Deloitte: drámai hatással lesz az állami szolgáltatásokra és az adórendszerre a lakosság elöregedése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A lakosság elöregedése globális szinten az állami szolgáltatások finanszírozásának átgondolására kényszeríti a kormányzatokat – derül ki a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég tanulmányából. A dokumentum szerint egyebek mellett elkerülhetetlen az adórendszerek modernizációja és a nyugdíjkorhatár emelése. A demográfiai változás legnagyobb vesztesei Japán, Németország és az Európai Unió többi régi tagállama lehet.

2011-re a ˝Baby Boom˝ generáció első hulláma eléri a nyugdíjkorhatárt, ami globális szinten új időszámítás kezdetét jelenti a kormányzatok számára. A lakosság és a munkaerő elöregedésével a kormányzatoknak meg kell vizsgálniuk, milyen hatással lesz az idősek számának emelkedése az állami szolgáltatások szerkezetére és összetételére, hogyan fogják ezeket a szolgáltatásokat finanszírozni, és milyen csatornákon jutnak el a szolgáltatások a lakossághoz – közölte Oszkó Péter, a Deloitte nemrég kinevezett elnök-vezérigazgatója.

A lakosság elöregedésének társadalombiztosítási vagy egészségbiztosítási rendszerre gyakorolt hatásáról már sokan és sokszor vitatkoztak. A tanulmány szerint azonban kevesebben számolnak azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy a lakosság elöregedése az állami programok és szolgáltatások ennél sokkal szélesebb skálájára is kihat. Az idős lakosság számának emelkedése ugyanis átalakítja az állami szolgáltatások összetételét. Az idősekkel foglalkozó programok iránt növekedni fog az igény, ezzel egy időben csökken az iskoláskorú gyermekek száma, ezért néhány országban kisebb lesz az érdeklődés az oktatási, ifjúsági, és gyermekjóléti szolgáltatások iránt – derül ki a tanulmányból.

Ahogy nő az idősebb lakosság száma, egyre kevesebb munkavállaló fizet adót. Mivel a fizetések és a bérjárulékok csak egy bizonyos szintig emelkedhetnek, más megoldásokat kell találni az állami szolgáltatások finanszírozására. Az államoknak modernizálniuk kell az adórendszerüket annak érdekében, hogy csökkentsék a személyi jövedelemadótól való függőségüket. A személyi jövedelemadóból és bérjárulékokból származó jövedelem csökkenését bizonyos fokig ellensúlyozni lehet a nyugdíjkorhatár emelésével. Az 1990-es évek óta az OECD országokban a nyugdíjkorhatár emelkedése figyelhető meg, azonban jelentős hatás nem várható az idősebb munkaerő iránti kereslet lényeges megváltozása nélkül.

Minél hamarabb felmérik a kormányzatok a lakosság elöregedése okán rohamosan közeledő változásokat, annál több lehetőségük lesz a jelenlegi szolgáltatások fenntartására és megerősítésére – olvasható a Deloitte tanulmányában.

Forrás: Uno


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.