Hatalmas lobbi áll az örökösödési adó hátterében a politikusok között Ausztriában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az osztrák tévében tartott vasárnapi sajtóbeszélgetés során a szociáldemokrata Alfred Gusenbauer szövetségi kancellár az örökösödési adó fenntartásáért szállt síkra.

Előzőleg Fischer osztrák szövetségi elnök is ellenezte az örökösödési adó eltörlését.

Az Osztrák Néppárt főtitkára Hanes Missethon, bírálattal illette Gusenbauer kancellár álláspontját. ˝Véget kell vetni ennek az értelmetlen terhelésnek˝ – szögezte le a Néppárt főtitkára.

Alsó-Ausztria tartományi főnöke pedig úgy fogalmazott, az örökösödési adó nemcsak az idősebb embereket, a fiatal családokat sújtja, hanem a kis- és közepes méretű vállalatokat is.

Erwin Pröll szerint ezen kívül többet kellene költeni az örökösödési adó működtetésére, mint amennyi bevétel származik belőle.

A bécsi Marketing Data legfrissebb felmérése szerint, amelyet az ORF tévé hétfőn reggel ismertetett, a megkérdezett osztrák polgárok 84,2 százaléka az örökösödési adó eltörlését támogatja, s mindössze 9,6 százaléka ellenzi.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.