A forinthitelesek is veszélyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sokkal inkább számít, mint korábban, mekkora az alapkamat, hiszen a devizaalapú jelzálog-hitelezés megszűnt. A kamatemelés kockázata pedig nő, ami a forinthiteleseket és a jelenlegi kötvénytulajdonosokat kedvezőtlenül, a majdaniakat viszont kedvezően érinti – írja az fn.hu.

Nőtt az alapkamat megemelésének kockázata – állították egybehangzóan az fn.hu által megkérdezett elemzők. A magyar alapkamat jelentősége jócskán megnőtt, amióta nem létezik devizaalapú jelzálog-hitelezés, hiszen nincs menekvés – legalábbis a jelzáloghiteleknél – a magas kamat elől.

A forinthitelesek – a svájcifrank-hitelesekhez hasonlóan – megszenvedhetik, ha Magyarország befektetői megítélése romlik, mert akkor a jegybank – látszólag a még mindig túlnyomó többségben lévő devizahitelesek, de valójában a bankrendszer védelmében – kamatemelésre kényszerülhet. Márpedig kis kamatemelés is nagy törlesztőrészlet-változáshoz vezethet, függően attól, hogy az adós éppen hol tart a hitel visszafizetésében, épp mekkora a kamat/tőketörlesztés aránya.

Nem mindegy persze az alapkamat a kötvénytulajdonosoknak és azoknak sem, akik lekötött betétekben tartják megtakarításaikat, s hat más befektetésekre is. A növekvő kamat méreg a kötvénytulajdonosoknak, mert olcsóbbá teszi az értékpapírjaikat a másodpiacon, hiszen immár be lehet fektetni magasabb kamatú kötvényekbe. Méreg azoknak is, akik hosszú időre lekötötték a banki betétüket, hiszen így nem élhetnek a magasabb kamat előnyével. Öröm viszont azoknak, akik már a magasabban kamatozó eszközökbe fektetnek be.

A magasabb kamat a növekedésnek is kárára lehet, és a munkanélküliséget is emelheti, végső soron különböző áttéteken keresztül hat a gazdaság minden elemére. Mindemellett a kamatemelés a növekvő forintkeresleten keresztül erősítheti a forintot.

Ha lesz is kamatemelés, akkor az a jegybank végső monetáris eszköze lesz- mondta Samu János, a Concorde elemzője az fn.hu-nak. Ennek a lehetőségét nem az inflációs nyomás, hanem a devizahitelesek növekvő törlesztőrészletei, azaz a pénzügyi stabilitás szempontjai idézik föl.

A kamatemelést biztosan megelőzi az intervenció, illetve a kommunikáció. Samu szerint a jegybank – minthogy a megfelelő statisztikákkal rendelkezik – pontosan tudja, milyen forint/svájci frank keresztárfolyamnál kell közbeavatkoznia, s ehhez igazítja a kommunikációját s az egyéb monetáris eszközeit.

Samu víziója szerint az év vége felé javulhat a befektetők körében Magyarország megítélése, amikorra ismertté válnak a költségvetés sarokszámai, s az elemző szerint a külkereskedelmi többlet is erősebb forintot indokolna.

Samu emlékeztetett arra, hogy a jegybank az EU-források átváltásával is erősíti a forintot. Mindemellett nem zárta ki, hogy lehetnek olyan események, amelyek végül kamatemelést idéznek elő. A bizonytalan kamatpálya miatt az elemző az fn.hu kérdésére a rövid kötvényalapokba fektetést ajánlotta.

A cikk teljes terjedelemben az fn.hu-n olvasható.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.