Dől a pénz a különadóból


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vártnál jobb eredményt hozott a decemberi különadó-feltöltési kötelezettség. Ráadásul eddig semmi nyoma nincs annak, hogy a kormány (ígéretéhez híven) megszüntetné a különadót.

A Napi Gazdaság értesülései szerint a társas vállalkozásoktól származó tavalyi egész éves bevétel mintegy húsz százalékkal haladta meg az éves előirányzatot. Novemberig 37,9 milliárd forint ketyegett a számlán, ez nőtt december végére 178,6 milliárd forintra. A magánszemélyek különadója is nagyobb bevételt hozott a vártnál, jóllehet itt „”csak”” 16 százalékkal lett jobb az eredmény – ami egyébként 21 milliárd forint lett.

A tavalyi befizetések alapján komoly esély van rá, hogy idén is a terv felett fizetnek a cégek. Az idei büdzsében szereplő előirányzat ugyanis alacsonyabb, mint a tavalyi tényleges bevétel. Az eltérést magyarázhatja, hogy a költségvetés tervezésekor még nem állt rendelkezésre a decemberi bevételi adat. Valamelyest változtak persze a jogszabályok is.

Az átmenetinek szánt különadó alapja valamelyest közeledett a társasági adóéhoz, ám még mindig igen jelentős az eltérés a kettő között. Közeledést jelentenek a kedvezményezett ügyletekhez (átalakulás, eszközátruházás és részesedéscsere) kapcsolódó speciális adóalap-korrekciós tételek és a bejelentett részesedésekre vonatkozó módosítások, amelyek ugyan már 2007. január 1-jei hatállyal bekerültek a törvénybe – az uniós jogharmonizáció miatt -, ám e téren további, az adózó számára kedvező változások történtek – állítják a KPMG szakértői. A két adóalap különbségei között kell megemlíteni, hogy a negatív különadóalap továbbra sem határolható el, és a különadó összege nem csökkenti a társasági adó alapját, ellentétben a helyi iparűzési adóval.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?