Az adó és az infláció felfalja a kamatokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csak az infláció csökkenése jelenthet gyógyírt azoknak, akiknek adózás után csak a mostani pénzromlás kétharmadát kitevő betéti kamat marad a zsebében.

Az év első hónapjaiban igencsak megcsappant a lakossági lekötött betétek értéke – írja a Világgazdaság. A cikk szerint a fogyasztói árszínvonal gyors emelkedése és a 20 százalékos kamatadó miatt a hagyományos megtakarítási konstrukciók kivétel nélkül negatív reálhozamot produkálnak.

Februárban – a kamatadó levonása után – egy a pénzét lekötött betétbe helyező ügyfél már átlagosan csak 5,7 százalék körüli éves kamattal számolhatott, mindezt majdnem 9 százalékos infláció mellett – írja a lap. Mindehhez persze hozzá kell tenni, hogy az infláció csökkenésével javulhat a helyzet, hiszen a fogyasztói árindex visszatekintő adat, a most lekötött betét viszont majd a jövőben fog kamatot fizetni.

A lekötött betéteken elérhető hozamoknak az sem tesz jót, hogy a bankok fokozatosan kezdenek visszatáncolni a nyár óta kínált, meglehetősen gáláns ajánlataiktól. Csábító, két számjegyű akciós ajánlatokból persze most is akad a piacon, ám ezek már korántsem számítanak általánosnak.

Ráadásul több bank nem is forrásbevonásra, hanem ügyfélszerzésre próbálja használni a kedvező betéti hozamokat: több akciós kamatnál feltétel például a számlavezetés vagy havi két közüzemi megbízás teljesítése.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?