Az APEH követeli a vagyonadót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyéni vállalkozóknak, az evásoknak és az áfás magánszemélyeknek február 25. fontos határidő: nemcsak a 2009-es tevékenységükről kell adóbevallást készíteniük, de a tulajdonukban levő nagy teljesítményű autók, légi vagy vízi járművek után is. Országos szinten jó, ha pár százmillió forintról lehet szó.

Nincs egy hónapja sem, hogy az Alkotmánybíróság előtt bukott a vagyonadó érdemi része, a testület megsemmisítette a lakóingatlanokra vonatkozó részeket, (az adószakma krémje szerint egyébként hibásan tette, és az sem mellékes, hogy az AB utóbbi években folytatott adóügyi gyakorlata mennyire zavarta össze az adószakmát, és ezután az AB mit csinál) mindez nem szegte az APEH kedvét, legújabb közleményében felhívja az adózók figyelmét, hogy pár napon belül a nagy teljesítményű személygépkocsik, a légi és a vízi járművek után meg kell fizetni a vagyonadót. Csak hogy érzékeljük a helyzet komolyságát: évente a kormány kalkulációi szerint jó, ha egymilliárd forintnyi bevétel származhat ebből. Ebből most egy-két százmillió forint jöhet be.

E hét csütörtökig, vagyis február 25-ig kell az egyéni vállalkozóknak, az evásoknak és az áfás magánszemélyeknek elkészíteniük a tavalyi évre vonatkozó adóbevallásukat. Ez a vagyonadó szempontjából is fontos határidő, mivel az első fél éves részletet eddig kell bevallaniuk és megfizetniük ennek az adózói körnek a légi és a vízi járművek, valamint a nagy teljesítményű autók után. A második részletet pedig szeptember 30-ig kell utalni az APEH-hez. (A nem áfás magánszemélyeknek május 20-a a határidő.)

Forrás: index


Kapcsolódó cikkek