Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

Releváns jogszabályok: – 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról – 2000. évi C. törvény a számvitelről – 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról – 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről

1. A követelések értékeléséhez kapcsolódó korrekciók

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) az üzleti év végéhez kapcsolódóan előírja a még nem rendezett követelések értékelését. Ennek során az adózónak szükséges megvizsgálnia, hogy a követeléseire indokolt-e értékvesztést elszámolnia, vagy van-e olyan követelése, amely behajthatatlannak minősül. A behajthatatlanságra a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao tv.) saját fogalmat ad, amely nem teljesen azonos a számviteli törvény definíciójával. Felmerülhet az is, hogy az adózó akként dönt, hogy elenged valamely követelést. Az említett gazdasági eseményekhez a tao-törvény is következményeket fűz.

1.1. Értékvesztés

Az Szt. 55. § (1) bekezdése szerint a vevő, az adós minősítése alapján az üzleti év mérlegfordulónapján fennálló és a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg nem rendezett követelésnél (ideértve a hitelintézetekkel, pénzügyi vállalkozásokkal szembeni követeléseket, a kölcsönként, az előlegként adott összegeket, továbbá a bevételek aktív időbeli elhatárolása között lévő követelés jellegű tételeket is) értékvesztést kell elszámolni – a mérlegkészítés idő-pontjában rendelkezésre álló információk alapján – a követelés könyv szerinti értéke és a követelés várhatóan meg-térülő összege közötti – veszteség jellegű – különbözet összegében, ha ez a különbözet tartósnak mutatkozik és jelentős összegű.

Ha tehát valamely – a behajthatatlanság számviteli kritériumait nem teljesítő – követelésről a mérlegkészítésig kiderül, hogy várhatóan nem fog egészében befolyni, akkor van helye az értékvesztés kimutatásának, amely az Szt. 81. § (4) bekezdés a) pontja értelmében egyéb ráfordításként számolandó el, tehát az eredményt csökkenti. Az értékelést főszabályként egyedileg kell elvégezni, és annak során a vevőt, az adóst kell minősíteni. Az Szt. 55. § (2) bekezdése ugyanakkor a kisösszegű követelések esetében lehetőséget biztosít a csoportos értékelésre is: ilyenkor a vevők, az adósok együttes minősítése alapján történik az értékvesztés elszámolása egy összegben. Ezt az összeget az adott követelések nyilvántartásba vételi értékének százalékában határozza meg az adózó a számviteli politikájában.

Ha az értékvesztett követelés megtérülésére később mégis reálisan számíthat az adózó, és a várható összeg jelentősen meghaladja a könyv szerinti értékét, akkor a korábban elszámolt értékvesztés visszaírásának van helye, amelyet az Szt. 77. § (5) bekezdése szerint az egyéb bevételek között kell elkülönítetten kimutatni.

Mind az elszámolt értékvesztést, mind annak visszaírását be kell mutatni a kiegészítő mellékletben [Szt. 55. § (4) bekezdés].

A tao-törvény az értékvesztés elszámolásához, illetve annak visszaírásához ellentétes „irányú” korrekciót ír elő, vagyis semlegesíti a számviteli elszámolás hatását a társaságiadó-alapnál. A követelésre az adóévben – egyéb rá-fordításként – elszámolt értékvesztés összege ugyanis növeli az adózás előtti eredményt [Tao tv. 8. § (1) bekezdés gy) pont].

Ha a követelést az adóévet követően visszaírják, vagy az mégis befolyik (esetleg az adózó átruházza vagy be-számítja), akkor az emiatt elszámolt bevétel összege az adózás előtti eredményt csökkenti [Tao tv. 7. § (1) bekezdés n) pont]. Behajthatatlanság esetén szintén adóalap-csökkentő tétel merül fel, erről külön, az 1.2. pontban lesz szó.

Az adóalap-csökkentő tétel maximális összege minden esetben az ún. nyilvántartott értékvesztés. A nyilvántartott értékvesztés adózási fogalom, amely a Tao tv. 4. § 26. pontja értelmében a követelésekre a számviteli előírások alapján elszámolt és adózás előtti eredménynövelésként figyelembe vett értékvesztést jelenti, amelyet csökkenteni kell az adóalap-csökkentő tételként már számításba vett összeggel. Mindezek azt jelentik, hogy csökkenteni csak azon összeg erejéig lehet az adóalapot, amellyel azt korábban növelte az adózó.

Kivételt képez az adóalap-korrekciós kötelezettség alól a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások esetén a pénzügyi szolgáltatásból, befektetési szolgáltatási tevékenységből származó, illetve a befektetési vállalkozásoknál a befektetési szolgáltatási tevékenységből származó követelés.

1.2. Behajthatatlanság

Amint arra az 1.1. pontban utaltunk, ha egy korábban értékvesztéssel érintett követelés behajthatatlanná válik, akkor annak hatása lehet a társaságiadó-alapra is. Ezen a ponton ugyanakkor érdemes egy pillanatra megállni és ki-térni a számviteli és az adózási értelemben vett behajthatatlanság fogalmára.

Az Szt. 65. § (7) bekezdése kimondja, hogy a mérlegben behajthatatlan követelést nem lehet kimutatni. A részben vagy egészében behajthatatlan követelést legkésőbb a mérlegkészítéskor – a mérlegkészítés időpontjában rendelkezésre álló információk alapján – az üzleti év hitelezési veszteségeként le kell írni. Az elszámolás az egyéb ráfordítások között történik. Ha tehát valamely követelés teljesíti az Szt. 3. § (4) bekezdés 10. pontja szerinti be-hajthatatlanság kritériumait, akkor azt az előzőek szerint ki kell vezetni a könyvekből. Amennyiben az érintett kö-vetelés értékvesztett volt, akkor az értékvesztés már nem kerül – egyéb bevételként – visszaírásra, hanem a követe-lések és a követelések értékvesztése számla összevezetését követően fennmaradt összeget kell kivezetni.

Az Szt. 3. § (4) bekezdés 10. pontja a következő esetekben tekint behajthatatlannak egy adott követelést:

a) ha arra az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi (amennyiben a végrehajtás közvetlenül nem vezetett eredményre és a végrehajtást szüneteltetik, az óvatosság elvéből következően a behajthatatlanság – nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján – vélelmezhető);

b) ha azt a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedte;

c) ha arra a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet;

d) ha arra a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet;

e) ha azt eredményesen nem lehet érvényesíteni, ha annál a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget), ha az adós nem lelhető fel, mert a meg-adott címen nem található és a felkutatása „igazoltan” nem járt eredménnyel;

f) ha azt a bíróság előtt érvényesíteni nem lehet; továbbá,

g) ha az a hatályos jogszabályok alapján elévült.

A behajthatatlanság tényét és mértékét bizonyítani kell.

A Tao tv. 4. § 4/a. pontja a fenti definíció a)–e) pontjai szerinti esetköröket ismeri el behajthatatlannak társasági adó szempontból, vagyis a bíróság előtt nem érvényesíthető, valamint az elévült követelések nem tartoznak ide.

Egy, a számviteli törvényben nem nevesített esetkörrel viszont kibővíti ezt a kört, mivel azon követelés bekerülési értékének 20 százalékát is behajthatatlannak tekinti, amelyet a fizetési határidőt követő 365 napon belül nem egyenlítettek ki. A Tao tv. 7. § (1) bekezdés n) pontja – amelyre az 1.1. pontban már hivatkoztunk – kimondja, hogy a behajthatatlan követelés az adózás előtti eredményt csökkenti, viszont csak a nyilvántartott értékvesztés összegéig.

A fentiek azt eredményezik, hogy

– ha egy – bíróság előtt érvényesíthető, még el nem évült – követelés számviteli szempontból behajthatatlanná válik és ráfordításként elszámolásra kerül; vagy

– számviteli szempontból ugyan nem behajthatatlan, viszont 365 napnál régebben szerepel a könyvekben,

akkor arra nézve adóalap-csökkentő tétel érvényesíthető, de csak akkor, ha az értékvesztett követelés volt, amelyre korábban már adóalap-növelést alkalmazott az adózó.

Ha a behajthatatlanná vált követelés az adózó kapcsolt vállalkozásával szemben állt fenn, akkor az adó-alap-csökkentés további feltétele a Tao tv. 7. § (4) bekezdése szerint, hogy az érintett kapcsolt vállalkozásáról, továbbá az ügyletet megalapozó, valós gazdasági okokról az adózó külön nyilvántartást vezessen.

Külön szabályok vonatkoznak a bíróság előtt nem érvényesíthető, valamint az elévült követelésekre. Ezek esetében ugyanis a tao-törvény nemhogy adóalap-csökkentő tételt nem biztosít, hanem éppen ellenkezőleg, azokat egyáltalán nem ismeri el az adóalapnál, és – nem a vállalkozás érdekében felmerült költség címén – növelő tétel-ként rendeli figyelembe venni [Tao tv. 3. számú melléklet A) rész 10. pont].

1.3. Követelés elengedése

Az adózó által elengedett – nem behajthatatlan – követelést a számviteli törvény értelmében egyéb ráfordításként kell kimutatni. A behajthatatlannak nem minősülő, elengedett követeléshez a tao-törvény csak akkor kapcsol adó-alap-korrekciós tételt, ha az – nem magánszemély – kapcsolt vállalkozással szemben állt fenn [Tao tv. 8. § (1) be-kezdés h) pont]. Az ilyen követelések elengedése miatt elszámolt ráfordítás növeli az adózás előtti eredményt.

2. Nem realizált árfolyamnyereség/veszteség a társasági adóban

Az Szt. 60. § (2)–(3) bekezdései alapján a mérlegben a valutapénztárban lévő valutakészletet, a devizaszámlán lévő devizát, továbbá a külföldi pénzértékre szóló minden követelést, ideértve a követelés jellegű aktív időbeli elhatárolásokat is, befektetett pénzügyi eszközt, értékpapírt, illetve kötelezettséget, ideértve a kötelezettség jellegű passzív időbeli elhatárolásokat is, az üzleti év mérlegfordulónapjára vonatkozó – választott – devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell kimutatni. A felsorolt tételek mérlegfordulónapi értékelése előtti könyv szerinti értéke és értéke-léskori forintértéke közötti különbözetet (a bekerülési érték részének minősülő árfolyam-különbözet kivételével) egyenlegében a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai/bevételei között kell elszámolni, attól függően, hogy az összevontan veszteség vagy nyereség-e.

A külföldi pénzértékre szóló eszközök és kötelezettségek (devizás tételek) fenti, év végi értékeléséből adódó árfolyam-különbözetek az ún. nem realizált árfolyam-különbözetek, mivel ezekhez pénzügyi teljesítés nem kapcsolódik. Ettől meg kell különböztetni a realizált devizaárfolyam-különbözetet, amely a devizás tételek könyv szerinti és pénzügyi teljesítéskori árfolyamának az eltérőségéből fakad.

A tao-törvény a devizás tételek egy részénél jelentkező nem realizált árfolyam-különbözet esetére rögzíti – lehetőségként – az adózás előtti eredmény módosítását; vagyis egy korrekciópárosról beszélünk, amelyet a Tao tv. 7. § (1) bekezdés dzs), illetve 8. § (1) bekezdés dzs) pontjai tartalmaznak. Ezek értelmében a nyereség jellegű árfolyam-különbözettel csökkenteni lehet, és – ha az adózó alkalmazza e csökkentést – növelni kell a veszteség jellegű különbözettel az adózás előtti eredményt.

Az eszközök közül a fedezeti ügylettel nem fedezett befektetett pénzügyi eszközök [tartós részesedés (ide nem értve a bejelentett részesedést), tartós kölcsön, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír], a kötelezettségek közül a fedezeti ügylettel nem fedezett hosszú lejáratú kötelezettségek (hosszú lejáratra kapott kölcsönök, hitelek, tartozások kötvénykibocsátásból, más tartós kötelezettségek) tartoznak az érintett körbe.

3. Tulajdoni részesedésekre elszámolt értékvesztés

Az Szt. 54. § (1) bekezdése szerint a gazdasági társaságban lévő tulajdoni részesedést jelentő befektetésnél – függetlenül attól, hogy az a forgóeszközök, illetve a befektetett pénzügyi eszközök között szerepel – értékvesztést kell elszámolni a befektetés könyv szerinti értéke és piaci értéke közötti – veszteségjellegű – különbözet összegében, ha ez a különbözet tartósnak mutatkozik és jelentős összegű. Amennyiben pedig a befektetésnek a mérlegkészítéskori piaci értéke jelentősen és tartósan magasabb, mint a könyv szerinti értéke, akkor a korábban elszámolt értékvesztést visszaírással csökkenteni kell a különbözet összegében [Szt. 54. § (3) bekezdés].

A tulajdoni részesedésekre – a fentiek szerinti értékelés kapcsán – elszámolt értékvesztés a társaságiadó-alapra is hatással lehet. A tao-törvény több helyen is foglalkozik az egyes tulajdoni részesedésekre elszámolt értékvesztéssel, ugyanis növeli az adóalapot

– nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült ráfordítás címén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben előírt saját tőke/jegyzett tőke arány, illetve a veszteség fedezetét szolgáló tőkeemelés révén szerzett tulajdoni részesedésre elszámolt értékvesztés [Tao tv. 8. § (1) bekezdés d) pont, 3. számú melléklet A) rész 11. pont];

– az ún. korai fázisú vállalkozásban szerzett részesedésre (kivéve a bejelentett részesedést) elszámolt értékvesztés összege, legfeljebb a korábban ezen részesedés kapcsán érvényesített adóalap-kedvezmény tétel összegének erejéig [Tao tv. 8. § (1) bekezdés i) pont];

– az ellenőrzött külföldi társaságban fennálló részesedésre az adóévben ráfordításként elszámolt értékvesztésből az a rész, amely meghaladja a Tao tv. 8. § (1) bekezdés f) pont alapján az ellenőrzött külföldi társaság fel nem osztott nyeresége jogcímén az adóévben vagy azt megelőzően az adózás előtti eredmény növeléseként elszámolt összeget [Tao tv. 8. § (1) bekezdés m) pont ma) alpont];

– a bejelentett részesedéshez kapcsolódó, az adóévben ráfordításként elszámolt értékvesztés [Tao tv. 8. § (1) be-kezdés m) pont mb) alpont];

– az adózó döntése szerint az adóévben a tulajdoni részesedésre az adóévi adózás előtti eredmény terhére elszámolt értékvesztés összege [Tao tv. 8. § (1) bekezdés w) pont].

Amennyiben az adózó utóbb a tulajdoni részesedésre elszámolt értékvesztést visszaírja és az adóbevallással, az azt alátámasztó kimutatásokkal igazolni tudja, hogy a részesedésre elszámolt értékvesztést korábban növelő tétel-ként vette figyelembe, úgy adóalap-csökkentő tételt vehet igénybe a Tao tv. 7. § (1) bekezdés q) pontja alapján.

A fentieket áttekintve összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a felsorolás első négy pontjában szereplő tulajdoni részesedésekre elszámolt értékvesztés „kötelezően” növeli az adóalapot, míg bármely más jellegű tulajdoni részesedés esetén az adózó döntésén múlik, hogy az elszámolt értékvesztést növelő tételként veszi-e számba. Ezen döntéséhez az adózó kötve van olyan értelemben, hogy azt utólag, önellenőrzés során nem változtathatja meg, figyelemmel az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 54. § (3) bekezdésében foglalt tilalomra.

Ha az adózó valamely adóévben választása szerint alkalmazta a Tao tv. 8. § (1) bekezdés w) pontja szerinti növelő tételt, akkor a tulajdoni részesedésnek a könyvekből történő későbbi kivezetésekor adóalap-csökkentő tétellel élhet. Az adóalap-csökkentés összege a korábbi adóalap-növelő tétel azon része, amely csökkentésként még nem került felhasználásra. A korábbi növelő tétel összegét az adóbevallásokkal és az azt alátámasztó kimutatásokkal az adózónak igazolnia kell. Például, ha az adózó a könyveiben szereplő tulajdoni részesedésre értékvesztést számolt el, amellyel döntése szerint megnövelte az adóalapját, majd az értékvesztés később visszaírásra került, akkor a visszaírás összegével csökkenthető az adóalap, a növelő tétel és a visszaírás miatti csökkentés különbözete pedig akkor használható fel csökkentő tételként, amikor a részesedés kivezetése megtörténik.

4. Céltartalék képzése

Az óvatosság elvéhez kapcsolódó számviteli teendőként merülhet fel a céltartalék képzése. Az Szt. 41. § (1) be-kezdése szerint az adózás előtti eredmény terhére céltartalékot kell képezni – a szükséges mértékben – azokra a múltbeli, illetve a folyamatban lévő ügyletekből, szerződésekből származó, harmadik felekkel szembeni fizetési kötelezettségekre [ideértve különösen a jogszabályban meghatározott garanciális kötelezettséget, a függő kötelezettséget, a biztos (jövőbeni) kötelezettséget, a korhatár előtti ellátás, a végkielégítés miatti fizetési kötelezettséget, a környezetvédelmi kötelezettséget, valamint a megkötött szerződésből vagy annak elszámolási egységéből várható veszteséget], amelyek a mérlegfordulónapon valószínű vagy bizonyos, hogy fennállnak, de összegük vagy esedékességük időpontja még bizonytalan, és azokra a vállalkozó a szükséges fedezetet más módon nem biztosította.

Az Szt. 41. § (2) bekezdése alapján az adózás előtti eredmény terhére – a valós eredmény megállapítása érdekében a szükséges mértékben – céltartalék képezhető az olyan várható, jelentős és időszakonként ismétlődő jövőbeni költségekre, amelyekről a mérlegfordulónapon feltételezhető vagy bizonyos, hogy a jövőben felmerülnek, de összegük vagy felmerülésük időpontja még bizonytalan, és nem sorolhatók a passzív időbeli elhatárolások közé. Ide tartoznak többek között a fenntartási költségek, az átszervezési költségek, valamint a környezetvédelemmel kapcsolatos költségek.

Az Szt. 41. §-a további esetekben is előírja/lehetővé teszi a céltartalékképzést, ugyanakkor a társasági adó szempontjából csak a fenti rendelkezések szerint, a várható kötelezettségekre, illetve a jövőbeni költségekre képzett céltartaléknak van jelentősége. A Tao tv. 8. § (1) bekezdés a) pontja, illetve 7. § (1) bekezdés b) pontja szerint ugyanis a kettős könyvvitelt vezető adózónál a várható kötelezettségekre és a jövőbeni költségekre

– képzett céltartalék, céltartalékot növelő összeg következtében az adóévben elszámolt ráfordítás növeli;

– képzett céltartalék felhasználása miatt az adóévben bevételként elszámolt összeg csökkenti

az adózás előtti eredményt.

A fenti korrekciópáros azt eredményezi, hogy a hivatkozott költségek, ráfordítások csak a tényleges felmerülésükkor számolhatók el az adóalapban, a fedezetükre szolgáló céltartalék a képzéskor nem.

Kivételt képez a korrekciós kötelezettség alól mindkét esetben a Diákhitel Központ Zrt. által a hallgatói hitel-rendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendeletben előírt feltételeknek megfelelően képzett, illetve felhasznált céltartalék.

5. Részesedések utólagos bejelentése

A 2023-as év végéhez kapcsolódóan érdemes szót ejteni arról az egyszeri „adóamnesztiáról”, amelyet a Tao tv. 29/A. § (119)–(123) bekezdései biztosítanak az adózók számára. A hivatkozott előírások értelmében az adózó az általa korábban megszerzett, de – 2023. december 30-áig – be nem jelentett részesedést utólag bejelentheti az adó-hatóság felé. Ennek annyi a feltétele, hogy az adott részesedés egyébként megfeleljen a Tao tv. 4. § 5. pontja szerinti fogalomnak. Az utólagos bejelentés megtételének jogvesztő határideje a 2023. adóévről szóló társasági-adó-bevallás határideje (általános esetben 2024. május 31-e). Ha az adózó a bejelentés mellett dönt, akkor a részesedés nyereséggel történő értékesítése esetén (ha az irányadó feltételek – például az 1 éves tartási idő – teljesülnek) jogosulttá válik a Tao tv. 7. § (1) bekezdés dz) pontja szerinti csökkentő tétel alkalmazására. Az adóalap-csökkentő tétel kiszámítása során a részesedés bekerülési értékeként a 2023. december 31-én fennállt piaci értéket kell alapul venni. Az 1 éves tartási feltétel megítélésekor a részesedés eredeti szerzési időpontját kell figyelembe venni.

A kedvezményre való jogszerzés „ára”, hogy a részesedés független felek által alkalmazandó piaci értéke és könyv szerinti értéke között 2023. december 31-én fennálló nyereségjellegű különbözet 20 százaléka után – a 9 százalékos adómértékkel számítottan – társaságiadó-kötelezettség keletkezik, amelyet a 2023. adóévi társasági-adó-bevallás határidejéig be kell vallani (általános esetben a 2329 jelű nyomtatványon) és meg kell fizetni.

Hivatkozott jogszabályhelyek:

– Tao tv. 7–8. §

– Tao tv. 29/A. § (119)–(123) bekezdés

– Szt. 3. § (4) bekezdés 10. pont

– Katv. 16. §

– Katv. 28. § (4a) bekezdés

– Art. 114/B. §

dr. Rabné dr. Barizs Gabriella cikkében, amely az Adó szaklap 2024/7-es számában jelent meg, olvashat még további adókedvezményekről, az adófelajánlásról és az adózási mód tervezéséről is.

---