Fix adóval próbálkozik a kormány?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Valószínűleg nem teljesen légből kapott az a Napi Gazdaság mai számában megszellőztetett hír, amely szerint az Alkotmánybíróság által megsemmisített elvárt adóból származó bevételek pótlására a Pénzügyminisztérium (PM) bevételtől független, fix összegű adót vetne ki – értesült az MTI a kormányhoz közel álló szakértői körökből pénteken.

A fix összegű adót le lehetne vonni a társasági adóból és a személyi jövedelemadóból, így az újfajta elvonás csak a veszteséges vállalkozókat terhelné.

Nem példa nélküli az ilyen adminisztratív típusú adó, de alkalmazása nem gyakori és nem a legfejlettebbek országokban fordul elő, s a magyar adóztatás történetében újdonság volna – mondta az MTI-nek Oszkó Péter, a Deloitte vezető partnere a fix összegű adóval kapcsolatos elképzelésre.

Átmehet a szűrőn

Az Alkotmánybíróság az elvárt adóval kapcsolatban egyrészt azt kifogásolta, hogy a jövedelemadó szabályozás keretében kialakított adó nem volt jövedelemarányos. Így, ha nem jövedelemadóként alakítanák ki, lehet, hogy könnyebben átcsúszna az alkotmányossági szűrőn – mondta az adótanácsadó. Oszkó Péter szerint meg kell majd vizsgálni, hogy a tervezett új rendszer biztosít-e lehetőséget az ellenbizonyításra. Az elvárt adó esetében ugyanis problémát jelentett az is, hogy a szabályozás egy lényegében büntető jellegű adó ellen nem engedett ellenbizonyítást. Nagyon nagy súllyal esne latba az is, hogy az új adó mennyire áll arányban a vállalkozások teherviselő képességével: sokmilliós terhet jelent vagy nem haladja meg lényegesen az alapításkori illetéket – tette hozzá a Deloitte vezető partnere.

Forrás: Piac&Profit


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?