Csúszik az új adó – még semmi sem biztos


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Leghamarabb 2009-ben kellene ingatlanadót fizetni, legalábbis ekkortól számolna a költségvetés ezzel a bevétellel – egyelőre ebben az egyben értenek egyet a Világgazdaság által megkérdezett kormánypárti politikusok.

Eszerint egy évvel csúszna a bevezetés, hiszen a konvergenciaprogram szerint 2008-tól lépne életbe az ingatlanadó. Politikai egyeztetés ez ügyben a koalíciós pártok között jelenleg nem zajlik, ám az SZDSZ azt akarja elérni, hogy az ingatlanadó az adóreform része legyen, s ne jelentsen további adóemelést.

A parlament csak az őszi ülésszakon, az adótörvények vitájában dönthet ezen adónem esetleges 2008-as bevezetéséről, ez azt jelenti, hogy a végleges változat kidolgozása akár a nyárra is elcsúszhat. Az adót mindenkire kivetik, ám nem mindenkinek kell majd fizetni – mondták a lapnak szocialista politikusok, sőt még az sem világos, csak a lakóingatlanokra, vagy a vállalkozási célú ingatlanokra is kellene ilyen jellegű sarcot fizetni.

Az sem tudható, hogy a kormánypártok által 100-200 milliárd közé becsült bevétel az önkormányzatokat illetné-e meg, vagy a központi költségvetés gazdálkodhatna-e vele. Egy korábbi elképzelés szerint március 1-ig kellett volna a tervezetet a parlament asztalára tenni.

Forrás: Hírszerző


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?