Az adóreform és az azóta eltelt időszak – személyi jövedelemadó 3.

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2019. december 13.
Címkék: , , ,
Rovat:
Az szja rendszerének fontos részét képezi a jövedelemtípusok meghatározása, és az egyes jövedelemtípusokra vonatkozó sajátos szabályok előírása. Ebben számos jelentős változás történt 1988 óta. Terjedelmi okok miatt ezeknek csak rövid összefoglalására vállalkozhatunk.

Minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek.

(Orwell: Állatfarm)

A magánszemélyek legjellemzőbb jövedelemszerzési formái a tevékenységi jövedelmek. Ilyen például a munkaviszony, a bérbeadás, a mezőgazdasági (kis)termelés, a megbízásos jogviszony.

A tevékenységi jövedelmek adószabályainak legfontosabb változásait tekintjük át, kivéve az egyéni vállalkozásokat, ez utóbbiakról önálló cikk fog születni.

Munkaviszony, nem önálló tevékenység

A munkaviszony jól definiált fogalom a magyar jogban, erről és szabályairól főleg a Munka Törvénykönyve rendelkezik. Az szja bevezetésekor a valamilyen jövedelemszerző tevékenységet végzők túlnyomó része (több mint 90%-a) ebbe a körbe tartozott. Bonyolította a szabályok bevezetését a mellékfoglalkozások, másodállások tömege, különösen az ún. bruttósítást nehezítette meg, ha valakinek több jogviszonya is volt. Egyes sajátos jogviszonyokra (köztisztviselők, közalkalmazottak, bírók, fegyveres testületi tagok stb.) külön törvényi szabályok is vonatkoznak.

Munkaviszonyban a tevékenységet nem független formában végzik, alapvetően utasítások alapján, általában meghatározott munkaidőben, és jellemző a tevékenység során főnök-beosztott viszony, illetve a vezető általi folyamatos ellenőrzés. A tevékenység végzésével kapcsolatos költségeket a munkáltató viseli, de nem kizárt, hogy költségtérítés, költségátalány alapján a dolgozó is szerepet játsszon a költségviselésben. A dolgozó a munkájáért munkabérre jogosult, ennek két általános formája van, a fix időre megállapodott munkabér, illetve a teljesítménybér.

A munkaviszony meghatározottságával, illetve a költségviseléssel szorosan összefügg, hogy a munkabér teljes egészében jövedelemnek minősül, azzal szemben költségek nem érvényesíthetőek. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az szja bevezetésekor az alkalmazotti kedvezmény kompenzálta a dolgozó által viselt, a jogviszonyhoz kapcsolódó költségeket, de az szja tervezése során felmerült egy 10%-os költségátalány gondolata is.)

Szintén munkaviszony jellegű jogviszony volt (és az ma is) a bedolgozói jogviszony, illetve a Munka Törvénykönyvébe azóta bekerült távmunka is. E jogviszonyokban a dolgozó szabadsága nagyobb (például otthon dolgozik, maga osztja be munkaidejét), de ezért „cserébe” egyes költségelemeket maga kell, hogy viseljen. Ezt a költségviselést az Szja szabályrendszere befogadta a bedolgozói jogviszony esetén, 30%-os költségátalányt ismerve el. A távmunkára nem vonatkozik ilyen szabály.

Vannak olyan munkaviszonynak nem minősülő jogviszonyok, ahol az egyik fél viseli a költségeket, a tevékenységet végző magánszemély viszont nem. Ilyen a politikai választások eredményeként tisztségeket viselők jogviszonya (országgyűlési és önkormányzati képviselők), a tagi jogviszony alapján munkát végzők, a választott tisztségviselők (igazgatósági, felügyelőbizottsági tagok, kuratóriumi tagok stb.), az utóbbiaknál a törvény kivételt tesz, a választott könyvvizsgálóra nem ezek a szabályok vonatkoznak az szja-ban.

Az országgyűlési és önkormányzati képviselők helyzete eléggé sajátos, hiszen tiszteletdíjukat saját maguknak szavazzák meg, illetve emellett költségtérítésüket is (amely mentesül az adózás alól). (Erről korábban már értekeztünk.) Tekinthető ez a demokrácia árának (vagy nem)!

Nem önálló tevékenységet végeznek

A költségviselés sajátosságai alapján e jogviszonyokra is tiltott a költségelszámolás az szja rendszerében.

Az előző jogviszonyokat – 1992 óta – a személyi jövedelemadózás (a nemzetközi terminológiához igazodva) a nem önálló tevékenység összefoglaló cím alá helyezte.

Egyes munkaviszony (jellegű) jogviszonyokra elkülönült szabályrendszer vonatkozik, így

– az egyszerűsített foglalkozásra, alkalmi munkára (jelenlegi szabályozás: 2010. évi LXXV. törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról),

– az Ekho törvény (2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról) szerinti, jellemzően szerzői jogvédelemhez és sporthoz kötődő tevékenységekre, illetve

– az adórendszeren kívüli keresetre (háztartási alkalmazottak; jelenlegi szabályozás: 2010. évi XC. törvény egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról, 1-7.§-ok).

Ezekre a jogviszonyokra a későbbiekben még visszatérünk.

Mezőgazdasági (kis)termelés

A személyi jövedelemadózás tervezése során az egyik legmarkánsabb ütközési pont volt a mezőgazdasági kistermelés adórendszer alá vonása. A pénzügyi kormányzat és az agrár-érdekképviseletek (ide értve az ágazatért felelős minisztériumot is) eltérő állásponton voltak, a pénzügyesek be kívánták vonni a mezőgazdasági tevékenységet is, a másik oldal viszont minden eszközt felhasznált ennek elhárítására.

Fontos kérdésről volt szó, hiszen az agrártevékenység kívülmaradása ellehetetlenítette volna a jövedelemadózás általánosságát, az adóztatás viszont több mint egymillió családnak növelte volna meg a terheit. A mezőgazdasági tevékenység (már akkor is) rendkívül szerteágazó volt, az üzletszerűen ezzel foglalkozók, a háztáji gazdaságban dolgozók, illetve a saját (kis)kertben termelt zöldség, gyümölcs feleslegét értékesítők, a kisebb állatállománnyal rendelkezők is ebbe a körbe tartoztak, de nem jelentéktelen a felvásárolt termékekből történő feldolgozás sem (házi savanyítás, bor előállítása, lekvárkészítés stb.). Az értékesítés gyakran történt (és történik ma is) piacokon, alkalmi árusítóhelyeken (pl. a fővárosi aluljárókban), de sok esetben a háznál értékesítették a termékeket.

Az ellenérvek között felmerült, hogy Magyarország mezőgazdasági ország, és az adóztatás az egész országnak a jövőjét veszélyezteti. Ez az indoklás már akkor sem volt igaz, ma pedig még kevésbé, a mezőgazdaság hozzájárulása a GDP-hez (az élelmiszeriparral együtt!) jelenleg 3-4% körül mozog, függően az időjárástól, illetve a nemzetközi piaci helyzettől is. Több olyan ágazat is van, amelynek termelési értéke markánsan meghaladja az agrárágazat produktumát, például az autóipar, a vegyipar is ilyenek. Természetesen hiba lenne bagatellizálni a kérdéskört, mert az élelmiszer-előállítás mégis csak a napi megélhetés egyik legfontosabb tényezője, és – egyáltalán nem mellékesen – a nemzeti szuverenitás egyik alapja is.

Az adóviták eredményeként az 1988. évi szja-szabályozásban a mezőgazdaságra vonatkozó szabályok leginkább arról szóltak, hogy hogyan NE adózzon a mezőgazdasági tevékenység. Adómentes bevétel, költségátalány egyaránt segítette ezt, de az eszköztár az elmúlt három évtizedben tovább bővült. A kormányzat ezen a területen többször is engedékenységre kényszerült, a kilátásba helyezett, többször meg is valósított megmozdulások, tüntetések bírták „jobb belátásra” a döntéshozókat.

A nagyobb mennyiségben mezőgazdasági árut előállítókat az áfa-szabályozás kompenzációs feláras rendszere kényszerítette átláthatóbb nyilvántartásokra, ellenőrizhetőbb termelésre.

Némileg megváltoztatta a helyzetet Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz. Az EU-ban jelentős összeget tesznek ki a mezőgazdasági támogatások. A juttatások viszont szigorúbb adminisztrációs és ellenőrzési követelményekhez kötöttek. Magyarország itt is a könnyebb (de hosszabb távon minden bizonnyal károsabb) utat választotta, nem a termelt mennyiségek, hanem a földterület nagysága alapján veszik igénybe a termelők a támogatásokat (ezért is nevezik területalapúnak a támogatást). Ez nem a jobb minőségű, nagyobb mennyiségű termelésre ösztönöz, hanem sokszor inkább az ellenkezőjére (erre példák tömege található a médiában).

Hogy mit veszített el Magyarország agrárágazata az elmúlt évtizedekben (és veszít el manapság is folyamatosan), arról ezeroldalas tanulmányokat lehetne írni. Hol vagyunk már attól a világszínvonaltól, amire 1990 előtti évtizedekben oly büszke volt az ország?!

Szerzői jogvédelem és környéke

A Kádár-rendszerben az aczéli kultúrpolitika révén ismertük meg a 3T rendszerét, amelyben a művészeti tevékenységet támogatták, tűrték vagy tiltották. A művészeti tevékenység legnagyobb megrendelői, felvásárlói a magyar állam és az államtól függő szervezetek voltak (ez részben ma is így van). Ki nem mondott szabályok nélkül is működhetett a 3T a megrendelésekkel, azok árával, illetve a kitüntetések rendszerével.

Műalkotás születik

Az egyik legfontosabb ilyen intézkedés volt a szerzői jogvédelem alá tartozó tevékenységek bevételeinek igen kedvezményes adóztatása (írók, festők, szobrászok stb.).

Némi értelmezési zavart is okozott már az 1980-as években, hogy a szoftverfejlesztés is ebbe a körbe tartozik (a fennkölt művészeti körbe bekerültek a pragmatikus programozók), majd később a szabad szóban tartott előadásra is kiterjesztették az értelmezést (legyen annak a tárgya bármi!).

A feltalálókat, jogdíjak (saját jogon való) jogosultjait szintén kedvezményes jövedelemszámítási módszerek támogatták.

Ezt a kedvezményes rendszert befogadta az szja rendszere 1988-ban.

A kedvezmény kezdetben a jövedelemszámításra vonatkozott. Módosult a szabály 1992-től, ekkortól már az adóalapot érintette szellemi tevékenység néven. Ez igen jelentős változást jelentett a korábbiakhoz képest, mivel a jövedelemszámítás módszere ugyanaz lett, mint bármely kétkezi önálló munkát végző személynél. Ez nem kis megdöbbenést keltett (az érintett) honatyákban és honanyákban, érdekképviselőkben: tiltakoztak, Canossát jártak, feljelentettek (miniszternél és miniszterelnöknél is), eredménytelenül. A piacgazdaságba már nem fért bele ennek a tevékenységi körnek a kitüntetett kedvezményezése.

Az adóalap-kedvezmény néhány év múlva (1995-től) átalakult adókedvezménnyé, ez a kedvezmény is megszűnt 2007-től. Némi kompenzálást jelentett, hogy 2005-től lényegében ugyanerre a tevékenységi körre alkalmazni lehet az Ekho törvény szabályait, de a személyi jövedelemadó általános kulcscsökkentésének eredményeként a relatív adóelőny évről-évre csökken.

Kazimir Malevich: Fekete négyzet (1915, olajfestmény, Tretyakov Galéria, Moszkva)

A rendszer tart afelé, hogy teljesen mindegy, hogy a jövedelem milyen tevékenységből származik, ugyanolyan adószabályokat és mértékeket kell rá alkalmazni. Persze ezen a területen is igaz e cikk mottója, hogy vannak „egyenlőbbek”, az Szja-törvény 1. sz. mellékletében több példa is található erre.

Bérbeadás

A bérbeadás azért sajátos jövedelemforma, mert meglévő vagyonelem ideiglenes birtokbaadásról van szó, így tulajdonképpen tőkejövedelem keletkezik (hasonlóan a kamathoz, az osztalékhoz stb.).

A sajátosság abban is van, hogy a bérbeadással kapcsolatban jelentős költségek is felmerülhetnek (pl. egy lakás karbantartási, bútorozási költségei), de akár termőföld esetén is lehet ilyen költségtétel (pl. melioráció).

Ezt a sajátosságot úgy oldotta meg az szja rendszere, hogy a bérbeadási tevékenységet az önálló tevékenységek közé sorolta, lehetővé téve a költségelszámolást is.

Az ingatlan bérbeadásánál több sajátos szabály is van, így például a termőföld hosszabb távú bérbeadása, vagy a lakás önkormányzatnak való bérbeadása mentesül az adózás alól.

A bérbeadás egy sajátos formája a fizetővendéglátó tevékenység. Az ezt folytató magánszemély – a bérbe adott szobák száma szerinti – tételes átalányadózást alkalmazhat. A tételes átalányadózásra több kísérlet is volt, ez az egyetlen, amely kiállta az idők próbáját.

Szintén sajátos szabály vonatkozik a társasház bérbeadási tevékenységére. Jobb híján (hiszen a társasház nem magánszemély) az szja szabályrendszerét kell alkalmazni, a társasház ebből származó bevétele elkülönült jövedelemtípusként adóköteles.

A bérbeadás sajátos tőkejövedelem jellegét fogadja el az a járulékszabály, amely szerint (2019-től!) ez a tevékenység mentesül a szociális hozzájárulási adó alól (kivéve, ha a tevékenységet egyéni vállalkozóként végzik).

Az önálló tevékenység határai

A cikkben felsorolt tevékenységek vagy a nem önálló tevékenység (munkaviszony stb.), vagy az önálló tevékenység körébe tartoznak. Az önálló tevékenységre vonatkozóan általános szabály, hogy tételes költségelszámolás alkalmazható, vagy helyette a bevétel teljes összegének 90%-t kell jövedelemnek tekinteni. Kivéve, ha a tevékenységre nem alkalmazza a magánszemély az Szja törvény valamely kivételes szabályát (pl. mezőgazdasági termelés vagy fizetővendéglátó tevékenység).

Az Szja törvény nem sorolja fel tételesen az önálló tevékenység formáit (csak példákat ad), ebbe a körbe tartozik minden olyan önállóan végzett tevékenység, amelyre nincs elkülönült adószabály. A felsoroltakon túl ebbe a körbe tartozik a megbízásos jogviszony, de például a Ptk. szerinti vállalkozási, kutatási, tervezési szerződés alapján létrejött jogviszony is, ha a magánszemély e tevékenységeket önállóan, de nem egyéni vállalkozóként végzi.

Az önálló tevékenységekre vonatkozó kedvezőbb szabályokat sokszor próbálták, próbálják érvényesíteni ténylegesen munkaviszony jellegű jogviszonyokban is. Ezek az ún. színlelt szerződések. Az elhatárolást segítette a munkavégzés alapjául szolgáló szerződések minősítése során figyelembe veendő szempontokról szóló 7001/2005. (MK 170.) FMM-PM együttes irányelv, amelyet 2012-től hatályon kívül helyeztek. A hatályon kívül helyezéstől függetlenül, ha egy jogviszony megítélésénél bizonytalanság van, akkor a Munka Törvénykönyve és a Ptk. mellett hasznos lehet az ebben az irányelvben leírtak tanulmányozásának is.

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)


Kapcsolódó cikkek:


Az adóreform és az azóta eltelt időszak – az alapok (1. rész)
2019. november 22.

A Magyarország adótörténetét bemutató sorozatunk utolsó részeihez, időszakához érkeztünk. Az eddig megjelent 76 írásban a népvándorlás korától az 1980-as évek közepéig mutattuk be az eseményeket. Ebben a részben és a következő részekben az 1987-től bekövetkezett változásokról szólunk. A tételes jogszabályi rendelkezések ismertetésétől tartózkodunk, helyettük a tendenciákat, illetve a hosszabb távon ható változásokat mutatjuk be.

Az adóreform és az azóta eltelt időszak – személyi jövedelemadó 1.
2019. november 29.

Az 1987-ben indult adóreform egyik legfontosabb változása volt a magánszemélyek jövedelemadózásának bevezetése. Általános elvként mondták ki, hogy minden jövedelem adóköteles, az adóév során megszerzett jövedelmeket össze kell vonni, és progresszív adótáblát kell alkalmazni. Az adókötelezettségeket önadózással kell teljesíteni, azaz a magánszemély állapítja meg a jövedelmét és adóját, ezeket bevallja, illetve az adót megfizeti. Az általános szabály alól számos kivétel volt, illetve kedvezményeket is lehetett érvényesíteni.

Az adóreform és az azóta eltelt időszak – személyi jövedelemadó 2.
2019. december 6.

A személyi jövedelemadózás 1988. évi bevezetésekor rendkívül szűkre szabták az adóalapból vagy adóból érvényesíthető kedvezmények körét. Az elmúlt három évtized alatt új kedvezmények jelentek meg, egyes kedvezmények erodálódtak, majd eltűntek. A jelentős társadalmi-gazdasági változásokat, illetve az aktuális politikai mainstream elvárásait mindig követte a kedvezményrendszer változása is.