Mit bizonyíthat a szakértő a bíróság előtt?
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Általános forgalmi adócsalókat vett őrizetbe a rendőrség Nyíregyházán, a két férfi fiktív exportról szóló számlák alapján összesen 50 millió forintot vett fel jogtalanul az adóhatóságtól – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
Az egyik, 36 éves gyanúsítottat még június 26-án, míg a másik, 37 éves ugyancsak nyíregyházi lakost, most kedden fogta el a megyei főkapitányság célkörözési csoportja és a Jonatán bevetési alosztály egysége – mondta Fedor Rita.
Megjegyezte: a keddi elfogás egy összehangolt akció eredménye volt, a Debreceni Ítélőtábla körözése alapján az áfacsalás második számú gyanúsítottját Nyíregyházán vették őrizetbe. A szóvivőhelyettes tájékoztatása szerint a két férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy fiktív exportról szóló számlákra összesen 85 millió forint áfát igényeltek vissza az adóhatóságtól, s abból 50 millió forintot kaptak meg.
Forrás: PrivátBankár
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Közeledik a társasági adó bevallásának határideje, melynek része a transzferár-adatszolgáltatás is. A NAV tájékoztatót adott ki a transzferár-ellenőrzés főbb szabályairól. SZJA bevallási határidő is van, figyelmeztet a NAV-Figyelő eheti száma.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!