A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek


A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.

A közleményben kiemelték: a családpolitikai kiadások és a családi adókedvezmények együttes összege jövőre meghaladja a 3300 milliárd forintot. A kormány további adókönnyítést és adócsökkentést is tervez a jövő évre. Többek között kiterjeszti a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának kedvezményeit, csökkenti az adminisztrációt és egyszerűsíti a gépjárműadó szabályait – sorolta a PM.

A minisztérium bejelentette: Magyarország évek óta kockáztatta a kötelezettségszegési eljárást azzal, hogy az uniós szintnél alacsonyabban határozta meg a jövedéki adó szintjét. Jövőre teljesíteni kell az uniós előírást, ezért a jövedéki adó szintjét az uniós minimumszinthez igazítják.

A légitársaságok esetében az üzemanyagok nem esnek jövedéki adókötelezettség alá, így a légi közlekedés közteherviselésének szintje rendkívül alacsony. Ezért – hasonlóan a többi uniós országhoz – a légitársaságok hozzájárulása zöld adóként Magyarországon is fennmarad, de a kevésbé szennyező repülőgépek kedvezményben részesülnek.

Jövőre is folytatódik a gazdaság fehérítése: míg 2010-ben 22,3 százalék volt az áfaelkerülés mértéke, mára ez 5,1 százalékra csökkent, ami az egyik legkedvezőbb eredmény az Európai Unióban. Ezzel nyernek a tisztességesen működő vállalkozások, nyer a gazdaság és a költségvetés is – írták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]