Hárommillióra bírságolták az Union Biztosítót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint az Union Biztosító Zrt. 2006 áprilisától a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított az „Union-Smaragd” termékről adott tájékoztatás során.

Az Union Biztosító Zrt. 2006. április 1-jétől több értékesítési csatornán keresztül népszerűsítette és értékesítette a „Union-Smaragd” termékét, amely egy egyszeri díjas befektetési egységekhez kötött termék. A biztosítás lényeges sajátossága, hogy a szerződő által választott díjfizetéstől függően az Union úgynevezett kötvénykölcsönt nyújt.

Félretájékoztattak

A GVH döntésében megállapította, hogy a biztosító egyes tájékoztatásai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, nem felelnek meg a valóságnak.

Nem felelt meg a valóságnak például az, hogy a szerződő által teljesített befizetésből és a kötvénykölcsönből származó összeg teljes egészében befektetésre kerül, továbbá az az állítás, mely szerint ha a szerződő euróban vezeti megtakarítását, akkor kivédheti az árfolyamkockázatot, valamint, hogy kedvező feltételekkel lehet pénzt kivenni a befektetésből, továbbá, hogy extra szolgáltatásnak minősül a baleseti halál esetén az aktuális kötvényértéken felül kifizetendő összeg. Az is félrevezető állítás volt, hogy a biztosító ajándékként, ingyen, díj nélkül nyújtott volna akciós kedvezményként a közlekedési balesetbiztosítási fedezetet, mutat rá a GVH közleménye.

A hivatal jogsértés megállapítása mellett 3 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a biztosítót.

Nem jött panasz

A termék egy éve történő értékesítése során az „”Union-Smaragd””-dal kapcsolatban ügyfélpanasz sem az Union Biztosítóhoz, sem a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) nem érkezett – áll a megbírságolt biztosító MTI-hez eljuttatott reagálásában. A GVH viszont a termék kommunikációját illető kifogásokat emelt. Az Union a termék bevezetését megelőzően végzett vizsgálatai alapján kommunikált, de a GVH határozatát tudomásul veszi.

A biztosító véleménye szerint az ügy elenyésző súlyának versenyhivatali megítélését is pontosan tükrözi, hogy az elmúlt évi – biztosítókat érintő – versenyhivatali bírságok a legtöbb esetben százmilliós nagyságrendűek voltak, egy esetben pedig meghaladta a 7 milliárd forintot. Ezzel szemben az Uniont terhelő 3 millió forintos tétel kicsinek mondható. Mivel ügyfeleiket sem közvetett, sem közvetlen módon kár nem érte, és a termékkel kapcsolatos kommunikációt már az elmúlt évben módosították, az ügyet a maguk részéről lezártnak tekintik.

Forrás: Figyelő


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?