Az innovációs járulék változásai
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Olcsóbb túlórák. Nem volt üres kampányígéret Nicolas Sarkozy adócsökkentési programja. Az általa kinevezett kormány már ezen a héten beterjeszti a túlórák közteher-mentesítését és az örökösödési adó csaknem teljes körű eltörlését célzó törvénytervezetet.
Elemzők szerint a sietségben komoly szerepe van annak is, hogy június 17-én tartják a nemzetgyűlési választásokat, és a kormány be akarja biztosítani egyébként is valószínűnek látszó győzelmét.
A tervezett jogszabály-korrekció nyomán eltörölnék a túlórák után eddig a dolgozókra terhelt tb-járulékokat, sőt a személyi jövedelemadót is. A túlórákat már a – legutóbbi szocialista kormány által bevezetett – heti 35 órás munkahét teljesítése után alkalmaznák. A „több munka, nagyobb jövedelem és vásárlóerő” elvet a kormány azzal is népszerűsítené, hogy csökkentené a túlórák utáni munkáltatói közterheket, és az így felszabaduló pénzzel megemeltetné a munkavállalóknak járó részt.
Hasonlóan radikális lesz az örökösödési adó csökkentése, ahol a jövőben már csak a legnagyobb vagyonok hagyatékozását terhelik. Ennek folytán az állam által – ilyen címen – megsarcolt személyek köre akár 95 százalékkal is csökkenhet. További intézkedésként a jelenlegi 60-ról 50 százalékra csökkentenék a jövedelmekre kivethető közvetlen adók felső határát.
A túlóra miatt kieső állami bevételek összegét Francois Fillon miniszterelnök nem tudta megbecsülni, de – mint fogalmazott – azt szeretné, ha a franciák minél többet dolgoznának. A Les Echos gazdasági napilap azonban idézett egy számítást, amely szerint a kincstár jövő évi veszteségei elérhetik az 5 milliárd eurót ebben a rubrikában. A bevételkiesést a kormány ráér majd olyan megszorító intézkedésekkel kompenzálni, amelyeket a nemzetgyűlési választások után is meg lehet hozni.
Forrás: Világgazdaság
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!