15 ezer doboz hamis cigarettát talált a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy gyümölcsösben 2500, majd néhány nappal később egy rendszám nélküli autóban 12 ezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.


Közleményük szerint a NAV Bevetési Főigazgatóságának pénzügyőrei és a kölcsei határrendészek közös ellenőrzést tartottak Milota külterületén. Hőkamerájukkal észlelték, hogy az árvízvédelmi töltésen át két ember ládákat cipel a közeli gyümölcsös területére. Az ellenőrök igazoltatták őket, majd átkutatták a terepet, és a gyümölcsfák között öt fekete nejlonzsákba csomagolt kartondobozt találtak.

Ezekben összesen 2500 doboz Fest 7 márkájú, magyar adójegy nélküli cigaretta került elő. A két férfi nem ismerte el, hogy a dohánytermék az övék lenne. Azt mondták: csak horgászni indultak, majd bizonyításul egyikük felmutatta a horgászbotját és a horgászengedélyét.

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>

A pénzügyőrök a kétmillió forint értékű magyar adójegy nélküli cigarettát lefoglalták. A nyomozók ismeretlen tettes ellen jövedéki orgazdaság bűntett elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást.

Néhány nappal később Uszkán a NAV pénzügyőrei és a határrendészek egy régi típusú, rendszám nélküli, sötétített ablakú, az úttest szélén parkoló autóra figyeltek fel. A jármű ablakain bevilágítva utasokat nem, csak fekete nejlonba csomagolt ládákat láttak a hátsó ülésen, és az indítókulcs is az autóban maradt.

A pénzügyőrök a jármű utasteréből előkerült, összesen 12 ezer doboz, mintegy tízmillió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigarettát lefoglalták. A NAV nyomozói ismeretlen tettes ellen jövedéki orgazdaság bűntett elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást – írta a NAV.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.