Adózóbarát lesz a tőzsde
…az Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön, Dél-Alföldön, és Dél-Dunántúlon befektetőket. Öt évig nem alakulhat át A kedvezmény maximum 10 adóév alatt vehető igénybe, és egy adóévben legfeljebb az adó 80 százalékát érheti el…
…az Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön, Dél-Alföldön, és Dél-Dunántúlon befektetőket. Öt évig nem alakulhat át A kedvezmény maximum 10 adóév alatt vehető igénybe, és egy adóévben legfeljebb az adó 80 százalékát érheti el…
…előlegét negyedévente, a negyedévet követő hónap 20-áig kell bevallani és megfizetni. A bevallás legközelebbi határideje 2008. május 31. Az adózók eddig az időpontig kötelesek befizetni a tényleges járulékfizetési kötelezettség és…
Kisvállalkozásokat érintő adókedvezményi javaslatról is döntés születik a parlament hétfői ülésén, amely szerint hat százalékponttal csökkenhet az érintettek befizetési kötelezettsége – erősítette meg Veres János pénzügyminiszter….
A sikeres pályázatokat követően a 2004-2006 közötti időszak I. Nemzeti Fejlesztési Terve keretében elnyert forrásoknál a támogatott pályázatok nagy része, mintegy 86 százaléka eljutott a támogatási szerződés megkötéséig, ám a…
A 125/2007. (X. 25.) FVM rendelet alapján a 2007-es tavaszi fagykár következtében kialakult árbevételkiesés kompenzálására kedvezményes hitelt vehetnek igénybe kis- és közepes kereskedelmi vállalkozások. A jogszabály alapján kedvezményes hitelt vehet…
…euró. A pályázati célok már 2005-ben úgy kerületek meghatározásra, hogy minél kisebb legyen az átfedés a Nemzeti Fejlesztési Tervvel, illetve a folytatásaként 2006-ban kidolgozott és idén elindított Új Magyarország Fejlesztési…
…az esetre érvényes, ha a hiteltörlesztés kedvezőbb feltételű lesz, mint amilyet a kereskedelmi bankok nyújtanak.˝ Sánta Ferenc, egy kistelepülés, Csengele független polgármestere kategorikusabban fogalmaz: ha támogatni akarja a kormányzat a…
…Fejlesztési Terv 2007-2013 között évente kétszer annyi forrást biztosít átlagosan, mint a Phare-program egésze. Ez hét év alatt mintegy 7 ezer milliárd forint felhasználását jelenti fejlesztési célokra Magyarországon. Forrás: PrivátBankár…
…javaslat szerint, így a szakképzési, a rehabilitációs hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot váltja ki az új ˝erőforrás-fejlesztési hozzájárulás˝. A kulturális járulék és a munkaadói járulék megőrzi önállóságát, azokat az arra…
…tevékenységi körében végzett kutatásfejlesztési tevékenység közvetlen költsége és a meghatározott szervezetektől megrendelt kutatási-fejlesztési tevékenység költsége. Az efeho képzési, valamint innovációs részt meghaladó része (20-50 fős cégeknél az efeho 14 százaléka,…
…illetve magának a törvényjavaslatnak a normaszövegét is. A kormányzati elfogadásra váró tervezetben olyan átalakítások szerepelnek, amelyek ösztönzik a foglalkoztatást, egyszerűsítik az adórendszert és javítják az ellenőrzés és szankciórendszer hatékonyságát is….
…évnél hosszabb lejáratú pénzügyi megtakarításra vonatkozik. Ellenzik azonban az olyan megoldásokat, amelyek a banki és nem banki megtakarítások között különbséget tesznek. Egy ilyen lépés – állami adóbevétel-kiesés árán – csak…
…fordított áfa fizetés hatálya. Ezt jelenleg csak a színesfém-kereskedelemben alkalmazzák, ám a jövőben kiterjed az építési szolgáltatásra és a számítástechnikai eszközök kereskedelmére, valamint a csőd, és felszámolási eljárás alatt álló…
…Fejlesztési Bank Rt. (MFB) állami garanciát élvező hitelkerete és az Európai Fejlesztési Bank (EIB) hitelkerete is. A társaság éven belüli lejáratú, újratöltődő, készenléti (stand-by) hiteleket is igénybe vesz. Forrás: PrivátBankár…
…és a kiegészítő adójóváírásnak hála havi 450, éves szinten pedig 5.400 forint SZJA-terhelés adódik. Ez lenne tehát az az összeg, amit a magánszemély különféle kedvezmények igénybevételével csökkenthet, vagy akár teljes…
…és oktatási téren. Egyre több külföldi munkaerő áramlik ide más nemzetekből, hogy itt kamatoztassa szaktudását, és képességeit. Vajon a szakmai fejlődés reménye, vagy a külön nekik szánt adókedvezmények csábítják őket……
Adókedvezményekkel ösztönözné a környezetbarát termékek vásárlását Nagy-Britannia és Franciaország; javaslatukat szeptemberben mutatják be az Európai Bizottságnak és az uniós pénzügyminisztereknek….
…– közölte a Kormányszóvivői Iroda. Az APEH az adóbevallások alapján egyezteti a gázár-támogatási igénylések jogosságát. Az adóhatóság 180 ezer igénylő adatait kapta meg a Magyar Államkincstártól, és egyharmaduknál találtak eltéréseket….
…a gazdasági növekedés ütemét. Különösen kedvezőtlen, hogy 2006-ban jelentősen visszaesett a vállalati beruházások GDP-hez viszonyított nagysága, miközben az állami beruházások alig változtak. Kérdés, hogy 2007-ben az állami beruházások szintjének csökkenése…
…megvalósult gyárát 2005 júliusában avatták fel a dunavarsányi ipari parkban. A gépjármű kipufogógáz tisztítására szolgáló kerámiaszűrőket előállító üzem megvalósításához a kormány vissza nem térítendő támogatást, képzési támogatást, fejlesztési adókedvezményt adott….