NAV-Figyelő 19. hét: Közelgő SZJA határidő
Múlt héten is számos újdonsággal találkozhattunk a NAV honlapján.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A becsült 120 millió forint helyett 192 millióért szereltet fel 16 térfigyelő kamerát három autópályán az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A társaság a Közbeszerzési Értesítőben nyilvánosságra hozta, hogy pályázatát a legolcsóbb ajánlatot tevő vállalkozó, a Montel Kft. nyerte meg.
Az M0 autópályán 3 darab, az M1-en 12 darab, míg az M15-ön egy darab térfigyelő kamera felszereléséről hirdetett eredményt a közbeszerzési felhívást közzétevő Állami Autópálya Kezelő Zrt. A beruházás eredetileg becsült értéke 120 millió forint volt, a tendert a legolcsóbb ajánlattevő nyerte meg 192 millió 150 ezer forinttal. A második helyezett Sagem Kft. 193 millió 515 ezer forintos ajánlati árat adott, míg a harmadik pályázó – a Getronocs Kft. – 194 millió 500 ezer forintos ajánlatot tett.
A beruházást az EU a Connect projekt keretében támogatta, ez a közép- és kelet-európai országok innovatív és intelligens közlekedési szolgáltatások fejlesztését szolgálja.
Forrás: PrivátBankár
Múlt héten is számos újdonsággal találkozhattunk a NAV honlapján.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága.
Amennyiben a számla korrekciójára kerül sor, felmerül a kérdés, hogy milyen árfolyamot kell alkalmazni a korrekciós bizonylaton.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!