APEH-célkereszt: vagyongyarapodás és a körbeszámlázás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a központi költségvetés és a társadalombiztosítási alapok bevételeit különösen veszélyeztető adózói jogsértések felderítése érdekében az idén a korábbinál lényegesen nagyobb számban ellenőrzi a magánszemélyek jövedelmeinek és vagyongyarapodásának összhangját, valamint a járulékfizetési kötelezettség teljesítését.

Varga Lászlóné, az APEH elnökhelyettese a hivatal pénteki sajtótájékoztatóján a 2007. évi ellenőrzési irányelveket ismertetve elmondta: az idei évre bejelentett tízezer vagyonosodási vizsgálatból már közel háromezret megkezdtek, amit segített, hogy a vizsgálatokat tavaly előkészítették.

Fókuszban lesznek az idén a körbeszámlázásos ügyletek, az értékesítési láncolatok, s továbbra is kiemelt figyelemre számíthatnak az áfa-kötelezettségük minimalizálására törekvő vállalkozások is. Folytatja az adóhatóság a transzferárak ellenőrzését, kiemelten ellenőrzi azokat, akik jogerősen felfüggesztett adószámú adózótól fogadnak be számlát. Preventív jelleggel vizsgálja az új adónemekkel (különadó, hitelintézeti járadék) kapcsolatos kötelezettségek teljesítését is.

Az ellenőrzésekre a tavalyi 432 ezerrel szemben az idén közel 534 ezer revizori nappal kalkulálnak.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.