A csok módosítása több fejlesztést hozhat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Többen vehetik igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a közelmúltban megjelent módosítások nyomán, így akár a korábban jelzett 15-20 ezernél is több lakás kerülhet piacra 2017 végéig az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint.


Balogh László az ingatlan.com közleményben rámutatott, az idén amúgy is jelentősen nőtt a lakásépítési kedv, az első fél évben több mint 13 ezer lakás építésére adtak ki engedélyt, ami 237 százalékos növekedés éves szinten.

A módosított rendelkezések szerint egyebek mellett bekerültek a csokos körbe az osztatlan közös tulajdonban álló lakások is, így már azelőtt lehet a banktól kérni a támogatást, hogy létrejön a társasház. Emellett a tervezett és az épülőfélben lévő lakásokra is lehetne kérni a csokot, de a folyósítás csak a használatbavételi engedély megszerzését követően történhet. Az átmeneti finanszírozásban ezért fontos szerephez juthatnak a bankok ajánlatai vagy a beruházók által kínált rugalmasabb fizetési feltételek – mutatott rá. A jövőben viszont már nem lehet csokot igényelni olyan új lakások után, amit az igénylő közeli hozzátartozója tulajdonában álló társaság épít, vagy épített.

 

Balogh László azt is elmondta, hogy az új lakás vásárlására vagy új családi ház építésére igényelhető csok-összegek közül a legjelentősebb, a 10 plusz 10 millió forintos támogatást legalább 60 négyzetméteres új építésű lakásra lehet felvenni. Ez az összeg ugyanakkor Budapesten nem fedezi egy ekkora új lakás árát, 542 ezer forintos négyzetméterárral számolva egy átlagos lakás ebben a kategóriában 46,9 millió forint. A vidéki városokban azonban elég lehet 20 millió forint egy új lakásra, Egerben 69, Győrben 61, Kaposváron 68, Miskolcon 67, Nyíregyházán 75, Pécsen 62, Szegeden 65, Szombathelyen pedig 62 négyzetméteres új lakást lehet venni ebből az összegből.

Gergely Péter, az ingatlan.com-csoporthoz tartozó BankRáció.hu hitelszakértője szerint a könnyítések a lakáshitelezésre is kedvező hatással lehetnek. Az idén növekedő pályára állt a lakáshitelezési piac, az újonnan kötött lakáshitel-szerződések értéke júliusban 12, júniusban 43, májusban pedig közel 80 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?