Az ingatlanok bérbeadásának legfontosabb szabályai (3. rész)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A korábbi cikkekben foglalkoztunk már az adómentes bérbeadás néhány fontos szabályával, most azonban jöjjön néhány olyan bérbeadás, amelyre még ha szeretne sem tud az adóalany adómentességet választani, ugyanis az alábbi bérbeadások nem minősülnek ingatlan bérbeadásnak.

Négy ilyen típusú szolgáltatást tudunk megkülönböztetni, amelyekből az első az olyan bérbeadás, amely alapján kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás történik. Bármennyire adná is magát a válasz, hogy ez a szállodai szolgáltatást takarja, azonban a jogalkotó nem ilyen szűk körben teszi kötelezővé az adóköteles szolgáltatásnyújtást. A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás körébe tartozik többek között a már említett szálloda, de ide tartozik még a panzió, kemping, turistaszálló, ifjúsági szálló. Szintén ebbe a körbe tartoznak az üdülők szolgáltatásai, itt azt érdemes kiemelni, hogy az üdülés keretében igénybe vett szálláshely esetén nem kell vizsgálni, hogy milyen rokoni, vagy egyéb kapcsolat áll fenn a szolgáltatás nyújtója és igénybe vevője között, az minden esetben áfa-s körbe fog tartozni.

Szintén a kereskedelmi szálláshely körébe tartozik a kollégium, a diákotthon szálláshely-szolgáltatása, ha az nem tartozik az Áfa tv. 85. § (1) bekezdés i) pontja alá, azaz ha nem kapcsolódik valamilyen formában a közoktatáshoz.

Végül szintén ebbe a körbe tartoznak a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosítása.

ingatlanook bérbeadásaA második nagy kör, amely nem tartozik az ingatlanok bérbeadásának körébe, és így nem is lehet adómentességet választani rá az a közlekedési eszköz elhelyezésének, parkolásának biztosítását szolgáló bérbeadás. Amit ennek kapcsán hangsúlyos kiemelni, hogy közlekedési eszköz alatt nem csak a személygépjárműveket, valamint a motorkerékpárokat értjük, hanem közlekedési lehet a kerékpár, a vasúti kocsi, a hajó, a repülőgép, a lakókocsi. Szintén közlekedési eszköznek minősül a beteg- és sérültszállításra tervezett jármű, a mezőgazdasági vontató, valamint a mechanikusan vagy elektronikusan hajtott kerekesszék is. Röviden nem csak a motorizált jármű lehet közlekedési eszköz.

Érdemes pár szóba kitérni a parkolási szolgáltatás elhatárolására az ingatlan-bérbeadástól. Amikor támpontokat keresünk a két szolgáltatás elhatárolására, akkor érdemes figyelembe venni a mérési időszakok hosszát (perc, óra, nap), esetleg hogy van-e többletszolgáltatás (pl. őrzés). A két szolgáltatás elhatárolása az igénybevevőnek is fontos, hiszen annak áfa-tartalma nem vonható le.

A harmadik nagy kör, ami biztos nem minősül ingatlan-bérbeadásnak az az ingatlannal tartósan összekötött gép, egyéb berendezés bérbeadását öleli fel. Ingatlannal tartósan összekötött gépnek, berendezésnek minősülnek a benzinkútfejek, talajhoz rögzített gyártósorok, valamint a közművek. Általában akkor tekintjük ide tartozónak az adott bérbeadást, ha maga a gép, berendezés az, amely önállóan bevételt termel, azaz amikor a vele folytatott tevékenység önállóan is megállja a helyét.

A negyedik nagy kör, a széfek bérbeadása önmagáért beszél, nem szokott gondot okozni, vagy kérdéseket felvetni az adóalanyok között.

A szerző, Molnár Péter független adótanácsadó.


Kapcsolódó cikkek

2022. május 2.

Az ingatlanok bérbeadásának legfontosabb szabályai (1. rész)

Az ingatlanpiac erős turbulenciát mutat: egyszerre vannak jelen a piacon akik saját, és akik bérbeadási céllal vásárolnának, így az árak emelkednek. Mivel a befektetési célú ingatlanbeszerzések jelentős hányada bérbeadási céllal valósul meg, ezért a következő cikkek az ingatlanbérbeadás áfa vonzatait taglalják.