Bezárhatják a kiskorúakat alkohollal, cigivel kiszolgáló üzleteket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elfogadták a képviselők a fogyasztóvédelmi törvény módosításáról szóló javaslatot, ami komolyabb szankciókat helyez kilátásba a kiskorúakat szeszes itallal és dohányáruval kiszolgáló üzleteknek. A kiszolgálás eddig is tilos volt, a bírság azonban nem elég visszatartó.

A törvényjavaslatot május 21-én fogadták el, az új szankciók a kihirdetést követő 30 nap elteltével, azaz várhatóan júliustól lesznek alkalmazhatók.

Az módosítás értelmében a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény kiegészül azzal, hogy az ellenőrző hatóság legfeljebb egy évre megtilthatja a szeszes italok és a dohánytermékek forgalmazását abban az üzletben, ahol 18 éven aluli vásárlókat szolgáltak ki ezekkel a termékekkel. A módosítás indokolása szerint ugyanis a hatályos szabályozás nem biztosít kellő védelmet a kiskorúaknak, hiszen mindössze azt mondja ki, hogy a dohányterméket tilos 18. éven aluliaknak árulni, és jogkövetkezményként fogyasztóvédelmi bírság kiszabását helyezi kilátásba, ami azonban nem elég visszatartó erejű.

A kiskereskedelemben végzett dohánytermékek és szeszes italok árusításának feltételeit a 4/1997. (1. 22.) Korm. rend. tartalmazza, a területileg illetékes jegyző hatáskörébe utalva a működési engedély kiadását, amely a jövedéki termékek árusítására biztosít lehetőséget. A működési engedély mellékletében feltüntetett jövedéki termékek alapján lesz
jogosult a nem jövedéki engedélyes kiskereskedő dohánytermék árusítására. A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a jogszabályi tilalmat megszegő kereskedő működési engedélyének dohánytermék árusítására jogosító rendelkezése visszavonható legyen. A gyakorlatban ez úgy fog majd kinézni, hogy az ellenőrzést végző hatóság a forgalmazási engedélyt kiadó jegyzőt fogja megkeresni annak érdekében, hogy ideiglenesen vonja vissza a forgalmazási engedélyt.

Az ismételt jogsértést még szigorúbban bünteti majd a törvény, ugyanis a hatóság akár be is zárathatja maximum 30 napra az üzletet. A hatóság határozata ráadásul fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

A törvény indokolása szerint a szankciók megfelelően szolgálhatják a fiatalkori dohányzás és szeszes ital fogyasztás visszaszorítását, a termékek forgalmazásának megtiltása mellett az üzlet bezárása pedig fokozottabban ösztönözheti a jogszabályok betartására a dohánytermékeket, szeszes italokat forgalmazó üzleteket.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.