Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Aranybulla legtovább élő intézménye a nemesi adómentesség volt, csak a XIX. század közepén törölték el. Az adómentesség összefüggött azzal, hogy a nemesség hadviselésre volt kötelezhető a haza védelmében, illetve más országok elleni hadjáratok esetében is szerepet kellett vállalniuk.
Ha pedig ellenség támadna haddal az országra, általánfogva mindnyájan tartozzanak elmenni.
(Aranybulla, VII. törvénycikk 1.§)
Az Aranybulla számos adózással kapcsolatos szabályt tartalmaz. Ezek között van általánosnak tekinthető adószabály, egyháznak fizetendő adó, egyházi adómentesség, eljárási szabály, sajátos területi adózásra vonatkozó rendelkezés, az adószedők javadalmazásának meghatározása.
A nemesség teherviselésével, mentességeivel nem kevesebb, mint öt törvénycikk foglalkozik (a 31-ből!).
Az Aranybulla rendelkezései
A nemesség adózás alóli mentesítése szoros összefüggésben volt azzal, hogy a nemeseknek meghatározott esetekben hadviselési kötelezettségük volt, kötelesek voltak a hadjáratokban részt venni, megvédeni idegen támadás esetén a királyságot. A nemesség tehát nem pénzével, vagyonával, hanem vérével adózott.
A kismegyeri emlékmű bronzból készült turulmadara
Vegyük sorra az említett öt adózásra vonatkozó törvénycikket!
| III. törvénycikk: a nemesek és egyházak jószágának szabadságáról
Továbbá semmi szerpénzt, sem szabad dénár adót nem szedetünk a nemesek jószágán. 1. § Hivatlan sem házokra sem falujokra nem szállunk. |
A szerpénz olyan adó volt, amelyet házról házra sorban (szerben) járva szedtek.
A szabad dénár adó (liberi denarii) meghatározása már sokkal nehezebb. Hóman Bálint egy évszázaddal ezelőtt egész fejezetet (Kálmán király dénáradója) szentelt ennek elemzésére a Magyar középkor című munkájában (lásd az irodalomjegyzékben). A részletes elemzést most mellőzzük, csak a végső megállapítást mutatjuk be. Hóman megállapítása szerint „okleveleink kétségtelen bizonyítékai alapján kimondhatjuk, hogy a … szabad dénároknak nevezett adót a király nemcsak királyi birtokon lakó szabad telepes bérlőktől, hanem igenis úrbéres várnépektől s magánbirtokon, illetve magánadományból származó egyházi birtokon lakó népektől is szedte”. Ezzel tagadja azt, hogy a szabad dénár adónak valamiféle földbér jellege lett volna. Mindez azt erősíti, hogy általános adóként szedték, fej- vagy füstadónak is nevezték. Ez alól mentesítette a nemességet (és az egyházakat) az Aranybulla III. törvénycikke. Megjegyzem, Hóman Bálint könyvének ezt a fejezetét először 1913-ban publikálta.
A „hivatlan sem házokra sem falujokra nem szállunk” értelmezéséhez tudnunk kell, hogy II. András idejében nem volt az országnak ’fővárosa’. Kitüntetett szerepe volt Esztergomnak és Székesfehérvárnak, de egyik sem volt tekinthető a királyi közigazgatás központjának. Buda ekkor még nem létezett, azt csak II. András fia alapította a tatárjárás után.
A közigazgatási tevékenységet (bíráskodás, adóztatás, adományozások stb.) úgy látta el a király, hogy járta az országot, egyes helyeken megállt, ott akár néhány hónapig is tartózkodott, majd tovább ment egy következő helyre. Mindezt – természetesen – népes udvartartásával együtt tette. Erre alkalmasak voltak ugyan a királyi várak, csak azokból ekkoriban még kevés volt. Ha egy nemesi birtokon folyt ez a tevékenység, akkor a nemesnek nem kis költséget jelentett a király ’megszállása’. Ez alól mentesítette az Aranybulla a nemességet.
A kismegyeri csata emlékműve, feliratai magyar, német és francia nyelvűek
| V. törvénycikk: a megyés ispánok hatóságáról és a király falus-ispánjairól
A megyés ispán a nemesek jószágán itéletet ne tegyen, hanem ha pénzt vagy tizedet illet a dolog. |
Az Aranybulla (és az ezt követő, II. András által kiadott törvények) jelentős mértékben kedvezményezték a szervienseket, szemben a megyés ispánokkal. II. András a bíráskodási jogot megvonta az ispánoktól, kivéve azt az esetet, amikor tized vagy egyéb pénzügyekkel kapcsolatban kellett ítéletet hozni. Ezekben a kérdésekben a döntési jogkör nyilván nem tette népszerűvé az ispánokat. A jogkör egyébként összefügg azzal, hogy az ispánok látták el az adószedés igen kényelmetlen feladatkörét is (erre a XXIX. törvénycikk utal).
| VII. törvénycikk: a királynak az országon kivül való hadakozásáról
Ha pedig a király az országon kivül akarna hadakozni, a nemesség ne tartozzék vele menni, hanem ha a király pénzén; és valamikor haza térend, a nemeseken hadi birságot ne vegyen. 1. § Ha pedig ellenség támadna haddal az országra, általánfogva mindnyájan tartozzanak elmenni. 2. § Azonképen, ha az országon kivül akarnánk hadakozni és mi is a haddal mennénk, minden, valakinek ispánsága vagyon, a mi pénzünkön velünk jőni tartozzék. |
A VII. törvénycikk három mondatában van megfogalmazva a nemesség hadkötelezettségével kapcsolatos szinte minden rendelkezés.
Ha idegenek megtámadják az országot, a nemesek kötelesek a védelmi feladatokban részt venni. Külföldi hadjáratra nem kötelezhető a nemesség, kivéve azt az esetet, ha a király állja ennek költségeit. Utóbbi esetben nem menthetik ki magukat a nemesek a hadjáratban való részvétel alól.
Az Aranybullának ez a három rendelkezése egészen 1848-ig fennmaradt, természetesen sokszor újraalkotva, számos kísérő szabállyal kiegészítve. Ilyen kísérő szabály vonatkozott például a kimentésre (betegség, idős kor), a helyettes állítására, a biztosítandó haderő nagyságára, a felszerelés minőségére, a térítendő költségekre. Ilyen ’pontosításokat’ már II. András is tett, mikor 1231-ben kiadta az Aranybulla megújítását.
A győri csata – a hadrend korabeli térképen (mek.oszk.hu)
| X. törvénycikk: hadban elesett jobbágyurak fiainak jutalmokról
Ha valamely jobbágyurnak, a kinek tiszte vagyon, hadban történik halála, annak fiát vagy atyjafiát illendő tiszttel méltó megajándékozni. 1. § És ha nemes ember halna meg azonként, ajándékozza meg fiát a király, a mint neki tetszik. |
A harcokban, hadjáratokban elesettek hátramaradottjait kárpótolni rendelte a törvénycikk. A kárpótlás módját, mértékét nem határozta meg, helyette az „illendő tiszttel méltó megajándékozni” kifejezéssel utal arra az Aranybulla, hogy méltányos összeggel, birtokkal, egyéb vagyonnal, tisztséggel kell ezt megtenni.
| XXII. törvénycikk: a király disznairól
Továbbá, a mi disznaink nemes ember erdején vagy rétjén ne legeljenek az ő akaratja ellen. |
Nem valószínű, hogy a király disznóit ráküldte volna a nemesek legelőjére, sokkal inkább egy általános jogelvről lehet szó. A rendelkezés azt fogalmazza meg, hogy a nemes (a szabad ember) tulajdona, vagyona az övé, arra más, még a király sem tarthat igényt, nem hasznosíthatja azt saját javára.
Insurrectio a későbbi századokban
A nemesek hadviseléséről (és a kapcsolódó adómentességről) érdemes még néhány szót szólni. Hogyan is védte meg a hazát a nemesség a következő évtizedekben, évszázadokban?
Nem kétséges, hogy sok nemes halhatott meg a haza védelmében. A hazát mégsem tudták megvédeni. A tatárjárás, a török hódoltság időszaka bizonyságul szolgál arra, hogy az önfeláldozó hősiesség sem volt képes visszaverni a támadásokat. A muhi csata és a mohácsi vész voltak a legnagyobb vérveszteségek.
Kevés olyan háború, hadjárat volt, amelyben a nemesség fegyverforgatása meghatározó tényező lett volna, de azért volt! A második tatárjárást 1285-ben eredményesen elhárították a magyarok (majd az 1694-es és 1717-es betöréseket is). Károly Róbert haderőreformja (banderiális hadsereg) még alapozott a nemesség hadviselésére. A nemesség részt vett az Anjou királyok hadjárataiban is (lásd Arany Toldiját!).
A XV. század elejére elavulttá vált az alkalomszerű hadviselés, megjelentek a fizetett zsoldosok. Mátyás király a Fekete Sereggel még meg tudta védeni az országot a török támadásoktól, de halálát követően szélnek eresztették a zsoldosokat (akik ezt követően már csak kárt okoztak a fosztogatásaikkal).
A törököket végül a Habsburg uralkodók által felbérelt, illetve más országokból behívott seregek verték ki Magyarországról. Ezért ’cserébe’ mondott le az ellenállási záradékról a magyar nemesség 1687-ben.
A XVIII. század elején már a reguláris hadseregek voltak a legfőbb szereplők. Magyarországon ezek 1715-től jöttek létre. A Mária Terézia korában megvalósuló insurrectióról Marczali Henrik könyvében (lásd az irodalomjegyzékben!) olvasható részletes leírás.
A nemesség utolsó felkelése (latinul: insurecctio) 1809 június 14-én volt, amikor a Győr melletti Kismegyernél megütköztek Napóleon egy szárnyseregével. Bármennyire hősiesen is harcoltak, a jól felszerelt és kiképzett francia sereg ellen esélytelenek voltak. Súlyosbították a helyzetet a magyar és osztrák csapatok vezetésének hiányosságai is.
A győri csata (Janet Lange fametszete)
A seregek létszámára és az áldozatok számára vonatkozóan ellentmondásosak az adatok. A francia sereg létszámára 35 ezer és 50 ezer fő közötti adatokat találhatunk, az osztrák-magyar sereg létszámánál a 40 ezres seregből 28 997 gyalogost és 10 996 lovast említenek a források (itt a túl pontos adatok ébreszthetnek kétségeket). A veszteségeknél osztrák-magyar részről 5-7000 főt említnek, francia részről 3000-et, a győri csata emlékművén lévő felirat szerint a két oldalon összesen 3031-en estek el.
Petőfi igen erősen kigúnyolta a győri csatában részt vevő nemességet:
| Petőfi Sándor: A nép nevében (részlet)
S ti, kik valljátok olyan gőgösen: Mienk a haza és mienk a jog! Hazátokkal mit tennétek vajon, Ha az ellenség ütne rajtatok?… De ezt kérdeznem! engedelmet kérek, Majd elfeledtem győri vitézségtek. Mikor emeltek már emlékszobort A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? |
Ebben Petőfinek nem feltétlenül volt igaza, mert a nemesség nem futott meg, valóban vérét áldozta a napóleoni csapatok ellen. A ’futás’ mítoszát három tényező alakította ki:
– A bécsi udvar a hadvezetési hiányosságokat (négy hadvezér, közöttük lévő ellentétek, viták, taktikai és stratégiai hibák) a magyar nemesi felkelőkre hárította – igaztalanul.
– A XIX. század elején kialakuló reformmozgalom megkérdőjelezte a nemesség privilégiumait, azok felszámolására törekedett. Számukra a ’futás’ jó alátámasztást jelentett az elavult intézményrendszer felszámolására.
– Valóban volt némi ’futás’, de nem a harcban részt vevő nemesek részéről. Az ütközetből elkéső (messzebbről jöttek, így nem tudtak időben odaérni) nemesi csapatok, miután értesültek a vereségről, megfordultak és Budáig meg sem álltak.
Az emlékszobor egyébként elkészült! A csata helyszínén avatták fel 1897. október 17-én.
Az emlékmű felirata
Petőfi egy másik versében is nekiesett a nemességnek.
| Petőfi Sándor: A magyar nemes (részletek)
Őseimnek véres kardja Fogason függ, rozsda marja, Rozsda marja, nem ragyog. Én magyar nemes vagyok! … Milyen jó, hogy nem adózok. Gazdaságom van, de nem sok, S van adósságom, de sok. Én magyar nemes vagyok!
Mit törődöm a hazával? A hazának száz bajával? Majd elmulnak a bajok. Én magyar nemes vagyok! |
Itt sem kell egyet értenünk Petőfivel, hiszen a XIX. század elejétől a nemesség egy része élére állt a nemzeti megújulás folyamatának. Széchenyi, Kölcsey, Batthyány, Kossuth, Bezerédj – és hosszan lehetne folytatni a sort – tevékenysége, majd Deák és Andrássy működése valóban jelentős fejlődést eredményezett Magyarországon. Igaz, ekkorra már a nemesség hadviselési kötelezettségéből és adómentességéből semmi nem maradt.
Irodalom:
Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)
Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában (Panoráma Kiadó, 1987, Budapest)
Hahner Péter: 100 történelmi tévhit avagy amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod (Animus Kiadó, 2010, Budapest)
Hóman Bálint: Magyar középkor (Magyar Történelmi Társulat, 1938, Budapest)
Krisch András: És a nemesség utoljára vonul hadba…
Kristó Gyula: Az Aranybullák évszázada (Gondolat Könyvkiadó, 1981, Budapest)
Marczali Henrik: Mária Terézia 1717–1780 in Magyar történeti életrajzok (Magyar Történelmi Társulat, 1891, Budapest)
Zsoldos Attila: A 800 éves Aranybulla (Országház Kiadó, 2022, Budapest)
