Adóbevételi rekordot ért el Zalaegerszeg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elsősorban az exportra termelő helyi vállalkozásoknak köszönhető, hogy az elmúlt évben rekordösszegű, mintegy négymilliárd forintos iparűzésiadó-bevételt (ipa) ért el Zalaegerszeg – közölte Gyutai Csaba polgármester.


A tavalyi előzetes tervet, de a korábbi éveket is felülmúló adóbevétel azt mutatja, hogy a zalai megyeszékhely kiheverte a gazdasági válságot. A húzóágazatok az exportra termelő ipar területéhez tartoznak, elsősorban a gépipari, a mechatronikai és az elektronikai vállalkozások köréből kerültek ki – mondta a polgármester.

A városban működő külföldi tulajdonú cégek nagyon jól teljesítettek, de azok a magyar kézben lévő kis és közepes vállalkozások is, „amelyek be tudtak kapcsolódni a világgazdaság vérkeringésébe” vagy beszállítói lehettek multinacionális cégeknek. A helyben működő vállalkozások vezetői alapvetően elégedettek voltak a tavalyi évvel – fogalmazta meg. Zalaegerszeg gazdasága nemcsak túlélte a válságot, de a múlt évben új cégek is megjelentek a városban. Gépipari, bútorgyártó és kárpitosipari fejlesztések történtek, újdonságként egy gyógyszergyár is épült – mondta Gyutai Csaba.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.