A szegedi polgármester megtartaná a jelenlegi helyi adókat is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeged MSZP-s polgármestere támogatja az új, egységes ingatlanadó bevezetését, ugyanakkor megtartaná a jelenlegi, az önkormányzatok által kivethető, ingatlanokhoz kapcsolódó öt adónemet is. Botka László szerint ha ezek megszűnnének, akkor az önkormányzatoknak biztosan ki kellene vetniük az új ingatlanadót, amely a tervek szerint egyébként nem lenne kötelező. A Budapesti Ügyvédi Kamara tagja úgy véli: az új adónem igazságos bevezetéséhez minden egyes ingatlant egyenként kellene felértékelni.

Szeged szocialista polgármestere a Független Hírügynökségnek elmondta: bár a részleteket szeptemberig dolgozza ki a kormány, így azok még nem ismertek, az egységes ingatlanadó bevezetésének elveivel egyetért. Botka László szerint a tervezet egyszerűsítené az ingatlanok adóztatását, valamint igazságosabbá tenné a rendszert, jelenleg ugyanis országosan mindössze 3 millióan fizetnek ingatlanuk után valamilyen adót.

Az MSZP-s városvezető ugyanakkor megfontolandónak nevezte azt a javaslatot, hogy az egységes ingatlanadó beveztésével ne szűnjön meg kötelezően az eddig létező idegenforgalmi, kommunális, építmény-, telek- és luxusadó. A kormány jelenlegi tervei szerint ugyanis hiába nem lenne kötelező az önkormányzatoknak az egységes ingatlanadó beveztése, a másik öt adónem megszűnésével kieső adóbevételek miatt vélhetően az összes településnek be kell majd vezetnie azt.

Szegeden például jelenleg évi egymilliárd forint bevétele van a városnak az építményadóból, és ennek kiesését nem viselné el a város költségvetése – mondta Botka László.

Balogh Béla, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja szerint ahhoz, hogy az új adót igazságosan lehessen bevezetni, minden egyes ingatlant egyenként kellene értékelni. A luxusadó megállapításához használt rendszer ugyanis nem jó erre a célra, annál ugyanis kerületenként és utcánként szorzószámot határoztak meg és abból számították az értéket. Pedig minden egyes ingatlannak lehetnek egyéb értékbefolyásoló tényezői is, például hogy merre néz az ablak, vagy éppen tartanak-e állatot a szomszédban.

Az ügyvéd álláspontja szerint kapkodó megoldás volt az ingatlanadó bejelentése, hiszen még mindig nem lehet tudni, hogy az önkormányzatoknak milyen paraméterek szerint és hogyan állapíthatják meg az ingatlanok értékét.

Forrás: Uno


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.