Háromezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV


Több mint háromezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kisbuszban, amelyet az M7-es autópálya töreki pihenőjében ellenőriztek – közölte a NAV.

A Spanyolországba tartó kisbuszban hat férfi és három nő utazott, a jármű egy kanapét szállított, abban – négy sporttáskában elrejtve – 6,2 millió forint értékű cigaretta volt.

„A dohánytermék nagyobb részét az egyik nő, a maradékot pedig egy férfi utas vállalta magára. Úgy nyilatkoztak, hogy a sofőr és a többi útitárs nem tudták, mi van a csomagokban” – írta a NAV.

A dohánygyártmányt lefoglalták, a két utassal szemben jövedéki törvénysértés elkövetése miatt indítottak eljárást – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?