Ha nem fellebez, feleződik az adóbírság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A legfrissebb adóeljárási törvénytervezet szerint az adóhatóság a jövőben jóval szigorúbban venné az adózó fellebbezési lehetőségeit új bizonyítékok behozatala kapcsán, ugyanakkor a fellebbezési jogról való lemondás esetén a bírság felét elengedné a hatóság, hívta fel a figyelmet az Adó Online-hoz eljuttatott közleményében a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.


A jelenleg hatályos törvényhez képest fontos változás, hogy amennyiben az adózó lemond a hatóság által utólagos adómegállapításról hozott elsőfokú határozat elleni fellebbezési jogáról és határidőre befizeti az előírt adókülönbözetet, akkor mentesül a kiszabott bírság 50%-ának megfizetése alól, derül ki a 2017. július 31-én nyilvánosságra hozott új adóeljárási törvénytervezetből.

A folyamat lerövidítése érdekében tett további fontos lépés a hatóság részéről, hogy egy fellebbezés alapján indult új eljárásban az adózó nem mutathat be olyan új tényeket, illetve nem hivatkozhat olyan új bizonyítékra, amelyről már az elsőfokú döntés meghozatala előtt tudomása volt, de az adóhatóság felhívása ellenére az adott tényre nem hivatkozott. Ez azt jelenti, hogy ha az adózó valamilyenbizonyítékot nem mutatott be kellő időben, azt az adóhatóság a fellebbezés után egyszerűenfigyelmen kívül hagyhatja.

 

„A tervezet alapján úgy tűnik, hogy a hatóság a sokszor elhúzódó esetek helyett a minél rövidebb és gyorsabb adóeljárási folyamatban érdekelt és az érintett cégeket arra kívánja ösztönözni, inkább ne vitatkozzanak, nyugodjanak beleaz első megállapításba, még ha az túlzottan kemény vagy adott esetben megalapozatlan is” – hívta fel a figyelmet Földes Balázs, a Crowe FST szenior menedzsere. A szakértő hozzátette:ha az adózó nem nyugszik bele a megállapításba, akkor rögtön duplázódó adóbírsággal számolhat, és igazátis csak nehezen fogja tudni alátámasztani új bizonyítékok bemutatása nélkül.

A jelenleg hatályos törvény értelmében a fellebbezésben lehet új tényekre és bizonyítékokra hivatkozni, hozzájárulva ezzel a sok esetben elhúzódó eljáráshoz. Az eddigi gyakorlattól eltérően így 2018-tól jóval súlyosabb következményekkel kell számolnia az adózónak egy hiányzó, „később előkerülő” dokumentum esetén. „A kezdődő adóellenőrzés során az adózónak a lehető legalaposabban kell eljárnia, vagyis lehetőség szerint már azellenőrzés korai szakaszában is érdemes egy felkészült adótanácsadósegítségével dolgoznia” – hívta fel a figyelmet a Crowe FST szakértője. 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.

2024. május 24.

A közvetett adózás rendszere Egyiptomban (1. rész)

Egyiptom modern áfa-szabályozása 2016-ra datálható, ekkor lépett életbe az új áfa-törvény, amely felváltotta a korábbi termék-szolgáltatás jellegű adót. A törvény két jelentős módosításon esett át, először 2020-ban, majd 2022-ben.