Eddig kétezren kérték a regadó visszafizetését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint kétezer regisztrációs adó visszatérítési kérelem érkezett be a vámhatósághoz eddig február 15-e óta – mondta el Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI érdeklődésére kedden.

Hozzátette: a kérelmek többségét azok a magánszemélyek adták be, akik maguk hozták be külföldről a gépjárművet, a regisztrációs adót a vámhatóságnak maguk fizették meg, és az adót másra nem hárították át. A kérelmekből 400 a főváros négy vámhivatalához, az Észak-pesti, a Dél-pesti, a Buda térségi, és a Csepelen található Magánforgalmi Fővámhivatalhoz érkezett meg. A vidéki vámhivatalok közül a dél-alföldibe 220, az észak-magyarországiba 230, az észak-alföldibe 240, a dél-dunántúliba 380, a nyugat-dunántúliba 400, az észak-dunántúliba pedig mintegy 200 kérelem érkezett.

A roham elmaradt, így fennakadás nem alakult ki a fővámhivatalokban – hangsúlyozta Sipos Jenő. A szóvivő szerint a gördülékeny ügykezelés annak is köszönhető, hogy a vámhatóság felkészült a regisztrációs adó részleges visszatérítésével kapcsolatos feladatokra, és a szükséges mértékben bővítette a létszámot és a számítástechnikai állomáshelyeket is.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]