Az állandó telephely fogalmának fejlődése a HÉA rendszerében – legfrissebb európai bírósági döntések

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Korábbi cikkünkben összefoglaltuk az állandó telephely-fogalom értelmezésének szempontjából legjelentősebb bírósági döntéseket. Jeleztük, hogy két, a kérdéskör tekintetében kiemelt jelentőségű ügy (Titanium Ltd. C-931/19 és Berlin Chemie C-333/20) még elbírálás alatt áll.

Jelen cikkünkben az ez utóbbi ügyekben időközben megszületett bírósági döntéseket elemezzük.

Elöljáróban szeretnénk megjegyezni, hogy az állandó telephely kérdésköre az EU adójoga tekintetében azért bír kiemelt jelentőséggel, mert a szolgáltatások nyújtása esetében a legközvetlenebbül érintett állandó telephely érintettsége határozza meg azt, hogy mely tagállamban kell a hozzáadottérték-adót („héát”) a szolgáltatás után megfizetni, illetve mely szereplő (szolgáltatásnyújtó vagy szolgáltatást igénybe vevő) kötelezett a héa megfizetésére. A két alábbi ügy szerinti tényállások olyan üzleti modelleket tükröznek, amelyek kifejezetten a legutóbbi évtizedben fejlődtek ki, míg az EUB következetes módon, a sokkal korábban kialakult joggyakorlatának megfelelően, bírálta el.

Titanium Ltd. (C-931/19)

Fenti ügy azon kérdéskör tisztázása céljából került az Európai Bíróság elé, hogy az állandó telephely keletkezésének EU HÉA-irányelvbeli szempontrendszerét kielégíti-e, ha egy Jersey-n székhellyel és központi ügyvezetéssel rendelkező társaság (Titanium Ltd.) egy másik tagállam (Ausztria) területén található ingatlanát úgy adja bérbe, hogy ahhoz kapcsolódóan saját személyzettel nem rendelkezik, hanem egy osztrák ingatlankezelő társaságot bíz meg a bérbeadással kapcsolatos ügyviteli feladatok ellátásával. A Titanium Ltd. (továbbiakban: Társaság) tevékenységi körébe az ingatlankezelés, vagyonkezelés, valamint lakások és szállások kezelése tartozik.

Az osztrák ingatlankezelő a bérbeadáshoz kapcsolódó ügyviteli tevékenységeket nem a bérbeadott ingatlanban, hanem attól elkülönült helyiségekben végezte. A Társaság fenntartotta magának a bérleti szerződések megkötéséhez és a bérelt ingatlant érintő érdemi döntésekhez (beruházások megvalósítása, igénybe vett szolgáltatások kapcsán harmadik felek kiválasztása, az ingatlankezelő társaság felügyelete) kapcsolódó döntési jogkört. Ez utóbbi tevékenységeket a Társaság távolról végezte, nem pedig Ausztria területén.

A Társaság nem számolta fel a héát az egyébként héa-köteles ingatlan-bérbeadási tevékenysége után, mivel úgy vélt, hogy Ausztriában nem rendelkezik állandó telephellyel. Az osztrák adóhatóság azonban megállapította, hogy a bérbe adott ingatlan mindig állandó telephelynek minősül, és ennek alapján visszamenőlegesen a Társaság terhére héa-hiányt állapított meg. Ezután a Társaság bírósági útra terelte az ügyet. Az osztrák bíróság hivatkozott az ARO Lease ítéletre (C-190/95) és a Lease Plan ítéletre (C-390/96), melyekből az következik, hogy az „állandó telephely” fogalma feltételezi, hogy a szolgáltatónak konkrétan saját személyzettel kell rendelkeznie, és hogy egy másik megbízott vállalkozás személyzetének igénybevétele nem elegendő az ilyen fogalom fennállásának a megállapításához. Ennek ellentmond ugyanakkor a német bírósági gyakorlat, melynek értelmében a szélerőműparkok -, amelyek szintén nem alkalmaznak semmiféle személyi erőforrást -, állandó telephelynek minősülnek tekintettel arra, hogy az ilyen parkok jelentős értékkel és maximális stabilitással bírnak. Az ellentmondás feloldása végett az osztrák bíróság előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult az Európai Bírósághoz.

Az Európai Bíróság döntése értelmében az állandó telephely-fogalomnak való megfelelés kellő állandóságot és olyan szervezetet feltételez, amely a személyi és tárgyi felszereltségre tekintettel alkalmas arra, hogy lehetővé tegye a bérbeadási szolgáltatás önálló nyújtását. Mivel a szóban forgó ingatlan bérbeadása kapcsán a Társaság nem rendelkezett Ausztriában saját személyzettel, így a bérbeadott ingatlan tekintetében a kellő állandóság megállapításához szükséges egyik feltétel (személyi feltétel) hiányzott.

Tehát, amennyiben egy társaság oly módon adja bérbe egy másik tagállamban található ingatlanát, hogy egy másik cég részére kiszervezi az ingatlan bérbeadását érintő összes ügyviteli feladatot, de saját magának fenntartja a bérbeadással kapcsolatos döntési jogköröket, a bérbeadott ingatlan nem keletkeztet a Társaság részére állandó telephelyet az érintett tagállamban.

A fentebbi döntés az ingatlankezelést távolról végző társaságok tekintetében kedvezőnek mondható, mivel egyértelművé teszi azt, hogy milyen feltételek mellett lehetséges a helyi héa felszámítása, és így a helyi héa-regisztráció nélkül egy másik tagállamban ingatlanbérbeadási szolgáltatást nyújtani. Mégpedig a technológiai fejlődés előrehaladtával az ilyen üzleti konstrukciók egyre könnyebben működtethetőek.

Berlin Chemie A. Menarini (C-333/20)

Ezen ügy jelentős érdeklődést váltott ki a multinacionális vállalatok körében, ugyanis a kérdéses tényállásban bemutatott működési modell (egyes vállalati funkciók ellátása egy másik tagállamban létrehozott leányvállalat által) nagyon elterjedt a Közép- és Kelet-Európában tevékenykedő cégcsoportok körében.

A tényállás szerint egy német társaság (továbbiakban: Társaság) Romániában értékesít termékeket, ahol kizárólag héa-regisztrációval rendelkezik. A Romániában bejegyzett leányvállalata olyan marketing-, reklám- és szabályozási támogató szolgáltatásokat nyújtott részére, amely szolgáltatások alkalmasak arra, hogy közvetlenül befolyásolják a Társaság értékesítésének volumenét.

A leányvállalat ezen szolgáltatásokat úgy kezelte, mint amelyek nem tartoznak a román héa hatálya alá (héa hatályán kívüli szolgáltatásnyújtásként számlázta a Társaság német adószámára). A román adóhatóságok azonban úgy gondolták, hogy a Társaság saját leányvállalata révén teljesíti az állandó telephely létrejöttének teljes feltételrendszerét (elegendő és megfelelő emberi és technikai erőforrással rendelkezik Romániában), így a leányvállalat által végzett szolgáltatásokat a Társaság részére román héával növelten kellene számlázni.

A fentebbi tényállás értelmében az Európai Bíróság azonban azt állapította meg, hogy a HÉA irányelv érintett rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy az egyik tagállamban székhellyel rendelkező társaság a leányvállalata révén nem tekinthető olyannak, mint aki a szolgáltatások fogadása kapcsán a személyi és tárgyi feltételek tekintetében kellően állandó jelleggel és megfelelő szervezettel rendelkezik az adott államban a szolgáltatások fogadásához.

Az álláspontja kialakítása során az Európai Bíróság még egy, különösen figyelemre méltó, megállapítást tett. A tényállás alapján a román leányvállalat a Társaság rendelkezésére bocsátotta a személyi és tárgyi eszközöket, amelyek a román adóhatóság szerint lehetővé teszik a Társaság romániai állandó telephelye fennállásának megállapítását. Azonban ezek egyúttal azok az eszközök, amelyek révén a román leányvállalat a Társaság javára nyújtott szolgáltatásokat. A Bíróság kijelentette, hogy ugyanaz az eszköz nem használható egyszerre ugyanazon szolgáltatások nyújtására és igénybevételére.

Tehát a Társaságot nem lehet úgy kezelni, hogy a szolgáltatások fogadása tekintetében telephellyel rendelkezik abban a másik tagállamban, ahol a leányvállalata kizárólag számára nyújt olyan marketing-, szabályozási, reklám- és képviseleti szolgáltatásokat, amelyek alkalmasak arra, hogy közvetlenül befolyásolják az értékesítésének volumenét.

A fentebbi két ügy konklúziója, hogy nem feltétlenül keletkezik állandó telephelye egy társaságnak egy másik tagállamban, ha ott egy másik társaság személyzete bizonyos szolgáltatásokat végez a részére. Tekintettel azonban a személyzet létének kiemelt jelentőségére az állandó telephely tekintetében, az adott ügyletek konkrét körülményeinek alapos vizsgálata szükséges az állandó telephely létrejöttének megítélése során.

A cikk szerzője Bély Edina, a VGD Hungary szenior adótanácsadója, adószakértő. A VGD Hungary Kft. az Adó Online szakmai partnere.