Az evázók januártól többet fizetnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januártól a rehabilitációs és a szakképzési hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot új adó váltja fel az efeho. Az efehot extra terhet jelent majd januártól az evázóknak is, hiszen bizonyos esetekben kötelező lesz befizetni.

A rehabilitációs, a szakképzési hozzájárulást és az innovációs járulékot egybe forrasztó efeho ráadásul olyan vállalkozóknak is kötelező lesz, akiknek eddig egyik korábbi kis adóval sem kellett foglalkozniuk – írja a Népszabadság.

Közéjük tartozik például az az egyéni vállalkozó, akinek a vállalkozás mellett bejelentett állása is van, így járulékait ott fizetik, és nincs alkalmazottja, továbbá az az evás (egyéni vállalkozó vagy betéti társaság beltagja), aki után máshol szintén megfizetik a szakképzési hozzájárulást, és szintén nincs alkalmazottja. Nekik az efeho nemcsak pluszadminisztrációt jelent, hanem extra terhet is.

A húsz főnél kisebb vállalkozások esetében az efeho gyakorlatilag a szakképzési hozzájárulást váltja ki, ugyanis az adó száz százaléka levonható, ha a feltételeknek megfelelő képzést szerveznek, finanszíroznak, támogatnak. Ugyanilyen módon a 20-50 főt foglalkoztató vállalkozók új adójuk 86 százaléka alól mentesülhetnek, a nagyobb gazdálkodók pedig az efeho felét írhatják majd le ily módon.

Azok a több mint húsz fővel működő társaságok, amelyek csökkent munkaképességű embereket foglalkoztatnak, jövőre ennek alapján már nem mentesülnének a rehabilitáció címén fizetendő közteher alól, erre nem ad lehetőséget a javasolt jogszabály. Azok a kisebb (20 fő alatti) cégek pedig, amelyeknek eddig fizetniük kellett az innovációs járulékot és a szakképzési hozzájárulást is, az előbbi tehertől megszabadulnának. Hogy végül kinek mennyit jelent majd az efeho, az attól függ, él-e a vállalkozás a kedvezményekkel – derül ki a Népszabadságból.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.