Ki nem fizetett követelések áfája – mit gondol a Kúria?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Számos tanulmány született a ki nem fizetett (behajthatatlan-vitatott) követelések áfa-kezelését illetően. A kérdés leegyszerűsítve az, hogy a visszakérhető-e a költségvetésből az áfa, amelyet egy korábbi számla kiállításakor fizetett meg az adózó, de a számlát a vevő nem fizette ki.
A hazai vonatkozású „Almos” esetben (C-337/13) úgy döntött az Európai Bíróság, hogy „az […] irányelv 90. cikkének rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti rendelkezés, amely nem írja elő a hozzáadottértékadó‑alap csökkentését az ár meg nem fizetése esetében, amennyiben az e cikk (2) bekezdésében előírt eltérés kerül alkalmazásra.[…]”. Az Európai Bíróság megállapította tehát, hogy alapvetően nem ellentétes olyan szabályozás, mely nem ír elő adó-alap csökkentést az ár meg nem fizetése esetében. Ezen ítélet szerint tehát a tagállamok (köztük Magyarország is) jogszerűen tartanak életben olya áfa-szabályozást, amely a már teljesített és kiszámlázott értékesítések kapcsán befizetett áfát nem engedi visszaigényelni abban az esetben, ha a vevő a számlát valamilyen okból mégsem fizetné ki.
Az Enzo di Maura esetben viszont (C-337/13) a Bíróság ítéletében azt rögzítette, hogy „a tagállamok […] nem kaptak felhatalmazást az uniós jogalkotó részéről arra, hogy [nemfizetés esetén] a korrekciót egyszerűen kizárják”. A Bíróság kimondta azt is, hogy az adóalap korrekciójának lehetősége nem korlátozható aránytalan mértékben, de lehetővé teszi a tagállamok részére, hogy figyelembe vegyék a nemfizetés esetén fennálló bizonytalanságok sajátosságait azzal, hogy bizonyos észszerű intézkedéseket követelnek meg az adóalanytól.
A hazai szabályozásból – miután az a nemfizetés esetére nem fogalmaz meg adóalap korrekciós lehetőséget – ugyanakkor kitűnik, hogy az uniós rendelkezés átültetésére éppen a Bíróság által vitatott formában került sor, ennek okán számos eljárás indult, amelyben az adóalanyok behajthatatlan követeléseikre kérték a forgalmi adó visszatérítését (több eset a bíróság előtt van, sőt egy esetben már az Európai Bíróság vizsgálja az adott ügyet).
Tovább árnyalja ezt az egyáltalán nem egyszerű kérdést a Kúria legutóbbi (KGD2019. 66.) ítélete. A vizsgált esetben a felperes az általa kiállított számlákat a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 165-166. §-a és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 44. § (1)-(2) bekezdései megsértésével érvénytelenítette arra hivatkozással, hogy ügyfelei a számlán szereplő szolgáltatások teljesítését vagy a számla ellenértékét vitatták. Ezzel együtt ugyanakkor a felperes bíróság előtt próbálta (a stornózott számlákra alapozott) követelését érvényesíteni.
A felperes által hivatkozott Sztv. szabályai (72. § (2) bekezdés a) pontja) szerint a vitatott számla ellenértéke nem szerepelhet az értékesítés nettó árbevételeként, így a felperes a vevő által vitatott tételekről kiállított számlát a 96/2004. és az 58/2014. Számviteli kérdés szerint érvénytelenítette, azaz a jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor a számlahelyesbítéssel együtt a szolgáltatásnyújtás áfáját is korrigálta.
A Kúria döntése szerint a Számviteli kérdések és a Sztv. rendelkezései nem adhatnak alapot a számlák stornózására. Egy ténylegesen teljesített ügylet (amely a szolgáltató által peresített követelés alapjául szolgált) ellenértéke akkor valóban nem szerepelhet az árbevételben, ha azt a vevő vitatja, de ezt a 0-ás számlaosztályba való átsorolással (Sztv. 160. §1) bekezdés) és nem a teljesített szolgáltatásokról kibocsátott számlák stornózásával kell rendezni. Ezzel a Kúria egy fontos és már hosszú ideje fennálló ellentmondásban hozott egyértelmű döntést. A számviteli szabályok – jogosan – előírják, hogy a vevő által el nem ismert teljesítést sem árbevételként, sem vevőkövetelésként nem lehet kimutatni. Az elérhető számviteli jogszabályértelmezések ezt a szabályt hagyományosan úgy interpretálták, hogy a korábban kiállított számlát tehát stornózni kell. Fontos tanulság a Kúria döntése kapcsán, hogy a stornózást magát az Szt, nem írja elő, nem is írhatja, hiszen a számla kiállítás és az érvénytelenítés szabályai alapvetően az áfa törvényben szerepelnek. A számviteli előírás „csak” annyit szabályoz, hogy ezek a tételek nem szerepeljenek az árbevételben és a vevőkövetelések között. Ez azonban technikailag valóban megoldható úgy, ahogy a Kúria az ítéletében is írja, azaz a tételek 0-ás számlaosztályba történő átsorolásával, az adott számla stornózása nélkül.
A döntés ezen részein túlmenően, a Kúria ítéletének lent idézett szakaszai is kiemelten érdekesek a behajthatatlan követelések kezelése szempontjából, ahol a teljesítés elismerése megtörtént, azonban a pénzügyi rendezésre nem került sor:
„[33] A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héa-irányelv) 90. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy elállás, a teljesítés meghiúsulása, teljes vagy részleges nemfizetés, illetve az értékesítés bekövetkezte utáni árengedmény esetén az adóalapot a tagállamok által meghatározott feltételek szerint megfelelő mértékben csökkenteni kell.
[34] A Héa-irányelv szerint tehát a teljes vagy részleges nemfizetés is alapja lehet a számla érvénytelenítésének. A 90. cikk (2) bekezdés azonban lehetőséget ad a tagállamoknak az (1) bekezdéstől való eltérésre. Az Áfa tv. alapján a számla érvénytelenítésére a teljes vagy részleges nemfizetés esetén nincs mód, tehát Magyarország a Héa-irányelv 90. cikk (1) bekezdésben foglaltaktól eltérő szabályozást alkalmaz.
[35] Az Áfa tv. és az uniós jog összhangját az EUB a C-337/13. számú eseti döntésében értelmezte.
[36] Az ítélet 1) pontja kimondta, hogy a Héa-irányelv 90. cikkében foglaltakkal nem ellentétes az olyan nemzeti rendelkezés, amely nem írja elő az adóalap csökkentését az ár meg nem fizetése esetében. „Mindazonáltal e rendelkezésnek ki kell terjednie minden más olyan esetre, amikor az említett cikk (1) bekezdése szerint az ügylet teljesítését követően az adóalany az ellenértéket részben vagy egészben nem kapja meg (…).”
[37] Az EUB-ítélet értelmében tehát – a magyar szabályozás eltérő tartalma miatt – a felperes a megbízói nemfizetésére tekintettel abban az esetben is jogosult lett volna az Áfa tv.-ben foglalt eseteken kívül a számlái érvénytelenítésére – vagyis az adóalap csökkentésére -, ha arra a Héa-irányelv 90. cikk (1) bekezdésében meghatározott valamely ok (elállás, a teljesítés meghiúsulása, az értékesítés bekövetkezte utáni árengedmény) miatti nemfizetés miatt kerül sor.”
A fentiek alapján úgy tűnik, hogy a Kúria jelenleg az Almos eset tükrében értelmezi a behajthatatlan követelésekre vonatkozó közösségi szabályozást, azaz jelenleg az Enzo di Maura esetben meghatározott feltételeket nem tartotta irányadónak, ezáltal tehát a már teljesített és kiszámlázott értékesítések kapcsán befizetett áfát nem engedte korrigálni a vevő nemfizetése miatt.
Fontos tehát a megfelelő körültekintés, ha az adóalanyok az Enzo di Maura ítéletre hivatkozva próbálják meg az általuk fizetett adót, a vevőkövetelés behajthatatlansága okán korrigálni.
A cikk szerzője az Ecovis Tax Solution. Az Ecovis az Adó Online szakmai partnere. További blogbejegyzések: Ecovis Tax Blog.
