Mit bizonyíthat a szakértő a bíróság előtt?
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hacsak nem történik valami rendkívül kedvezőtlen fordulat a világgazdaságban, az idei államháztartási hiány érdemben kisebb lesz a tervezettnél – mondta konkrét szám említése nélkül Gyurcsány Ferenc az Economist Conferences üzleti fórumán.
Noha a miniszterelnök a kormánytagok közül elsőként jelentette be, hogy a költségvetés érzékelhetően jobb szaldót produkál majd a 6,8 százalékos GDP-arányos célnál, szavai nem kelthetnek meglepetést a szakemberek számára. Piaci elemzők és gazdaságkutató cégek ugyanis már jó pár hónapja 6,5 százalék körüli deficitre számítanak, vagyis a kormányfő tegnapi kijelentésével lényegében a konszenzushoz igazodott. (Néhány hete a pénzügyi tárca az óvatosság jegyében még csak 6,7 százalékot ˝mert felvállalni˝.)
Az eddigi folyamatokat a kiadások vártnak megfelelő alakulása és a reméltnél magasabb bevételek jellemezték Gyurcsány szerint. Előbbi tényező a pontos tervezésnek és a kiadások kézben tartásának köszönhető, míg a korábban gondoltnál – részint a gazdaság kifehérítése révén – jobb bevételi számok kapcsán a miniszterelnök sietett leszögezni: nincs szándékukban elkölteni a pluszpénzt.
Abban biztosnak látszott: a ˝fejnehéz˝ kiigazítás haszna abban is megmutatkozik, hogy a konvergenciaprogramban lefektetett egyensúlyi pályára Magyarország rá fog állni.
Az adórendszerhez hozzá kell nyúlni, átfogó átalakításra van szükség – kötelezte el magát a kabinet első embere. Igaz, időpontra még halvány utalást sem tett. Hozzáfűzte: a versenyképesség javításához, a gazdasági növekedés serkentéséhez ennél több kell, az adórendszer korrigálása csak más lépésekkel (például a kutatás-fejlesztés ösztönzésével vagy a szektorspecifikus fejlesztéspolitikával) együtt válthatja ki áldásos hatását.
Pénzügyminisztere azonban szemlátomást másképp képzeli el az adóügyek jövőjét. Veres János a tegnapi Napkeltében nyilatkozva elmondta: nem látja egy átfogó adóreform esélyét. Ugyanakkor elképzelhetőnek nevezte néhány kisebb adófajta megszüntetését és ennek révén a terhek arányainak a megváltoztatását.
Forrás: Világgazdaság
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Közeledik a társasági adó bevallásának határideje, melynek része a transzferár-adatszolgáltatás is. A NAV tájékoztatót adott ki a transzferár-ellenőrzés főbb szabályairól. SZJA bevallási határidő is van, figyelmeztet a NAV-Figyelő eheti száma.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!