Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több órás egyeztetés után vasárnap este megállapodtak a koalíciós pártok az egészségbiztosítás átalakításának módjáról. A lovasberényi találkozó után Gyurcsány Ferenc szocialista és Kóka János liberális pártelnök közös közleményt adott ki, amely szerint az egészségbiztosításban a vegyes modellt vezetik be, vagyis az állami és a magánbiztosítók párhuzamos működését támogatják.
A MSZP és SZDSZ megállapodott abban, hogy a jobb ellátás érdekében elősegítik az egészségügyi intézmények gazdasági társasággá alakítását. A kormányzó pártok a tervek szerint az őszi ülésszakra nyújtják be az Országgyűlésnek a törvényjavaslatokat.
Gyurcsány Ferenc, az MSZP és Kóka János, az SZDSZ elnöke ˝A reform folytatódik˝ címmel kiadott közleményben hangsúlyozta: az egyeztetésen egyetértés volt abban, hogy a parlamenti ülésszak végéig – a pártelnökök vezetésével – folytatódnak az intenzív szakmapolitikai egyeztetések, annak érdekében, hogy nyáron elő lehessen készíteni a parlamentnek ősszel benyújtandó jogszabályokat.
A felek egyetértettek abban, hogy a magyar egészségügyi rendszer egésze vegyes modellre, szolidaritásra és versenyre épül, amelyben egyaránt jelen van az állam koordinációs, szabályozó szerepe és a piaci verseny, a magán- és a közfinanszírozás – tartalmazza a közlemény. A tájékoztatás szerint megegyeztek abban is, hogy az egészségügyi szolgáltatások minőségének javítása elsősorban a szolgáltatók intenzívebb versenyén keresztül érhető el, valamint támogatják az intézmények gazdasági társasággá alakulását annak érdekében, hogy hatékonyabb, átláthatóbb legyen a gazdálkodásuk, és a betegek jobb minőségű szolgáltatást kapjanak. A következő hasonló szintű egyeztetésre mintegy két héten belül kerül sor – zárul a közlemény.
A Napi Gazdaság minisztériumi forrásból úgy értesült, hogy a szaktárcánál végigvettek minden lehetséges kompromisszumos megoldási javaslatot, de a számítások azt jelzik, nincs alternatívája az SZDSZ által szorgalmazott modellnek. Ha pedig a jelenlegi biztosítási rendszert érintetlenül hagyják, akkor a járulékokat automatikusan többszörösére kell emelni, a mostani ellátási színvonal ugyanis csak így tartható meg. A szaktárca szerint a szabad demokrata javaslat jobban garantálja a járulékköltségek szinten tartását.
A Népszabadság értesülései szerint a két kormánypárt hitet tett a biztosítási rendszer átalakításán kívül amellett is, hogy megújítják a háziorvosi, a járóbeteg- és sürgősségi betegellátás rendszerét, fejlesztik a kórházi infrastruktúrát, bővítik a népegészségügyi programot. A koalíciós pártok a parlamenti ülésszak végéig egyeztetnek szakmai kérdésekről, hogy még a nyáron előkészíthessék a parlament elő ősszel benyújtani tervezett jogszabályokat. A napilap úgy tudja, az MSZP és az SZDSZ a lovasberényihez hasonló egyeztetést tart két héten belül, az álláspontok csiszolására.
Forrás: Világgazdaság
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A cég budapesti székhellyel rendelkezik, és a budapesti munkavállaló BKK bérlet helyett Pest vármegyei bérletet vásárol. Kérdés, hogy elszámolható-e adómentesen a vármegyebérlet a BKK bérlet helyett, illetve Budapest közigazgatási határán kívülről munkába járáshoz igénybe vett vármegyebérlet elszámolható-e számla nélkül adómentesen?
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!