Ha jön az ingatlanadó, melyik közteher csökken?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adórendszer átalakításának terveivel a szocialisták még várnának, míg az SZDSZ már tavasszal a parlament elé vinné az ügyet, s akár már 2008-tól megtenné az első lépést egy versenyképesebb közteherviselés felé – írja a Népszabadság.

Bár a kiigazító csomaghoz fűződő magyarázatok gyakori fordulata, hogy amennyiben kellő mértékben csökken az államháztartás hiánya, akkor idővel némi adócsökkentés is következhet, a lap információi szerint a kormány mindeddig egy esetleges későbbi adóreform előkészítését sem tartotta a közeli jövőben szükségesnek.

Az elmúlt hetekben azonban már nem csak „kívülről”, de a koalíción belülről is nyomás alá került a kabinet, legutóbb az ingatlanadó bevezetése kapcsán. A parlament tavaszi ülésszakakán terítékre kerülő adóval tervekből egyelőre csak annyi tudható, hogy azonos feltételekkel vonatkozik majd mindenkire, attól függetlenül, hogy hol él az illető. Az SZDSZ ugyanakkor nem csak az ingatlanadóról, de az adórendszer egészének átalakításáról tárgyalna ezzel egy időben. Horn Gábor, a párt ügyvivője úgy fogalmazott: azt tudják elképzelni, hogy az adóreform részeként kerüljön a terítékre most az ingatlanadó. Ez mindössze azt jelenti, hogy előre megállapodnának a későbbiekben várható változásokról.

Gyurcsány emellett Dávid Ibolyával, az MDF elnökével is megállapodott az adórendszer átalakításának irányában: e szerint csökkennének a jövedelmet, vagyis az élőmunkát, s emelkednének a fogyasztást és a vagyont terhelő adók. Horn erre annyit mondott: ezzel az iránnyal az SZDSZ is egyet tud érteni.

Az SZDSZ ügyvivője szerint az ingatlanadó nem jelentheti az össz-adóterhelés növekedését – magyarán valahol vissza is kellene venni még 2008-ban -, s ha a helyzet engedi, adócsökkentésre lenne szükség már a ciklus második felében – vélekedett.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?