Gazdasági törvényekről szavaznak a héten


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei nyári rendkívüli ülésszak utolsó, csütörtöki ülésére marad jó néhány izgalmas, fontos gazdasági törvény végszavazása. A leginkább várt jogszabály a gazdasági és pénzügyi salátatörvény lesz, amely az Orbán-csomag legfontosabb adóelemeit tartalmazza, többek közt a pénzintézeti különadó szabályait és a kisadók megszüntetését.

A csütörtöki ülésnap délután háromkor kezdődik a miniszterelnök napirend előtti felszólalásával, majd a személyi döntések (Kövér László az Országgyűlés elnöke, Bihari Mihály és Stumpf István pedig alkotmánybíró lehet) után a sporttal összefüggő törvények módosításáról szóló javaslattal kezdenek, ezt követően megszüntetik a televízió üzemben tartási díját.

A kis- és középvállalkozásokat azzal segítik, hogy ezentúl az ellenőrző hatóságok első esetben csak figyelmeztetnek a hiányosságokra, a kiszabott bírság pedig nem használható fel az azt kirovó hatóság működési költségeire. Szavaznak arról is, hogy a lakóingatlanoknál meghosszabbodik a kilakoltatási moratórium 2011. március 31-éig, ha a kilakoltatás végrehajtási eljárások keretében történik.

Sor kerül az egészségügyi csomag végszavazására is, amely megszünteti az EBF-et és érinti a patikaalapítási moratóriumot. A Nemzeti Földalapról szóló jogszabály rögzíti az új elővásárlási sorrendet, így ezentúl minden adásvételnél elsőként az alapnak kell fölajánlani a területet.

A honatyák rábólinthatnak az alaposan átírt közbeszerzési törvényre is. A leginkább várt jogszabály a gazdasági és pénzügyi salátatörvény lesz, amely az Orbán-csomag legfontosabb adóelemeit tartalmazza, többek közt a pénzintézeti különadó szabályait és a kisadók megszüntetését. Egyelőre talány, hogy a kormányzat él-e a lehetőséggel, és záró szavazás előtti módosítókkal finomít a szabályokon – figyelembe véve az IMF és az EU intelmeit.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.