Élemiszerlánc-felügyeleti díj: még küzd a kormány?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár a parlament előtt van az unió által is megkívánt, egykulcsos élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevezetése, a színfalak mögött arról győzködi a kormány Brüsszelt, engedje meg, hogy a multiktól a díj háromszorosát szedhessék be – írja a Népszabadság.


A Népszabadság birtokába került, szeptember közepén aláírt dokumentumban a magyar kormány amellett lobbizik, hogy az unió engedje kétkulcsossá tenni a korábban felfüggesztett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat – olvasható a lapban.

Trócsányi László igazságügyi miniszter Margaret Vestager uniós versenyjogi biztosnak írt levelének javaslata szerint a 30 milliárd forintnál kisebb forgalmú vállalkozás csak a forgalma egy, míg az ennél nagyobb cég három ezrelékét fizetné díj címén. A kisebb adót a hazai franchise-láncok, a CBA és a Coop, a nagyobbat pedig a multik, a Tesco, a Spar fizetnék. 

A levél szerint a multik nagy tömegben árulnak Európán kívüli árut, az is kérdéses, GMO-mentesek-e a saját és kereskedelmi márkás termékeik. Emellett a webshopjaik által eladott termékek, s a javarészt képzetlen alkalmazottak által házi sütödékben előállított pékáru is veszélyforrást és ellenőriznivalót jelent. Az a baj a nagy áruházláncokkal, hogy rendkívül hatékonyak: ha veszélyes termék kerül a rendszerükbe, azt „extrém gyorsasággal” továbbítják a fogyasztóknak. Trócsányi szerint tehát a multik szemmel tartása sokkal több időt és energiát emészt fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih), és indokolt, hogy ez a kör többet fizessen.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Védelmi hozzájárulást vet ki a kormány a nagy cégekre

Védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert; a hozzájárulást a bankszektornak, a multiknak és az energiacégeknek kell megfizetnie, a befizetett összeg a védelmi alapba kerül. Ezen túl emelkedik a bankok által fizetendő tranzakciós illeték – derült ki a Kormányinfón.