Alkotmányellenes a szövetkezeti törvény módosítása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybírság (Ab) június 1-jén egyhangúlag hozott határozata megállapította, hogy alkotmányellenes a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés 2010. február 22-i ülésnapján elfogadott törvény 3. §-a.

A parlament által elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alkotmányossági vizsgálatára irányuló indítvánnyal Sólyom László köztársasági elnök fordult az Alkotmánybírósághoz. Az államfő indítványában utalt rá, hogy bár az Országgyűlés előtt volt olyan módosító indítvány amelynek értelmében a törvény
a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba, de az előterjesztő az indítványt visszavonta, ezáltal a 2010. február 22-én elfogadott törvény 2010. január 1-jét jelöli
meg hatálybalépése napjaként.

A köztársasági elnök kifejtette: a jogalanyok helyzetét
terhesebbé tévő, visszamenőleges hatályú szabályozás ellentétes a jogállamiság elvéből eredő jogbiztonság elvével.

Az Ab megalapozottnak találta az államfő indítványát. A határozat indokolásában hangsúlyozta, hogy a testület a visszamenő hatályú jogalkotás tilalmát már több
határozatában több szempontból értelmezte. Az Ab gyakorlata értelmében a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat
valamely magatartást jogellenessé. Megállapította továbbá, hogy a szövetkezeti törvény módosítása az iskolaszövetkezeti tag munkavégzését illetően új szabályokat
állapít meg, és ezen eltérő szabályok visszamenőleges érvényesítése nem lehetséges. A visszamenőleges hatálybaléptetés ezekben az esetekben ugyanis azt
jelenti, hogy a már létrejött munkajogi jogviszonyok visszamenőleg válnak törvénysértővé,
vagy kérdőjelezheti meg törvényességük.

Minderre tekintettel az Ab
a szövetkezeti törvény módosításának 3. §-át alkotmányellenesnek minősítette.

Forrás: Alkotmánybíróság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.