalkozások körében fokozatosan…

2012. november 15.

Felmérte a Tesco súlyát a Századvég

…a Századvég üzletág-vezetője. A társaság által befizetett 71 milliárd forintnyi adó a forgalmi adóból, a különadóból, a személyi jövedelemadóból, az iparűzési és a társasági adóból tevődött össze. A kutatás megállapítása…

2012. október 29.

Kkv-szektor: nem lesz látványos létszámbővítés

Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőinek megkérdezésén alapuló K&H kkv bizalmi index kutatás eredménye alapján elmondható, annak ellenére, hogy az index pár pontot javulni tudott, továbbra sincs fellendülés…

2012. szeptember 26.

A kkv-k kétharmada beruházna

…indulók a bonyolult adminisztrációra hivatkoztak, míg a nyertesek a kötelező minimális önerő nagyságát kifogásolták a kutatás szerint. A cégek beruházást tervező kétharmadának 41 százaléka tárgyi eszközt vásárolna, 30 százalékuk ingatlanbővítéssel,…

2012. augusztus 29.

Adóellenőrzés: a számviteli beszámoló is árulkodik

…források felhasználásának vizsgálatához. A társasági adó adónemben végzett utólagos ellenőrzések körében a vizsgálati szempontok között kiemelten indokolt számításba venni a kutatás-fejlesztés alapján történő adóalap-csökkentés, illetve annak jogalapjának vizsgálatát, másrészt a…